Keresés

A bíróság szerint a miskolci önkormányzat diszkriminálta a helyi romákat

A miskolci hivatalok éveken át rendszeresen razziáztak a helyi, többnyire romák lakta telepeken, ahol az udvar tisztaságától a ruhásszekrényekig mindent ellenőriztek. A bíróság szerint ezzel megsértették a városban élő romák emberi méltóságát és egyenlő bánásmódhoz való jogát. 

A Miskolci Törvényszék szerdai ítélete szerint a miskolci önkormányzat szegénytelepeken tartott razziái, a romák elüldözését szolgáló intézkedései és az önkormányzat nyilvános kommunikációja megsértette a városban élő romák emberi méltóságát, egyenlő bánásmódhoz való jogát.

Az önkormányzatot két civil szervezet, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) perelte be 2016-ban, amiért 2011 óta rendszeresen hatósági ellenőrzéseket tartottak a miskolci telepeken. Ahogy korábbi cikkünkben is bemutattuk, ilyenkor a lakcímkártyáktól kezdve az udvar tisztaságán át a gyerekek ruhásszekrényéig mindent ellenőriztek. Az önkormányzat annak ellenére is folytatta ezt a gyakorlatot, hogy 2015-ben az alapvető jogok biztosa jogellenesnek találta a razziákat, és azok azonnali befelyezésére szólította fel a városvezetést.

A TASZ és a NEKI azt is kérték a bíróságtól, hogy mondja ki: a miskolci önkormányzat különböző, cigányokat sújtó intézkedései (mint például az alternatív lakhatás biztosítása nélküli telepfelszámolás) és az azokhoz kapcsolódó retorika sértette a miskolci romák egyenlő bánásmódhoz való jogát.

A TASZ közleménye szerint a Miskolci Törvényszék a mai ítéletében kimondta: a miskolci önkormányzat a városban vitathatatlanul fennálló szociális problémákat, társadalmi feszültségeket nem jogállami eszközökkel kezelte. A bíróság hangsúlyozta, hogy ez a per a legnagyobb volumenű antidiszkriminációs per ma Magyarországon, az ítélet 55 oldalas.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!