A barátnőm bedrogozott, Svájcban ébredtem

Zita halk hangú, alacsony termetű nő, az arcán fáradtság tükröződik végig, amíg beszélgetünk. Gömbölyödő hasáról már nem lehet nem észrevenni, hogy várandós, el is újságolja, hogy jelenlegi párjával, akivel már több mint két éve vannak együtt, pár hónap múlva születik meg első közös gyerekük. Látszólag minden együtt van egy teljes élethez, ezért a nyugalomért azonban alaposan meg kellett dolgoznia a most 34 éves nőnek.

“28 éves voltam, mikor megtudtam, hogy teherbe estem egy három éve tartó kapcsolatomból, de rögtön tudtam, hogy nem akarom megtartani a magzatot” – kezd bele történetébe. A fiatal nőnek ekkor már úgy volt három gyereke, hogy igazából mindig csak egyet szeretett volna. A második és a harmadik terhességét az apa és a családja nem hagyták elvetetni.

A három gyerek – két lány és egy fiú – akkoriban már nem volt Zitával, ők már évek óta nevelőszülőnél élnek – mindhárman együtt.

A család a gyerekek apja miatt nem maradhatott együtt: a férfi nem csak agresszivitással és kábítószer-problémákkal küzdött, de a hazai drogmaffia is beszippantotta. Emiatt menekült el tőle Zita a gyerekekkel. Hosszabb ideig anyaotthonokban éltek, de amikor az apa zaklatásai már komolyan fenyegették a gyerekek testi-lelki épségét, a gyámhatóság a kiemelés mellett döntött.

A barátnőm bedrogozott, Svájcban ébredtem

De vissza a történethez. Hiába döntötte el Zita, hogy nem akarja megtartani a magzatot, pénze nem volt a műtétre, így egy falubeli barátnőjétől kért segítséget, akiben megbízott. A barátnő kifizette az abortusz árát és végigkísérte Zitát a folyamaton, aki hálás volt ezért, mert nagyon tartott a beavatkozástól. Így nem mondott nemet, mikor barátnője azt javasolta, ünnepeljék meg egy bulizós estével, hogy túlvannak a dolgon.

A buli napján felutaztak Budapestre a kelet-magyarországi faluból, ahol Zita élt akkoriban, és miután barátnője ismerőseinél lerakták a holmijukat, az egyik legnagyobb budapesti diszkóba, a Morrison’s nevű klubba vették az irányt. Az ott töltött időből Zita azonban már csak foszlányokra emlékszik: hogy rosszul van és támogatni kell, vagy hogy a szomszéd gyorsétteremben a feje a tányérjába esik, annyira nem bírja tartani. Aztán képszakadás.

“Svájcban ébredtem, mellettem a bőröndömmel, amivel még otthonról Pestre érkeztem. A barátnőm elvitt egy Luzernben élő roma családhoz, ahol egyből közölték velem, hogy prostituáltként kell majd dolgoznom, úgy, ahogy a barátnőm” – meséli a fiatal nő, akit, mivel nem sokkal korábban abortuszon esett túl, két hétig csak felkészítették a későbbi munkára.

A család házában lakhatott Luzernben, de egyedül nem hagyhatta el az épületet. Fogva tartói is csak ruhát, szexi fehérneműket vásárolni, és szoláriumba vitték ki. Amikor úgy ítélték, hogy készen áll a munkára, egy bárba vitték, ahol több prostituált is dolgozott. Voltak, akik a gyors pénzszerszés reményében önként vágtak bele, voltak, akik csak kiérkezésük után jöttek rá, mit kell majd csinálniuk, de Zita úgy emlékszik: ő volt az egyetlen, akit elraboltak otthonról.

A borzasztó történetekből merített bátorságot a szökésre

“A többiek rögtön látták rajtam, hogy én ezt nem akarom csinálni, és hogy nem önszántamból vagyok itt, ezért minden lány hozzám jött oda, hogy felkészítsenek, mi fog történni velem” – magyarázza Zita, akinek az elkövetkező két napban összesen 13 férfival kellett lefeküdnie. Korábban még sosem volt ilyen helyzetben, ezért borzalmasan érezte magát az első alkalomtól az utolsóig, még akkor is, ha kezdőként csak “normál szexre” vihették el. A kapott pénzhez ráadásul hozzá sem szagolhatott, hiszen a kuncsaftok a bár főnökasszonyától rendelték a szolgáltatást, és neki is fizettek.

Zitát elborzasztották a bárban dolgozó prostituáltak történetei és a lányok fizikai és lelki állapotának látványa, így – bármennyire is félt, hogy a fogva tartói tényleg bántani fogják otthon állami gondozásban nevelkedő három gyerekét – az első adandó alkalommal megszökött.

“A harmadik nap reggelén, amikor minden lánynak a szobáját kellett takarítania, fogtam a papírjaimat, felvettem egy pólót és egy farmer nadrágot, kimásztam az ablakon és futottam, amerre láttam.” – emlékszik vissza.

Miután a rendőrségen magyar tolmács segítségével elmondta, mi történt vele, egy Frauenhaus-ba, a védett házak svájci megfelelőjébe vitték, hogy elbújhasson üldözői elől, akik időközben Magyarországon, a családjánál és kint Svájcban is keresni kezdték.

Minél előbb hazajött volna

Zita minél előbb haza szeretett volna térni, és félt is fogva tartói bosszújától, ezért úgy döntött, nem tesz feljelentést az őt prostitúcióra kényszerítő család ellen, hiszen akkor a nyomozás végéig legalább az országban kellett volna maradnia. Pár hónappal szökése után így hazautazott, itthon pedig a Baptista Szeretetszolgálat egyik védett házában, egy kelet-magyarországi településen kapott helyet.

Az első időszakban folyamatos félelemben élt, hogy fogva tartói vagy a három gyereke apja bármikor megjelenhetnek a ház előtt, aztán ahogy telt-múlt az idő, és senki nem akadt a nyomára, egyre bátrabban élte az életét. Idővel munkát is vállalt a környéken.

Zita már lassan három éve elköltözött a védett házból – saját maga és a vele dolgozó szociális szakemberek is úgy ítélték, készen áll az önálló életre. Egyik munkahelyén ismerte meg hamarosan párját, most vele él a férfi szülei házában. Ha a kicsi elég idős lesz hozzá, Zita azt tervezi, hogy esti tagozaton befejezi a középiskolát, leérettségizik és jogosítványt is szerez.

Végigkísérte az életét

Csak az interjú vége felé derül ki, hogy nem a svájci két és fél hét volt Zita életében az egyetlen eset, hogy fogva tartották.

“A gyerekek apja és a családja ugyanezt csinálták velem, csak kicsit más helyzetben” – mondja.

Zita komoly alkoholproblémákkal küzdő szüleivel nőtt fel, és amikor 18 évesen megismerkedett egy környékbeli fiúval, kapcsolatuk pedig komolyra fordult, alig várta, hogy elköltözhessen otthonról.

A fiatal pár a férfi családjával közös házban rendezkedett be, ebbe a házba született hamarosan első gyerekük, egy kislány. Akkoriban már világos volt Zita számára, hogy egy agresszív férfivel, egy bántalmazó kapcsolatban él, az mégsem fordult meg a fejében, hogy kilépjen belőle. Azt mondja, túlságosan kötődött gyereke apjához.

“Tudni kell, hogy miután hazavittük a kórházból, a kislányomat három éves koráig nem is én neveltem. Addig beadták míg megszoptattam, tisztába raktam, ennyi”

– folytatja Zita, majd hozzáteszi: úgy érzi, az első gyerekét leginkább az anyósának szülte.

Aztán másodszor is teherbe esett.

“Terhes lettem, és mondtam az apjának, hogy szeretnék úgy élni, mint anyuék: hogy én is dolgozom. Elég az egy gyerek, neveljük. Hát erről hallani sem akartak. Öt hónapig be voltam zárva a szobába, ugye, a terhességet akkor már nem lehet megszakítani. Öt hónapos terhesen anyósom elkísért a nőgyógyászhoz – de ő is bent volt a vizsgálaton -, és kérdezte az orvos, hogy hát Zita, miért nem jött el eddig?”

“Azt mondtam, hogy nem tudtam, hogy terhes vagyok. Mikor visszakérdezett, hogy nem láttam-e, hogy nő a hasam, azt mondtam, azt hittem, fel vagyok fúvódva. Úgy, hogy ott volt az anyósom mellettem, nem mertem mást mondani. Azt tudni kell, hogy akkor már csak úgy mehettem boltba, a gyerekért az óvodába, hogy mindig valaki kísért.”

Zita többször megpróbált megszökni a családtól, de segítség nélkül sosem jutott sokra. Hiába tudott eljönni otthonról és utazott haza szüleihez vagy testvéreihez, a család mindig érte ment. “Egyik bátyám se vállalta, hogy odamehetek hozzá, mindenki félt.”

Zita és párja a második gyerek születése után elköltöztek otthonról, nem sokkal később pedig megszületett harmadik gyerekük is, de ahelyett, hogy végre nyugalom lett volna, onnantól meg a férfi drogügyei és bűnöző életmódja keserítették meg Zitáék életét. Na és az egyre gyakoribbá váló verések.

Egészen addig ment ez, amíg Zita szomszédasszonyán keresztül segítséget nem kért a gyermekvédelemtől. “Egy nap szóltak, hogy most kell menni, van hely egy anyaotthonban, én pedig fogtam a gyerekeket, mindent otthagytunk és eljöttünk.”

Így jutunk vissza ahhoz a ponthoz, ahol – már a gyerekek kiemelését követően – elkezdődött Zita emberkereskedelem-története.