Keresés

Búcsú az Abcúgtól 1

Búcsú az Abcúgtól

Ez az utolsó cikk, ami az Abcúgon megjelenik, a rövid búcsúsorok után elolvashatja a szívünkhöz legközelebb álló anyagokat. Az Abcúg volt és jelenlegi munkatársai kiválasztottak egy-egy saját cikket, amelyre a legszívesebben emlékeznek az abcúgos munkájukból.

Hiába dicsekszik a kormány, szép lassan leépülnek az óvodák is

Pályaelhagyó óvónők és rabszolgasorban tartott idősek történetei taroltak az Abcúgon 2019-ben

Mihez vezet az egyre elharapódzó óvónőhiány? Mit kezd a társadalom és a szociális ellátórendszer az egyre hosszabb időre gondozásra szoruló időseivel? Ezek a kérdések, és az oktatási rendszer problémái tartották leginkább lázban az Abcúg olvasóit idén. Elevenítse fel 2019 tíz legolvasottabb cikkét!

Egy kis alföldi falu lett az új Plattensee

Egy kis alföldi falu lett az új Plattensee

Negyvenkét német, holland, belga és svájci költözött a semmi közepére, egy kétezer fős kis faluba, Csengelére. Az idegenek a magyarországi alacsony árak, a könnyen megszerezhető ingatlanok és a csend miatt jöttek az alföldi településre.

162 mélyszegénységben élő kisgyerek végre saját ágyban töltheti a karácsonyt

162 mélyszegénységben élő kisgyerek végre saját ágyban töltheti a karácsonyt

Az Á-Lom kampány az Adománytaxi Alapítvány bútor projektje, Nógrádszakál pedig egyike azoknak a településeknek, ahol nekik köszönhetően 24 gyerek már a saját ágyában aludhat idén karácsonykor. Körülbelül 50 ezer gyereknek nincs saját ágya Magyarországon, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt egy gyereket sem vehetnének el a szüleitől, az ágyak hiánya akár egy kiemelés során is szempont lehet.

A legkisebb falvakban élőknek is kiutat mutat a függőségből

A legkisebb falvakban élőknek is kiutat mutat a függőségből

Siposné Kohári Szilvia, az egri RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője munkája során a legkisebb településeken élőkről sem feledkezik meg, ők azok akikhez az addiktológiai ellátás másképpen nem jutna el. Mivel a legtöbb baj a családban kezdődik, ezért Siposné Kohári Szilvia nem csak a szenvedélybeteggel, hanem az egész családdal törődik.

Az anyát büntetik, ha a gyerek nem hajlandó láthatásra menni

Az anyát büntetik, ha a gyerek nem hajlandó láthatásra menni

Nem ritka, hogy egy bántalmazó kapcsolatból való kilépés után az anya húzza a rövidebbet, és a válás után még a gyerekét is elveszik tőle. Egy anya arról számolt be, hogy hamarabb büntették meg őt, mert a gyereke nem volt hajlandó láthatásra menni, mintsem elővették volna az apát szexuális abúzus miatt.

Az anorexiások el akarják pusztítani magukat (nincs jóváhagyva)

Az anorexiások el akarják pusztítani magukat

Hónapok telnek el, mire az anorexiásokat diagnosztizálják, mert az orvosok nagy részének eszébe sem jut ez a betegség. Sem a belgyógyászaton, sem a nőgyógyászaton, sem a gasztroenterológusnál nem merül fel, hogy a páciens azért 30 kiló és nem menstruál egy éve, mert anorexiás, nem pedig valamilyen daganatos betegsége van. Szakértők szerint egy egyperces vizsgálattal és három kérdéssel feltárható ez a mentális zavar, az orvosok többsége azonban nem teszi fel ezeket a kérdéseket. Sokszor azonban a diagnosztizálás után se tudnak hova fordulni a kétségbeesett szülők, mert Magyarországon gyakorlatilag nincs ellátása az evészavarral küzdőknek, ami meg van, az is magán.

Az utcán nem hazudnak az emberek, ha nem vagy jó, elküldenek a francba

Az utcán nem hazudnak az emberek, ha nem vagy jó, elküldenek a francba

Egyre divatosabbá válik, hogy már nem csak hajléktalanok, hanem olyan fiatalok is zenélnek az utcán, akik szórakozni vagy pénzt keresni akarnak. Az igazán lelkesek, akár főállásban is utcazenélnek, amivel akár havi 400 ezer forintot is összegereblyézhetnek. A budapesti fiatal utcazenészek közül van, aki azért állt ki, mert így akarta megtudni, hogy szeretik-e az emberek, amit csinál, de van, aki egyszerűen csak a koncertek előtti izgulást akarta leküzdeni. 

Nem tudta tovább nézni, hogy jóeszű cigány gyerekek kallódnak el

Nem tudta tovább nézni, hogy jóeszű cigány gyerekek kallódnak el

Elekné Román Katalin két évtizede segíti a cigányok beilleszkedését a kerecsendi roma közösségben. Mióta visszatért a Heves megyei, fele részben cigány lakosságú szülőfalujába, szüntelenül az egyre inkább mélyülő társadalmi szakadék áthidalásán dolgozik. Önkéntesen végzett munkájával támogatja a kerecsendi szegregátumban élő cigány gyerekeket, akik fele annyi eséllyel sem indulnak az életben, mint a nem roma társaik.

A megalázások jobban fájtak, minthogy körzőt szúrtak a hátamba

A megalázások jobban fájtak, mint hogy körzőt szúrtak a hátamba

Három felnőtt számol be arról, hogyan hatott ki a későbbi életükre a gyerekkorban elszenvedett bántalmazás. Magyarországon a bántalmazás népegészségügyi probléma lett, mégsincs egy komplex iskolai program, ami mindezt időben megelőzhetné.

A gyerekek minden reggel kirázzák az iskolatáskát, ha a poloska nem is, de a csótány legalább kiesik 1

A gyerekek minden reggel kirázzák az iskolatáskát, ha a poloska nem is, de a csótány legalább kiesik

Két, nagy létszámú családok átmeneti otthonában élő édesanya számolt be arról, hogy a gyerekeikkel a csótányok között alszanak, miközben ágyi poloskák csípik őket. Nem arról van szó, hogy az intézmények egyáltalán nem irtanak, csinálják, csak sajnos egyáltalán nem hatékonyan. Az irtás nem terjed ki az egész épületre, csak egyes lakásokra, így lakásról lakásra rohangálnak az állatok.

"Mi ott lettünk egy család, abban a kis szobában"

„Mi ott lettünk egy család, abban a kis szobában”

Az egyik első családok átmeneti otthona volt az országban a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (Széra) Budapest rákospalotai otthona, ahol 1997 óta találnak átmeneti menedéket lakhatási és megélhetési problémákkal küszködő családok. Az övék az egyik legkomplexebb szociális program a hazai családok átmeneti otthonai közül: kiléptető lakhatási programjukkal eddig összesen több mint 80 családot segítettek önkormányzati bérlakásokba. Munkájáért 2018-ban Jószolgálat-díjjal jutalmazták a szervezetet.

Idén már nem óvónőként kezdtem a szeptembert

Idén már nem óvónőként kezdtem a szeptembert

Az óvónők egyre kevésbé bírják a szakemberhiány miatt rájuk szakadó munkamennyiséget, miközben egyre kevesebb fejlesztő munkát tudnak végezni a gyerekekkel. Az egyik pályaelhagyó óvónő minden nap csak a szerencsében bízott, hogy ne történjen nagyobb baj, miközben egyedül volt 25 gyerekkel. Sokaknak az elmúlt években megnőtt, felesleges adminisztrációs terhekből lett elege, illetve abból, hogy pályakezdőként szinte lehetetlen megélni a fizetésből.

A hallgatás spirálja miatt válik cigányellenessé a középiskolás osztályok hangulata

A kortársak nyomására az a gyerek is cigányellenes lesz, akinek semmi baja a romákkal

Váradi Luca szociológus, a CEU tanára új kutatása arra mutat rá, hogy a középiskola első évében még azok a gyerekek is cigányellenessé válnak, akiknek korábban semmi gondjuk nem volt a romákkal, pusztán azért, mert azt gondolják, ez az ára a közösséghez tartozásnak.

Attól még lehetek jó orvos, hogy meleg vagyok?

Attól még lehetek jó orvos, hogy meleg vagyok?

A szexuális kisebbségekhez tartozó orvosoknak és orvoshallgatóknak rengeteg nehézséggel kell szembenézniük. Félnek, hogy szexuális beállítottságuk miatt  kollégáik és betegeik megkérdőjelezik szakértelmüket. A diszkrimináció és a homofóbia miatt jobban ki vannak téve a stressz okozta testi-lelki problémáknak, a kiégés és a pályaelhagyás kockázata is nagyobb náluk.

Mélyszegénységben élő óvodásoknak már egy tubus ragasztó is hatalmas segítség

Mélyszegénységben élő óvodásoknak már egy tubus fogkrém is hatalmas segítség

A mélyszegénységben élő gyerekek olyan halmozott hátrányokkal indulnak, amelyek legyőzéséhez a szülőknek és az óvónőknek is kell a támogatás. Tíz hónap alatt országos mozgalommá nőtte ki magát az Örökbe fogadok egy ovit! kezdeményezés, amely során már 219 hátrányos helyzetű óvoda talált örökbefogadóra.

Gyerekkorában körbeállták és cigányozták az iskolaudvaron, mostanra igazi segítő lett belőle

Gyerekkorában körbeállták és cigányozták az iskolaudvaron, mostanra igazi segítő lett belőle

Mezei Ádám kilenc éve fogyatékossággal élő emberekkel foglalkozik, segít nekik munkát szerezni, felkészülni az állásinterjúra, és kezelni a munkahelyi konfliktusaikat. A körülötte levők igazi példaképnek tekintik, ezért is kaphatott 2018-ban Jószolgálat-díjat „hivatásszerűen végzett szociális munka” kategóriában.

Idő kell, hogy eltűnjön a képzeletbeli üvegplafon a kanadai roma diákok feje fölül

Idő kell, hogy eltűnjön a képzeletbeli üvegplafon a kanadai roma diákok feje fölül

Magyarországon generációk tapasztalata rögzítette bennük, hogy nem érdemes nagyot álmodniuk, ezt kell most felszámolni. Az iskolák látszólag mindent megtesznek. Magyarul tanuló tanárok, tolmács és roma mediátorok segítik az újonc roma iskolások beilleszkedését. Az első továbbtanuló fecskék már megérkeztek, de még mindig inkább a középiskola sikeres elvégzéséért kell szurkolni a legtöbb roma diáknak.

Tisza Levente jószolgálat

Négyezer emberen lehetetlen segíteni, de minden kis siker számít

Tisza Levente, a Máltai Szeretetszolgálat Lyukóvölgyi Jelenlét Programjának vezetője keresztényi hivatástudatból választott szakmát szociális területen, de szociálpedagógus egy apró adminisztrációs hiba miatt lett. Munkájában épp olyan jól bánik a Miskolc-széli óriás-szegregátumban élő gyerekekkel, mint a külterületeken tengődő elhagyott, elmagányosodott idősekkel. Programvezetőként pedig olyan munkahelyi környezetet képes teremteni, ahol a közmunkásként foglalkoztatott helyiek épp annyira fontosnak érzik magukat mint a diplomás szociális szakemberek. Munkájáért 2018-ban Jószolgálat-díjat érdemelt.

kockacsoki

Ha néhány apróságra odafigyel az ember, nagyon könnyű az autistákkal együtt dolgozni

El tudja képzelni, hogy autistákat alkalmaz? Hogy nap mint nap együtt dolgozik velük? Egy budapesti férfi öt évvel ezelőtt belevágott, és sikeres lett. A KockaCsoki csokoládékészítő manufaktúra ma már nemcsak műhely, de közösségi tér is, ahol programok sora várja az érintetteket és azokat is, akik szeretnének közelebbről megismerkedni az autizmussal. Dénes Ákos szerint könnyű autistákkal együtt dolgozni, csak néhány apróságra kell odafigyelni. Ha ez sikerül, az elvégzett munka minősége is várakozáson felüli lesz. Ma már az is látszik, hogy az életük szinte minden területére jó hatással van, hogy dolgozhatnak.

Éjszakai kommandó tartja a fiatalokat a kisvárosban

Éjszakai kommandó tartja a fiatalokat a kisvárosban

Lakhatással, jogosítvánnyal, angol tanfolyammal, workshopokkal és csapatversenyekkel dolgozik azon az önkormányzat, hogy Bólyban tartsa a fiatalokat. A város ugyan tele van munkalehetőségekkel, de néhány éve nincs szórakozási lehetőség, a kocsmasor és a diszkó is megszűnt. A program minden eleme ingyenes, de cserébe a részt vevőknek építeniük kell a közösséget, amin egy ifjúsági csapat is dolgozik, csocsóesteket, pinpong bajnokságokat és éjszakai kommandót szerveznek.

Egy nő, akire felnézhetnek, csodákat tehetne az állami gondozott lányokkal 1

Egy nő, akire felnézhetnek, csodákat tehetne az állami gondozott lányokkal

Úgy kerülnek állami gondozásba, hogy azt hiszik, egy fabatkát sem érnek, és 18 évesen úgy kerülnek ki a rendszerből, hogy nem volt, aki meggyőzte volna őket az ellenkezőjéről. Ez az alapja a gyermekotthonban nevelkedő lányok legtöbb problémájának, ettől lesznek különösen kiszolgáltatottak az őket szexuálisan kizsákmányoló férfiaknak. Óriási munka ez ellen dolgozni, és szinte csak a gyermekotthonok mindennapjaiból kiszakadva végezhető. Két, Vas megyei pszichológus a nővé válás témája köré szervezett élményterápiás tábort egy idilli őrségi kistelepülésen. Munkájukról egy őszi visszalátogatáson meséltek nekünk.

Ez az iskola nem mondott le az oktatás fekete bárányairól

Ez az iskola nem mondott le az oktatás fekete bárányairól

Nehéz családi körülmények közül érkező, a legrosszabbként emlegetett diákok megmentésére adta a fejét egy dunaújvárosi mentálhigéniás általános és szakközépiskola. Az alternatív iskolában felismerték, hogy rossz alapokra nem lehet várat építeni, ezért kis csoportokban, 35 perces órákon, a tudásszintnek megfelelően, sokszor az alsós tananyagig visszamenőleg tanítják a középiskolásokat. A gyerekek között kialakult konfliktusokat mentorokkal és kutyákkal kezelik. A kilencedik évfolyamot pedig teljesen kivették az oktatásból, velük az iskolán kívül egy kis parasztházban foglalkoznak, egy éven keresztül csak a személyes bajaikra és iskolaundorukra keresik a gyógyírt.

Habitat jelentés

Nemhogy lakáspolitikát, még egy parkolási rendszert se tudnak összehozni

Az önkormányzatoknak nagyon limitált a jogkörük a lakhatási szegénység enyhítésében, ráadásul ehhez sem anyagi forrással, sem elegendő bérlakással nem rendelkeznek. A Habitat for Humanity bemutatta a lakhatási jelentésének az önkormányzatok lehetőségeivel foglalkozó fejezetét. Ötletekből nincs hiány, hogy az önkormányzatok hogy használhatnák ki a maradék mozgásterüket, mindehhez csak a megfelelő politikai akarat szükséges.

JÓSZOLGÁLAT - Ráckeresztúr

Az áhítat közben döbbentem rá, hogy ez egy drogmisszió

Erdős Eszter eredetileg kallódó fiatalokon akart segíteni: a református lelkész kezdeményezése bibliakörnek indult, drogmisszió lett belőle. Az ország első rehabilitációs intézménye is ennek köszönhetően nyitott meg Ráckeresztúron a kilencvenes évek elején. A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója 2018-ban hivatásszerűen végzett szociális munka, szervezet kategóriában Jószolgálat-díjat nyert. 

Az önkéntesek beszélgetéssel űzik el az idősek magányát

Az önkéntesek beszélgetéssel űzik el az idősek magányát

Magyarországon több mint félmillió 65 évnél idősebb ember él egyedül, miközben egyre leterheltebbek az ápolók. Az Idősek Barátai Program önkéntesei, bár nem helyettesítik a szakemberek munkáját, heti egy-egy órában biztosítják, hogy az idősek kevésbé érezzék magukat egyedül.

Jobb híján nyugtatóval tömik a drogfüggő tinédzsereket (MÉG NINCS JÓVÁHAGYVA)

Jobb híján nyugtatóval tömik a drogfüggő tinédzsereket

Az ellátórendszernek egyszerűen nincs válasza arra, hogy tizenévesek is drogoznak, sokszor egy-egy elhivatott szakemberen múlik, hogy kapnak-e szakszerű segítséget. Az iskolai prevenció hatástalan, pont azokat nem érik el vele, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. Pedig egy kutatásból az derült ki, hogy a rossz szociális helyzetben lévő fiatalok sokkal gyorsabban jutnak el a napi szintű droghasználatig és válnak függővé, mint a felnőttek.

X milliós kártérítésért kaptak a szegregált gyöngyöspatai roma tanulók 1

99 milliós kártérítést kaptak a szegregált gyöngyöspatai roma tanulók

Három év pereskedés után a bíróság másodfokon is kártérítésre kötelezte az államot, amiért a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el roma és nem roma gyerekeket.

Na, mész vissza a mamahotelbe?/Inkább anyám, mint egy főbérlő

Inkább anyám, mint egy főbérlő

Különböző okai lehetnek annak, hogy valaki úgy dönt, felnőtt fejjel, 30 éves kora fölött visszaköltözik a szüleihez. Sokszor ez tűnik a leggazdaságosabb és legkényelmesebb megoldásnak, mert ha nem kell albérletet fizetni, akkor lehet saját lakásra spórolni, és az sem hátrány, ha minden nap meleg étellel várnak haza. A sokszor magányos, egyedül maradt szülők is örülnek, legtöbbjük ebben a korban már segítségre szorul. Ezek az emberek bár nem büszkék arra, hogy még mindig a szüleikkel élnek, legtöbbjük mégis jól elvan.

Völgyzugolyház a Kacifántosokért

Az életemet kaptam vissza a zugolydában

Megoldatlan a halmozottan sérült gyerekek ellátása: kevés olyan intézmény van, ahol fogadják őket és a megfelelő fejlesztést is megkapják. Ezen próbált meg változtatni pár sorstárs szülő, közös víziójukból született meg a zugolyda ötlete, ahol gyerekeik közösségben lehetnek és szakemberek foglalkoznak velük. A kezdeményezésért a Völgyzugolyház Alapítvány a Kacinfántosokért 2018-ban Jószolgálat-díjban részesült. 

Ferde szemmel néznek rájuk, ha az emberi jogokról tanítanak (jóváhagyásra vár)

Ferde szemmel néznek rájuk, ha az emberi jogokról tanítanak

Sok iskolában gyanúsnak számít, ha egy tanár az emberi jogokról akar beszélni a gyerekeknek. Pláne, ha ez azt jelenti, hogy romákról, melegekről vagy menekültekről tanítja őket. Vannak tanárok, akik az elutasító közeg ellenére is hajlandóak önszorgalomból képezni magukat, és részt venni egy ilyen témájú tréningen. Mi viszi őket erre, és hogyan lehet bevinni ezeket a témákat az iskolába? 

Az államnak ideje lenne figyelembe venni, hogy kialakult a bérlő generáció az albérletpiacon

Gyerekhez kötni a lakástámogatást, olyan mintha a szerveinket kérnék

Az elmúlt évek lakáspiaci változásai, az egekbe szökő lakás- és albérletárak, a szociális bérlakásállomány szinte teljes hiánya nehéz helyzetbe hozták az első lakásuk megszerzését tervező fiatalokat. A Habitat for Humanity jelentése szerint egyre több fiatalnak nincs saját lakása, és Magyarországon is kialakult egy fiatal bérlői generáció, akik akár életük végéig albérletben fognak lakni.

Kaotikus volt a tanévkezdés, hiába trükközik a kormány

Kaotikus volt a tanévkezdés, hiába trükköznek a fenntartók

A budaörsi Herman Ottó Általános iskolában katoikus volt az évkezdés, három tanító és három felsős tanár hiányával nyitotta meg az iskola a kapuit, az órarend emiatt nem készült el az első napokra, az ötödik osztályosok magyar tanár nélkül maradtak. A tanárok kiborultak, a folyosón sírtak a fejetlenség miatt. A kormány kikényszeríti, hogy különböző trükkökkel elfedjék a tanárhiányt, miközben a hiány létezését is tagadja. A trükközésnek köszönhetően hamarosan nem lesz túlzottan szembetűnő a hiány, mert minden órára be fog menni valamilyen tanár, az évkezdésen azonban jól látszik, hogy milyen nehézségekkel küzdenek az iskolák.

Mindent fordítva kellene csinálni az oktatásban

Mindent fordítva kellene csinálni az oktatásban

Egy csomó olyan megnyomorított gyerek fog felnőni, aki akár kiváló tehetség lehetett volna – mondja Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus a köznevelési törvény módosítása kapcsán. Interjú.

A főhőst nézve elszégyelltem magam, hogy nem igyekszem eléggé 2

A főhőst nézve elszégyelltem magam, hogy nem igyekszem eléggé

Mit gondolnak a szegénységből és kilátástalanságból való kitörésről azok a hátrányos helyzetű szabolcsi fiatalok, miután megnéztek egy erről szóló, de Budapesten játszódó dokumentumfilmet, amiben egy elszánt edző a profi bokszolói karrier kapujáig visz egy fiatal roma srácot? Vannak, akik elszégyellik magukat, hogy nem dolgoznak elég keményen a sikerért, de vannak olyanok is, akik jó adag szkepszissel fogadják a sporton keresztüli felemelkedéses sztorikat. A Gettó Balboa című új magyar dokumentumfilm egyik közösségi vetítésén jártunk.

KSH létminimum

Trükközve próbálja a KSH elfedni a valós képet a jövedelmi viszonyokról

Nem készült el, ezért nem tudja kiadni a létminimum kiszámításához szükséges adatokat a Központi Statisztikai Hivatal – mondja Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezető elemzője. A kutatócég ennek ellenére megpróbált számolni, ahogy megtette ezt az átlagkeresettel is. Utóbbit az állami hivatal is közölte, csakhogy nekik egészen más eredmény jött ki, mint a Policy Agendának.

Nekem ez a néhány négyzetméter a szabadságomat jelenti

Nekem ez a néhány négyzetméter a szabadságomat jelenti

Anyaotthonban a nők egy-másfél évnél nem maradhatnak tovább a gyermekükkel. Előbb-utóbb mindenkiben felmerül a kérdés, hogy merre tovább, azonban sem félutas házakban, sem önkormányzati lakásokban nincs elég hely. Albérletet pedig biztos munkahely nélkül nehezen tudnak bérelni, ráadásul a tulajdonosok attól is félnek, hogy a kisgyerekes édesanyákat csak hosszú procedúra után lehetne kirakni az utcára. Ilyenkor pedig már egy édesanya fejében az is megfordul, hogy jobb híján visszamegy a korábbi bántalmazójához. 

Attól, hogy józan lettem, kint az élet ugyanolyan szar tud lenni

Attól, hogy józan lettem, kint az élet ugyanolyan szar tud lenni

A rehabról kikerülve azzal szembesülnek a felépülő függők, hogy nincs munkájuk, nincs hol lakniuk. Családjukhoz nem mehetnek vissza, mert a régi környezet veszélyeztetné a nehezen megszerzett józanságukat. Erre jelent megoldást a szenvedélybetegeknek létrehozott támogatott lakhatás, ahol a piaci ár töredékéért tudnak lakhatáshoz jutni a kliensek. A támogató közegnek köszönhetően tovább fejleszthetik a terápián elsajátított készségeiket.

CSICSKA

Szarvason mindenki név szerint ismeri a csicskákat

150 embert tartanak modernkori rabszolgaságban Szarvason, de még senkit sem ítéltek el ezért. Az egész város tud róla, van, aki szökni segít nekik, de a boltból kitiltották őket, mert ételt lopnak.

Nem kell belerokkani egy alzheimeres rokon ápolásába

Nem kell belerokkanni egy alzheimeres rokon ápolásába

Az Alzheimer Café egy nemzetközi mintára létrejött civil szerveződés, ahova havonta várják az Alzheimer-kórral illetve más demenciával élőket és családtagjaikat. Az érintettek végre kiszabadulhatnak a négy fal közül, találkozhatnak a sorstársaikkal, megtanulhatják, mit is jelent ez a betegség, és hogyan kell kezelni, ha a családtagjuk egymás után ötször-hatszor ugyanazt a kérdést teszi fel.

Nem a jó módszer volt, most mégis hiányzik az osztályozás alóli felmentés

Így vagy úgy, de mindenképp megszívják a BTMN-es gyerekek

Két éve ilyenkor szavazta meg az Országgyűlés a „Taigetosz-törvény” néven elhíresült, a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek osztályzás alóli felmentését kivezető törvényt, az új szabályozás pedig a most lezárult tanév elején lépett életbe. Az Abcúgnak nyilatkozó szakemberek nagyon eltérően beszélnek róla. Egy biztos: a BTMN-es gyerekeknél – az egyéni fejlesztés mellett – most a nevelési tanácsadó javasolta iskolai könnyítéseké a főszerep. Sokat segíthet nekik a tanulásban, ha a tanárok alkalmazzák ezeket.

A közmunkások szavazatait fenyegetéssel megszerző politikus két legyet üt egy csapásra

A közmunkások szavazatait fenyegetéssel megszerző politikus két legyet üt egy csapásra

A közmunkaprogram elindulása óta figyelmeztetnek kutatók, hogy nem vezet sok jóra, ha a polgármesterek egy személyben dönthetnek arról, kit alkalmaznak közfoglalkoztatásban és kit nem. Ez ugyanis olyan túlhatalmat jelent, amivel könnyen visszaélhetnek a helyi politikusok, és amint egy friss kutatás megmutatja, sokan vissza is élnek: politikai klientúra építésre használják a közmunka ígéretét, vagy épp az elvételével való fenyegetést.

Egy stadion árába kerülne, hogy az emberek ne legyenek négy fal közé zárva

Egy stadion árába kerülne, hogy az emberek ne legyenek négy fal közé zárva

Nagyjából évi negyvenhárom milliárd forintból oldhatná meg az állam, hogy az önállóságukban súlyosan akadályozott fogyatékossággal élők és idősek elegendő és szakszerű segítséget kapjanak az otthonápolásban. A bővítés az államnak is megérné, mert a gondozás miatt otthon ragadt családtagok visszatérhetnének a munkaerőpiacra, adót fizetnének, és még az ápolási díjat sem kellene fizetni, így a rendszer költségei jelentősen csökkennének.

Hiába nő a gazdaság, a bérek alig emelkednek

Hiába nő a gazdaság, a bérek alig emelkednek

A szakszervezeteknek lenne tere további béremelésekért feszegetni a vállalatvezetők ajtaját, de a munkavállalók anyagi kiszolgáltatottsága nem teszi lehetővé, hogy a szakszervezeti mozgolódással kockára tegyék a munkahelyük elvesztését. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a magyarországi munkavállalók nem profitálnak igazán a néhány éve tartó gazdasági fellendülésből.

Könnyen elkelnek az elüldözött magyar kutatók

Könnyen elkelnek az elüldözött magyar kutatók

Lassan egy éve tart küzdelem a Magyar Tudományos Akadémia és a kormány között az akadémiai kutatóhálózat ellenőrzéséért. Már látszódnak a harc a negatív következményei: az MTA elleni támadás óta több kutató döntött úgy, hogy a kialakult bizonytalan helyzetben nem érdemes tovább Magyarországon dolgoznia, és inkább külföldön folytatja pályafutását, ők meséltek az Abcúgnak döntésük okairól. 

Végleg elengedte az elűzött számozott utcaiak kezét Miskolc önkormányzata

Végleg elengedte az elűzött számozott utcaiak kezét Miskolc önkormányzata

A 2014 májusa óta felszámolás alatt álló szegregált lakótelep egyelőre meghagyott utcáiban fontos munkát végez a Máltai Szeretetszolgálat: a Szociális Lakásügynökségük közel harminc családnak ad felújított otthonokat. A lakhatásra koncentráló, de sok más szociális elemet tartalmazó program előremutató, a Miskolci Önkormányzatot azonban jóval többre kötelezte 2015-ben az Egyenlő Bánásmód Hatóság: annak a 75-80 családnak a lakhatásával is foglalkoznia kellett volna, akiknek még a jogsértés megállapítása előtt kellett elhagyniuk a számozott utcákat.

Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy tanárként dolgozzak

Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy tanárként dolgozzak

A pályakezdő pedagógusok nettó 135 ezer forintos bérével nem nehéz versenyezni, tanárszakos hallgatókat kérdeztünk meg arról, hogy ez az összeg elég-e, ahhoz hogy a tanári pályán maradjanak. Van aki bár tiszta szívből szeretne tanár lenni, anyagi okokból inkább villamosvezetőket fog oktatni. Több nyelvszakos inkább magániskolákban, multiknál, vagy külföldön látja a jövőjét.

A tejes autó ment el itt a ház előtt? Ja, nem, csak a Fidesz mozgósít!

A tejes autó ment el itt a ház előtt? Ja, nem, csak a Fidesz mozgósít!

A Komárom-Esztergom megyei Tardoson és környékén végre tényleg megmozgathatja az embereket a vasárnap esedékes európai parlamenti választás. A településen szinte egyedüliként kampányoló Fidesz nem csak a szemeket, a füleket is elárasztotta a bevándorlásellenes üzeneteivel, amelyek egyszerűsége és egysíkúsága épp annyira kiborítja a valós, mindennapi problémákról szívesebben beszélő szavazókat, mint amennyire aktivizálja a Fidesz-szimpatizánsokat. Kevesebb közömbös emberrel találkoztunk, mint amennyivel egy EP-választás előtt számoltunk, de a vasárnap szavazni készülők közül a legtöbbek fejében még mindig nem válik külön az országos és az uniós szintű választás.

Forradalmasítják a vak tanulók matematika oktatását

Forradalmasítják a vak tanulók matematika oktatását

Ma már minden technológiai feltétel adott, hogy a közoktatásban a látássérült diákok ugyanolyan szinten tanulhassák a matematikát, mint a látó társaik. Ezeket az újításokat mégsem alkalmazzák az iskolákban, inkább felmentik a látássérült diákokat a természettudományos tárgyak alól. Ezen változtatna egy alapítvány, ami oktatóanyagot készített a szükséges leírónyelv használatához.

gyermekprostitúció az Örkény-Dabas tengelyen 1

Ahelyett, hogy megvédenék, büntetik a prostitúcióra kényszerített gyerekeket

Április végén egy gyermekprostitúciós ügyben a bíró szigorúbb ítéletét azzal indokolta, hogy az elkövetés helyszínén az utóbbi években megsokasodtak az ilyen bűncselekmények. A helyszín a Pest megyei Örkény és környéke, ahol a helyi családsegítő már évek óta szélmalomharcot vív a gyermekprostitúció ellen. Az észlelt eseteknek azonban csak a töredéke végzi a bíróságon, és ennek az elsődleges okai sokszor maguk a futtatott lányok. A rendőrség ugyanis addig nem tesz semmit, amíg bizonyíték nincs rá, vagy a lányok maguk azt nem mondják, hogy kényszerből állnak az utcán. Amíg ez nem változik, a bűnügyi statisztikák köszönőviszonyban sem lesznek a mindennapi helyi tapasztalattal.

Az értelmi fogyatékos olimpikonokat szívatják csak igazán

Magyarországot képviselik, mégsem becsülik meg őket igazán

A Speciális Olimpiai Játékokon csak értelmi fogyatékossággal élő sportolók vesznek részt. Igaz, fogyatékossággal élnek, de lenyűgöző sportteljesítményre képesek. Ugyanúgy büszkeséget jelentenek az országnak, nekik azonban kevesebb figyelem és jutalom jár, mindössze az olimpiai díjazás egy százalékára jogosultak, sőt van, aki még arra sem. Már annak is örülnek, ha az utazást nem saját zsebből kell kifizetniük, mindezek ellenére nem panaszkodnak, hiszen egyiküket sem a pénz motiválja.

Intézetből intézetbe küldi a kormány az állami gondozottakat // Megúszósan zárja be a kormány a gyerekotthonokat // Be is zárja a kormány a gyerekotthonokat, meg nem is

Intézetből intézetbe küldi a kormány az állami gondozottakat

Közel hatmilliárd forint európai uniós forrást költ a kormány a nagy gyermekotthonok bezárására, aminek csak örülni lehet. Ha viszont közelebbről megnézzük, kiderül, hogy valójában nagyobb intézetből kisebbe küldik a gyerekeket, ráadásul az épületek egy részét inkább korszerűsítik, nem beszélve az újak építéséről. A megoldás az lenne, ha kevesebb gyereket vennének el a szüleitől, ehhez viszont büntetés helyett segítség, sok jó szakember és pénz kellene. 

Ő még rosszabb, mint a többi cigány, ő intézetis cigány

Ő még rosszabb, mint a többi cigány, ő intézetis cigány

A gyermekotthonban nevelkedő diákok könnyű célpontjai az iskolai zaklatásnak. Van, ahol nem csak csúfolják, hanem fizikailag is bántalmazzák őket. Segítséget pedig már nem is kérnek, hiszen a tanárok – bár gyakran szemtanúi ezeknek a bántalmazásoknak –, mégsem tesznek semmit, sőt, nem ritka, hogy ők maguk is életreszóló sebeket okoznak a diákoknak. Mindez egy olyan kutatásból derül ki, amiben egy önkéntes arról kérdezte egy nagy létszámú, vidéki gyermekotthon lakóit, hogy az iskolai hétköznapok során milyen sérelmek érik őket.

1

Barátaiktól, rokonaiktól félnek a nevelőszülőséget fontolgató családok

Több ezer nevelőszülőt kellene ahhoz munkába állítani, hogy a szüleiktől elvett gyerekek ne intézetekben nevelkedjenek. Ez egyelőre nem valami hatékony, az egri kampányeseményre egyetlen érdeklődő sem ment el. Ott volt viszont több olyan család is, akiknél már nevelkednek gyerekek, velük beszélgettünk.

Láthatatlan hátrányok/nemi egyenlőtlenségek az iskolában: miért is jobbak a fiúk matekból?

Nemhogy nemi egyenlőség nincs az iskolákban, még beszélni se akarnak róla

Az iskolák keveset tesznek a zaklatások megelőzéséért, többnyire csak akkor foglalkoznak velük, miután megtörtént a bántalmazás. Van, ahol továbbra is él az a szemlélet, hogy a reál tantárgyak nem lányoknak valók, a nemi alapú diszkrimináció pedig leginkább láthatatlan marad az iskolában. A „NEM – Nemi Esélyegyenlőségi Mutató” projekt keretében a nemi esélyegyenlőséget kutatták a középiskolákban, és kidolgoztak egy olyan mutatót, amely segíthet az iskolák vezetőinek és a tanároknak, hogy hatékonyan felléphessenek a nemi előítéletek ellen.

Elhagyott családi házakkal áll a szegényei mellé Hajdúdorog önkormányzata 1

Elhagyott családi házakkal áll a szegényei mellé Hajdúdorog önkormányzata

Évek óta üresen álló családi házakat vásárol meg a hajdúdorogi önkormányzat, hogy aztán olyan helyiek használhassák azokat, akik eddig – saját tulajdon híján – piaci alapon béreltek ingatlant. A lassan három éve működő otthonteremtési programban most négy család vesz részt, akik öt év takarékoskodás után megvehetik az ingatlant, amiben laknak. Az önkormányzat pedig az így visszakapott vételárat újabb házak vásárlására fordítaná. Csige Tamás polgármester szerint a Hajdúdoroghoz hasonló kisvárosokban ez használható modell lehet a szociális bérlakások kiváltására, és a lakhatási szegénység mérséklésére.

Évekbe telik, mire kimondják egy gyerekről, hogy autista

Így sokan elszalasztják a korai fejlesztést, amivel hosszú távon is könnyebbé válhatna az életük. A Mars Alapítvány kampányt indított az autizmus világnapján, hogy minél többen felismerjék az autizmus tüneteit. 

Roma lányok által megálmodott ruhák kerültek a kifutóra

Roma lányok által megálmodott ruhák kerültek a kifutóra

Egy esztergomi étterem különterme csütörtök délután ideiglenesen kifutóvá alakult, ahol a Gipsy Style fiatal tehetségei mutatták be a legújabb kollekciójukat. A Gipsy Style egy hiánypótló kezdeményezés, ruháik azoknak a roma nőknek készülnek, akik nem találnak a hagyományaikhoz illeszkedő modern ruhákat. A márkát a Befogadó Társadalomért Egyesület hozta létre, hogy roma lányok megalkothassák az általuk megálmodott ruhákat, és később akár a társadalmi vállalkozás varrodájában helyezkedjenek el. 

Dolgoznak vagy kallódnak a magántanulóságba kényszerített gyerekek

Dolgoznak vagy kallódnak a magántanulóságba kényszerített gyerekek

Ha egy gyerek kezelhetetlennek tűnik a tanárai számára, sokszor inkább meggyőzik a szülőket, legyen magántanuló. Segítség nélkül azonban esélye sincs felkészülni a vizsgákra, és előrejutni az iskolában, úgyhogy sokaknak csak a munka marad a szülőkkel, esetleg a flangálás vagy a neten lógás.

romadopt

El tudod képzelni, hogy ez a cigány lány a mi gyerekünk is lehetne?

Magyarországon az örökbefogadó szülők többsége nem akar cigány gyereket, és bár a kiválasztási eljárás során hivatalosan azt jelölhetik meg, hogy milyen nemű, korú és egészségi állapotú gyereket fogadnának, egy kiskapunak köszönhetően jelezhetik, ha származási kikötéseik vannak. A néhány éve létrejött Romadopt Klubban olyan családok találkozhatnak, akik cigány gyereket fogadtak örökbe

Ma is rémálmaim vannak, hogy elviszik a gyerekeimet

Ma is rémálmaim vannak, hogy elviszik a gyerekeimet

Két éve mondta ki a bíróság, hogy jogtalanul vette el a gyámhivatal Takács Barbara gyerekeit, de azóta sem sikerült túllépniük a traumán. Barbarát ma is rémálmok gyötrik, a legkisebb fiú nehezen tanult meg járni és beszélni, a nagyobbak sokáig nem is hitték el, hogy az anyjukkal maradhatnak. A család azonban együtt van, maguk mögött hagyták Kesznyétent, és 120 kilométerrel odébb, Tiszaroffra költöztek.

Semmit nem jelentenek a megemlékezések a romagyilkosságok túlélőinek

Semmit nem jelentenek a megemlékezések a romagyilkosságok túlélőinek

A közösségi megemlékezések csak a médiának és a közvéleménynek szólnak, a megölt szeretteik emlékét az őrzi igazán, ha a családban senki nem felejti el őket – vélik a 2008-2009-es romagyilkosságok túlélői és hozzátartozóik. Mondják ezt leginkább azért, mert családtagként valódi lelki támogatást nem kapnak ilyenkor a közösségüktől – ide értve a településükön élő romákat is. A túlélők részben a távolság, részben az eltelt hosszú idő miatt már alig tartják a kapcsolatot egymással, pedig egyikük szerint össze kéne fogniuk. „Mitől féltek? Ha nem beszéltek, nem tudja meg ország-világ, hogy mi történik velünk!” – mondja a videóriportunkban Csorba Erzsébet.

Úgy teszünk, mintha ez iskola lenne, pedig nem az 3

Úgy teszünk, mintha ez iskola lenne, pedig nem az

Egy budapesti gettóiskolában dolgozó tanárnő fakadt ki a Facebookon, mert nem hiszi, hogy bárhová is vezetne az a deszegregációs ítélet, ami másodfokon mindössze arra kötelezi az Emberi Erőforrások Minisztériumát – némi bírság megfizetésén kívül -, hogy a szegregáltan működő iskolákkal készíttessen deszegregációs tervet. A tanárnő interjúnkban elmondja, miért érzi teljesen tehetetlennek magát abban a szegregált iskolában, ahol több mint egy éve tanít, és azt is, szerinte miért ferdítés Budapesten arra hivatkozni, hogy egy gettóiskola a „helyi sajátosságok miatt” van tele hátrányos helyzetű, problémás diákokkal.

Ezeket a problémákat nem oldja meg egy doboz bonbon 4

Ezeket a problémákat nem oldja meg egy doboz bonbon

A nőnapnak ma már nem annyira nőmozgalmi, inkább egyszálvirágos-táblacsokis jellege van. Pedig a nők egy sor területen ma is jelentős hátrányokkal küzdenek. Kevesebbet keresnek, kevésbé jutnak vezetői pozíciókba, őket terheli a házimunka nagy része, és alig kapnak segítséget, ha bántalmazzák őket.

Kizsigerelik az egyetemekről elcsábított diákokat a cégek

Kizsigerelik az egyetemekről elcsábított diákokat a cégek

A munkaerőhiány az egyetemi oktatásban is érezteti hatását: informatikai és gazdasági szakokon figyelhető meg, hogy egy jól fizető állás kedvéért a hallgatók már az alapszakot sem fejezik be, inkább elmennek dolgozni. Nem tudni, hány hallgatót érint a jelenség, mivel kevés egyetem elemzi külön a lemorzsolódás okait. Egyébként is egyre több egyetemista dolgozik tanulás mellett, főleg a szegényebbek kényszerülnek erre. Probléma lehet, hogy jellemzően rutinszerű, képzettséget nem igénylő munkakörökben helyezkednek el. Ezzel a munkáltatók járnak jól, mert könnyen és olcsón foglalkoztatható munkaerőhöz jutnak.

Ha nem hallod meg a nevedet, hónapokig rostokolhatsz tovább a táborban

Ha nem hallod meg a nevedet, hónapokig rostokolhatsz tovább a táborban

A görögországi Leszbosz szigetén ragadt több ezer menedékkérő között kevesen vannak, akiknek nincs legalább egy abszurd történetük a menedékkérelmi eljárással és az ehhez kapcsolódó egész bürokratikus rendszerrel kapcsolatban. Egyáltalán nem ritka, hogy a hónapok óta a szigeten tartózkodó menekülteknek nem előbb, mint 2020 elejére van időpontjuk a folyamatban kulcsszerepet játszó interjúra, amit jóformán bármikor tovább halaszthatnak az elhavazott hatóságok.

Csernus doktorral és önismereti tréningekkel mentenék meg a kisgyerekes anyákat (jóváhagyásra vár)

Csernus doktorral és önismereti tréningekkel mentenék meg a kisgyerekes anyákat

14 milliárd forint EU-s pályázati pénzből nyitottak országszerte Család- és karrierpontokat, hogy segítsék a kisgyerekes nők munkavállalását. A projekt három évig tart, ebből egy letelt, ezért kiválasztottunk közülük hármat, és megnéztük őket közelebbről. Kiderült, hogy az irodák csak pár hónapja nyitottak meg, eddig főleg Csernus doktorral, Pál Feri atyával, önismereti tréningekkel és tanácsadással próbálkoztak. Aki komolyan veszi, nehéz fába vágja a fejszéjét, aki nem, papíron az is jól teljesíthet. 

Ahol a hatalom a feszültség fenntartására épül, ott elkerülhetetlen az összeomlás

Ahol a hatalom a feszültség fenntartására épül, ott elkerülhetetlen az összeomlás

Az Andy Vajna halála kapcsán kitört gyűlölet általában a védtelenebbnek tűnő figurák ellen irányul – mondja Síklaki István szociálpszichológus. Szerinte a külsőségek, amik a producert és feleségét övezték, csupán arra alkalmasak, hogy levezessék a megalázottságból és kiszolgáltatottságból fakadó, a társadalomban eleve meglévő, a kormány által időről időre emelt feszültséget.

Packáznak önnel a hivatalok? Még most menjen bíróságra, mielőtt késő lesz!

Elszabadulhat az állami packázás a különbíróságok miatt

Egy év múlva állnak fel az új közigazgatási bíróságok, amelyektől sokan az igazságszolgáltatás függetlenségét féltik. Ha közelebbről megnézzük, kiderül, hogy az új rendszer az egészen hétköznapi pereket is átrajzolhatja. Féljenek-e azok, akik szembeszállnának az adóhatósággal, a gyámüggyel vagy a földhivatallal? 

Az autisták lehetnek az otthongondozási díj vesztesei

Az autisták lehetnek az otthongondozási díj vesztesei

Igaz, a kormány bevezette a gyermekek bruttó százezres otthongondozási díját, a feltételrendszerét úgy alakította ki, hogy attól az autista vagy Down-szindrómás gyerekek szülei könnyen eleshetnek.

Mennyit nőtt a melled a nyáron? 1

Mennyit nőtt a melled a nyáron?

A gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények visszaszorítása érdekében az utóbbi években több szigorítás is történt, de vajon elegendő volt-e mindez ahhoz, hogy megakadályozzák a szexuális bűnözőket abban, hogy újra taníthassanak? Elegendő biztosíték az erkölcsi bizonyítvány, hogy az elkövetők soha többet ne foglalkozhassanak kiskorúakkal, és hogy ne kezdhessenek tiszta lappal egy másik városban lévő iskolában? Mégis, hogyan fordulhat elő, hogy olykor a szülők saját maguk göngyölítik fel egy gyanús tanár múltját?

Bécsben nem hagyják kitúrni a szegényebbeket a lakásukból

Bécsben nem hagyják kitúrni a szegényeket a lakásukból

Budapest most már látványosan küszködik az egekbe szökő ingatlanárak problémájával. A szinte nem létező szociális bérlakásállomány mellett majdhogynem lehetetlen a fővárosban úgy lakást találni, hogy a bérleti díjra ne menjen el a háztartás jövedelmének 40 százaléka. A problémával nem vagyunk egyedül Európában, de a budapestivel ellentétben a tőlünk nyugatra lévő városok vezetése legalább próbál valamit kezdeni vele. A bécsi önkormányzati lakásállományt Budapesté soha nem érheti utol, de a meglévő lakásállományát a magyar főváros is kezelhetné bölcsebben, az albérletpiacon a leginkább kitett bérlők segítésébe pedig akár rendszerszintű változtatások nélkül, már holnap is bele lehetne kezdeni.

Nem akarnak ütni, ezért fordulnak segítségért a bántalmazott férfiak

Nem akarnak ütni, ezért fordulnak segítségért a bántalmazott férfiak

Egyre több férfi jelentkezik segítségért családon belüli erőszak áldozatainak segítő krízisközpontokban, mert úgy érzi, bántalmazó kapcsolatban él. Széles a skála az érzelmi bántalmazástól a konkrét verésig, de még a szexuális erőszak is szerepel az áldozatok történeteiben. Leginkább a jogi és a pszichológusi segítségért jönnek, de volt apa, akit gyerekeivel családok átmeneti otthonába menekített a gyerekek anyjától a segélyszervezet.

Mintha fizetéssel bírnánk úszásra azt, aki nem tud úszni

Foggal-körömmel ragaszkodnak közmunkásaikhoz az önkormányzatok

A kormány most az elhelyezkedési juttatás megduplázásával próbálja a közmunkaprogramban maradtakat az elsődleges munkaerőpiacra kilépésre ösztönözni, a rendszer szereplői szerint azonban ezzel elmegy a valódi problémák mellett. A kistelepülések önkormányzatainak továbbra is úgy kell a közmunka, mint egy falat kenyér, azt pedig, hogy egy munkanélküli miért választja inkább az 52 ezres fizetést nyújtó közmunkát a majdnem kétszer annyit fizető gyári munka helyett, nem kérdezi meg tőle senki.

Kell valami, hogy józanon is szerethető legyen az élet

Kell valami, hogy józanon is szerethető legyen az élet

Hatalmas űr keletkezik egy szenvedélybeteg életében, miután leáll az ivással vagy a droggal, hiszen addig minden egyes napját a szerhasználat határozta meg. Ezt a hiányt töltheti be valamilyen új szabadidős tevékenység felfedezése. A sportolás az egyik legjobb példa: javítja az önértékelést, célokat ad, közösséget teremt. Négy felépülő függőt mutatunk be, akik új hobbijukban találták meg szermentes önmagukat.

Ne keverjük össze az adományozást a lomtalanítással

Babakocsiból és mosógépből bármennyi jöhet

Az adományozás ideális esetben mindkét félnek hasznos. Az adományozási kultúránk sokat fejlődött az utóbbi években, de sokan még mindig így álcázzák a lomtalanítást, és nincsenek tisztában azzal, hogy leginkább mikre is van szükség. Sőt, előfordul, hogy penészes vagy éppen egérürülékes adományokat rejtenek a csomagok.

Az előítéletek miatt nem szavazhat 50 ezer fogyatékos ember

Az előítéletek miatt nem szavazhat 50 ezer fogyatékos ember

Semmi sem bizonyítja, hogy ők könnyebben felülnének a manipulációnak, mint bárki más. Köztük is vannak, akiket érdekel a politika, és szívesen beleszólnának az ország sorsába. Kampány indult azért, hogy őket se rekesszék ki a választásokból.

Apám elvitt egy sztiptízbárba, hogy megtérítsen (nincs jóváhagyva)

Apám elvitt egy sztiptízbárba, hogy megtérítsen

A családtagok közül általában az édesapák a kevésbé elfogadók meleg gyerekükkel szemben. Éveken keresztül magukat hibáztatják, sérül a büszkeségük, szégyellik meleg gyereküket. Van olyan apuka, aki azóta sem igazán beszél meleg fiával, és olyan is, akinek hét évbe telt feldolgoznia, addig pedig mindenféle eszközt bevetett, hogy meleg gyerekét megtérítse.

Pokorni: A mai vezetők hátborzongatóan beszélnek

A Kádár-rendszer felé rohan a mai oktatás

Pokorni Zoltán volt fideszes miniszter a Kádár-rendszer szellemét érzi az oktatásban, ahogy Horn Gábor egykori SZDSZ-es politikus is. Harminc éves lett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, úgyhogy leültek az alapítók átbeszélni: hová jutottunk?

Ne legyen természetes, hogy nincs WC-papír a kórházakban (nincs még jóváhagyva)

Ne legyen természetes, hogy nincs WC-papír a kórházakban

Egy maroknyi civil túlélőcsomagokat oszt ki a betegek között, hogy legalább a kórházi mosdóban tisztességesek legyenek a körülmények. A Segítség Közvetítők nevű kezdeményezés szeptemberben indult, azóta több megmozdulásuk volt: önkénteseikkel hajléktalanoknak szerveztek hajvágást, mesekönyvet gyűjtöttek gyerekkórháznak.

Kizsigerelt rabokkal spórolnának az új börtönökön

Kizsigerelt rabokkal spórolnának az új börtönökön

A kormány rabokkal építtetne új börtönöket, ami a területen dolgozó civilek szerint nem lenne rossz ötlet, ha nem a spórolás lenne a célja. Az elítéltek ugyanis másodrendű dolgozóknak számítanak, akik nem kapnak nyugdíjat, és fizetést is alig. Az sem világos, honnan lesz elég hozzáértő munkáskéz, és mit csinálnak majd, ha nem találnak ilyet. Egy trükkös rendeletmódosítás viszont miatt máris csökkent a zsúfoltság.

1

Könnyen elveszíthetik gyereküket a pszichés betegek

A családsegítők nem ismerik eléggé a pszichiátriai betegségek természetét, ezért sokszor óvatosságból túl szigorúan járnak el, ha a családnál kiderül, hogy az egyik szülőnek mentális problémái vannak. A gyermekvédelemben dolgozó szakemberek is osztják a társadalomban élő előítéleteket a pszichés betegekkel szemben; a skizofrénekről hajlamosak azt gondolni, hogy veszélyesek és kettős személyiséggel rendelkeznek

Nem tudják elengedni a gyeplőt a családi vállalkozások kiöregedő vezetői

Nem tudják elengedni a gyeplőt a családi vállalkozások kiöregedő vezetői

A magyar kisvállalkozások elsöprő többségét családi vállalkozások adják, mégis alig tudunk valamit a működésükről, a kihívásaikról és az őket működtető emberekről. A kilencvenes években indult családi vállalkozások tömegei néznek szembe mostanában az utódlás kérdésével, azonban egy, a Tárki Társadalmi Riportjában frissen megjelent kutatás szerint nem az utód kiválasztása, hanem a cégvezetés elengedése a legnehezebb a leköszönő főnököknek. Közben azok a családi vállalkozások lehetnek sikeresebbek, amelyek a családtagok mellett vagy helyett képesek külső szakembereket is bevonni az operatív munkába.

Kihúzták a talajt a szegények alól a segélyek megszüntetésével

Kihúzták a talajt a szegények alól a segélyek megszüntetésével

Mióta a kormány átszabta a segélyezési rendszert, sokkal kevesebb jut a lakhatási és egészségügyi gondokkal küzdőknek, főleg a kistelepüléseken. Közben elterjedtek az „egyéb” támogatási formák, ami bármit jelenthet. Ezek nem rendszeres, hanem eseti segélyek, így a szociális biztonságot is kevésbé segítik.

Egymás mellett élnek itt a kemény csávók és a kifinomultak

Vasalt ingesek és alternatívok feledtetik a nyolcker gettóját

Két cikkben és egy képgalériában mutatjuk be, hogyan próbálja a budapesti nyolcadik kerület levetkőzni a régi stigmákat. Ahol régen prostituáltak striheltek, és mindennapos volt a lopás, ott mára kifinomult középosztálybeliek és fiatal értelmiségiek élnek. Néhányan élvezik a koszos, de vonzó hangulatot, mások inkább a mélygarázsba menekülnek, és csak aludni járnak haza. Józsefváros megújul, de kinek jó ez, és kik járnak vele rosszul?

Nem az a nagyobb hátrány, hogy roma vagyok, inkább az, hogy meleg 1

Nem az a nagyobb hátrány, hogy roma vagyok, inkább az, hogy meleg

Két fiatal roma származású, meleg srác kitört a salgótarjáni gettóból, most pedig Budapesten dolgoznak és bérelnek egy lakást. Melegségük miatt a családjaik kitagadták őket, a barátok elfordultak tőlük, nem volt hol lakniuk, sem dolgozniuk, vajas kenyeren éltek, mégsem adták fel. Minden olyan hátrányt elszenvedtek, amit csak lehet, ezért most példát akarnak mutatni, hogy még így is sikerülhet kitörni.

Én a szabadságomat nem adom fel

Én a szabadságomat nem adom fel

Hogyan működik a párkapcsolat, ha nincs fedél az ember feje fölött? Miért ragaszkodik valaki az erdei kunyhójához, mikor lenne helye a szállón? Van-e kiút a hajléktalanságból? Mária és László betekintést engedett a mindennapjaiba.

Indul a második tüntetés a demokráciáért

Önkényes döntéseket eredményezhet az új gyülekezési törvény

Egy sor akadályt görget egy tüntetés megszervezése elé az új gyülekezési törvény, ráadásul a tiltóokok túlságosan tág megfogalmazása veszélyesen sok mozgásteret hagy abban a rendőrségnek, hogy melyik gyülekezést engedélyezze és melyiket tiltsa meg. Az első ilyen tiltó döntést a TASZ segítségével támadta meg a bíróságon egy üllői útblokkoló tüntetés szervezője. A bíróság kimondta: a rendőrség jogtalanul tiltotta be a tüntetést. Az életbe lépése után készült videónkban Hegyi Szabolcsot, a TASZ gyülekezési jogi programjának vezetőjét kérdeztük az új gyülekezési törvényről és annak várható hatásairól.

"Majd átmegyek kiskakasba, és kapirgálok a szemétdombon"

Olyan csak nem lehet, hogy belefulladunk a sok szemétbe

Előre szólt az önkormányzat, hogy felesleges kivinni a kukákat, bizonytalan ideig nem üríti ki azokat senki, többen mégis kirakták a szemetüket hétfő és kedd reggelre azokon a településeken, ahol felfüggesztette a szemétszállítást a Zöld Híd Nonprofit Kft. A szállítás tényleg elmaradt, Fóton és Szendehelyen pedig gondolkodóba estek az emberek, mit csináljanak a nyakukon maradó szeméttel.

Gond az nincs. Feladat van

Mindig is szerettem volna egy Down-os babát

Több mint húsz éve már, hogy az öt saját gyereket felnevelő Csöpi úgy döntött: szeretne örökbefogadni olyanokat, akinek nincs lehetőségük saját családjukban felnőni. Az évek alatt összesen nyolc gyereket vett magához, jelenleg hat gyereket nevel. Van köztük örökbefogadott, és nevelt is, a gyerekek Down-szindrómával, illetve valamilyen fokú sérültséggel élnek. A család pár éve a Tolna megyei Tengelicre költözött, a helyiek hamar befogadták őket, csak a ház körüli magas kerítést nem értik. A napok korán, már reggel hatkor elkezdődnek, a gyerekek óvodába és iskolába járnak, az anya pedig ahelyett, hogy elfáradna, folyamatosan újabb és újabb terveket sző. Fotósunk végigkövette egy napjukat.

Hegyekbe és homokdűlők közé menekülnek a fővárosból kiszoruló szegények

Gazdag telkesek között bújnak meg a lakhatási válság áldozatai

Inkább választják a rosszabb lakókörülményeket, minthogy távol kerüljenek a munkalehetőségektől, ami sokszor továbbra is Budapesthez köti őket, a város pezsgése után viszont nagyon nehezen szoknak hozzá a hétvégi házas övezet vagy a homoki dűlők csendjéhez és – úgy érzik – ingerszegénységéhez. Újpest, a hetedik kerület, vagy a külvárosi Budapest vetette ki őket magából, de ha már így alakult, megpróbálnak a lehető legélhetőbb otthont teremteni maguknak. A szomszédaik tehetősebb telektulajdonosok, vendégmunkások, vagy az első saját otthonukat építgető fiatal házaspárok. Így élnek az agglomerációban a Budapestről kiszoruló szegények.

Előbb-utóbb azt fogjuk gondolni, hogy utcán élni bűn 1

Azt fogjuk gondolni, hogy utcán élni bűn

Az egész társadalomra káros lehet a hétfőn életbe lépett jogszabály, ami gyakorlatilag betiltotta az utcai hajléktalanságot, mert azt üzeni az embereknek, hogy a sikertelenség büntethető, mondta Gurály Zoltán, a Menhely Alapítvány módszertani munkatársa, a Február Harmadika munkacsoport vezetője. A szakember szerint az intézkedés felerősíti azt a vélekedést, miszerint a hajléktalanokkal szemben a kényszerítés is megengedhető, csakhogy eltűnjenek az utcáról. Nem egyedi Európában, hogy rendőrök viszik be szállóra a hajléktalanokat, az viszont példátlan, hogy egy ország alkományban tiltsa meg az utcán élést.

100 ezer forintra emeli a kormány az ápolási díjat 1

100 ezer forintra emeli a kormány az ápolási díjat

Hatalmas eredményt értek el az otthonápolás körülményeinek javításáért küzdő civil szervezetek: a kormány végre megemeli a beteg gyereküket otthon ápolók havi juttatását.

Felsőoktatásos cikk 1

A bölcsészek szívhatják meg legjobban a felsőoktatási átalakítást

Állítólag megszűnne az állami fenntartás, piaci alapokra helyeznék az egyetemek működését. Ez önmagában nem ördögtől való, de ha úgy hajták végre, hogy az elmúlt évek alapján sejteni lehet, csökkenni fog a hallgatók száma, és még nehezebb lesz bekerülni a felsőoktatásba. 

A nyírpilisi polgármester ügye mutatja meg az uzsora elleni harc reménytelenségét 4

Egy szabolcsi polgármester ügye mutatja meg az uzsora elleni harc reménytelenségét

Uzsorával, csalással és zsarolással vádolják egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármesterét, aki akkor bukott le, amikor a vád szerint két különböző embernek is eladott egy olyan ingatlant, ami nem is volt az övé. A polgármestert tavaly február elején helyezték előzetes letartóztatásba, de majdnem egy éve már az előzetesből is kiengedték, mikor végre bírósági szakaszba lépett az ügye. Mostanra azonban úgy tűnik, a sértettek megijedtek a polgármester elleni tanúskodástól. Egyetlen nő jelent meg közülük a szeptemberi első tárgyaláson, ő is a vádlottnak kedvezően vallott.

Újabb cukrászda helyett inkább a mélyszegények felé kéne fordulnia a jövő építészeinek 1

Újabb cukrászda helyett a szegényeknek kellene tervezni a jövő építészeinek

Környezetétől visszahúzódva tengődő kis településrészt, az egykor virágzó, ma szegregátumként működő bányatelepet, Bagoly-lyukat választotta diplomamunkája témájául egy frissen végzett építész, aki hivatása segítségével keres megoldásokat a szegénység felszámolására. Nem a legkézenfekvőbb módon képzeli el ezt: az egyes házak felújítása helyett inkább közösségi teret építene, szerinte ugyanis hosszútávon nem a fürdőszoba kicsempézése a megoldás, hanem a közösségben való gondolkozás.

Rámehet az életed, ha a testvéred egy függő (jóváhagyja)

Rámehet az életed, ha a testvéred függő

Nem könnyű egy alkoholista vagy drogfüggő testvérének az élete: egyszerre szenved a másik függőségének összes negatív következményétől, és attól, hogy a szülők nem képesek szembe nézni a valósággal. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ önsegítő csoportot indít számukra, hogy megbirkózhassanak ezekkel a nehézségekkel. 

Vagyonokat fizetnek egyetlen szobáért a legszegényebbek

Vagyonokat fizetnek egyetlen szobáért a legszegényebbek

Magyarok milliói élnek lakásszegénységben, és egyre többen bérelnek viskókat extrém drágán, ha cserébe nem kell kauciót fizetniük. A Habitat for Humanity jelentése szerint folyamatosan mélyül a lakhatási válság, ami egyáltalán nemcsak a legszegényebbeket sújtja. A kormány mégis egyéni szociális problémaként tekint erre, ahelyett, hogy rendszerszintű változásokba kezdene. 

A szökésnél csak talpra állni nehezebb az szexrabszolgaságból szabadult nőknek 1

Állami gondozottakra, fogyatékosokra csap le leggyakrabban a szexmaffia

A kényszerített prostitúció áldozatai jellemzően kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal lányok, nők, akiket sokszor megtévesztéssel rángatnak bele a prostitúcióba a gyenge pontjaikat pontosan ismerő futtatók. Vannak, akiket fogva tartással, vannak, akiket egyszerű megfélemlítéssel tartanak az iparban, ahol a pénz teljes egészében a futtatóké, a lányoknak pedig csak a munka és a verés marad. Öt nő történetét mutatjuk be, akik évekkel ezelőtt minden bátorságukat összegyűjtve szöktek meg fogva tartóiktól, most pedig minden erejükkel azon vannak, hogy saját lábra álljanak.

Ha visznek, az már a vég (jóváhagyva)

Ha visznek, az már a vég

Magyarországon körülbelül 170 anonim alkoholisták közössége működik; ez a becsült egymilliló alkoholbeteghez viszonyítva alig néhány ezer felépülőt jelent. A józanságukat aktívan ápoló AA-tagok szerint ennek az az egyik oka, hogy idehaza még mindig kevesen tudják, hogy létezik a felépülésnek ez a módja is. A kétmilliós Budapesten vannak olyan kerületek, ahol egyáltalán nem működnek AA-csoportok, a fővároson kívül pedig félmegyényi területek maradnak segítség nélkül.

Félnek a menekültek, hogy elveszítik azt a keveset is 1

Félnek a menekültek, hogy elveszítik azt a keveset is

Közel félszáz Magyarországon élő menekült a CEU OLIve elnevezésű oktatási programjának köszönhetően kapott esélyt az újrakezdéshez: fejleszthették nyelvtudásukat, folytathatták egyetemi tanulmányaikat. Egy giroszosként dolgozó kurd diák így tudta beteljesíteni álmát, hogy filozófiát tanulhasson. A Stop Soros miatt az egyetem kénytelen volt leállítani a programot. 

lévai ildikó- richter

Önsajnálat helyett inkább lekvárfőzésbe kezdett

Szinte minden napra jut egy olyan történet, ami arról szól, hogy emberek feladják az addigi túlhajszolt, de egyébként sikeres karrierjüket, és valami egész másba kezdenek. Ebből a szempontból a PR-vezetőből hivatásos lekvárfőzővé avanzsáló Lévai Ildikó élete nem egyedi. Ami mégis azzá teszi, hogy kisfia betegsége, ami egy ponton a gödör alját jelentette számára, valójában egy olyan út kezdete volt, aminek végén nem csak kiegyensúlyozottabb, mint korábban valaha, de még másokat is segíteni tud. Történetét a Richter Főnix Közösség kezdeményezés is bemutatta.

Jól megszívatta az állam a földjeit használó gazdákat, amikor túladott a területeken 1

Jól megszívatta az állam a földjeit használó gazdákat, amikor túladott a területeken

A kormányzati kommunikációval szemben nem csak nyertesei, kárvallottjai is szép számmal vannak a “Földet a gazdáknak” programnak, a Fidesz-kormányok nagyszabású termőföld-kiárusító akciójának. Ők azok a bérlők, akik 2012-2014 között még örülhettek, hogy nyomott áron földhaszonbérleti joghoz jutottak állami tulajdonú földeken, néhány évvel később viszont azzal kellett szembesülniük, hogy az állam eladja a nekik bérbe adott földdarabot. Aki nem tudta megvenni, az most jó eséllyel azért küzd, hogy a területen maradhasson. De olyanok is vannak, akik pereskedés helyett inkább idő előtt visszaadták a földet.

Új Kisvárdát akarnak Tiszavasváriból, akik a fideszes jelöltet éltetik

Szárnyaló Tiszavasváriról álmodnak a helyi fideszes támogatói

A jobbikos fellegvár Tiszavasváriban a vasárnapi időközi polgármester-választáson a kormánypárti győzelem azokon múlhat, akik azt remélik, a fideszes városvezetés majd több fejlesztést vonz a kisvárosba, és azokon a telepi romákon, akiknek elegük van a közmunkát szervező jobbikosok hatalmaskodásaiból. 

Aki jól akar keresni, menjen szépen az egyetemre!

Aki jól akar keresni, menjen szépen egyetemre!

Akármennyien mondják, hogy a fiatalok jobban tennék, ha az iskolapadban való ücsörgés helyett inkább szakmát tanulnának, ez nem igaz. Az OECD kedden megjelent kötete szerint Magyarországon különösen nagyot dob az ember fizetésén, ha felsőfokú végzettsége van.

Elhiszi a skizofrén, hogy kevesebbet ér (jóváhagyva)

Az orvosok és rokonok is ellehetetleníthetik a skizofrének életét

A skizofréniával élők veszélyesek, képtelenek dolgozni, nem is valódi betegség az övék – csak néhány példa azon sztereotípiák közül, amelyekkel nap mint nap szembesülnek a skizofrén betegek. Nemcsak a társadalom, hanem maga az egészségügy és a család is hajlamos megbélyegezni őket.

Nincs olyan hangszer, amiben a látássérültség hátrányt jelentene

Nincs olyan hangszer, amiben a látássérültség hátrányt jelentene

Kotta nélkül, pusztán hallás alapján zenélnek együtt látók és nem látók. A Kotta Nélkül Projekt egy fiatal egyetemista fejéből pattant ki, aki egy barátjától hallott arról, hogy látássérültként milyen nehéz kottát olvasni. A héttagú banda most együtt jár fellépésekre, hogy lebontsák a látássérültekkel kapcsolatos előítéleteket, mert szerintük a zene egy olyan terület, ahol megmutathatják, hogy épp olyanok, mint a többi ember.

Mégis ki a fene akar tanárnak menni?

Mégis ki a fene akar tanárnak menni?

Világszerte azzal szenvednek a különböző kormányok, hogy a legjobb diákok nem akarnak tanárnak menni, vagy ha mégis, eszük ágában sincs hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozni. Hogyan képzik a tanárokat a legjobb oktatási rendszerekben,és hogyan lehetne a pályára csábítani a tehetséges fiatalokat?

Nahát, ez egy kórház, és mosolyognak rám! (jóváhagyásra vár) 1

Nahát, ez egy kórház, és mosolyognak rám!

Nemcsak pénzkérdés, hogy a magyar egészségügy Európa legrosszabbjai között van. Ha a beteg nem azt érezné, hogy csak púp a kórház hátán, hanem mosolyognának rá, és még néhány biztató szót is kapna, az a többi nehézséget is könnyebben elfeledtetné. Azokban az országokban, ahol ez jobban működik, ott komolyan veszik a betegek véleményét, és az orvosok is rosszul járnak, ha panasz érkezik rájuk. 

Úgy kezeltek, mintha élősködő lennék (nincs még kész)

Megalázzák az autistákat a kormányhivatalban

Gyakori panasz, hogy ha egy autizmussal élő ember jól kommunikál és értelmes, akkor a különböző engedményekhez szükséges igazolást kiállító kormányhivatal munkatársai kérdőre vonják az illető diagnózisát, gyakran meg is alázzák őket. Valószínűleg a hivatal munkatársai nem elég tájékozottak a betegséget illetően, és ezért nem fér a fejükbe, hogy valaki autista, és mégis lehet vele beszélgetni. 

Ha csak boldog családapa lesz belőle, én annak is örülni fogok

Ha csak boldog családapa lesz belőle, én annak is örülni fogok

Magyarországon kevesen ismerik és használják az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában népszerű úgynevezett ABA terápiát, amely kiskorú autista gyerekeknek segíthet abban, hogy megtanuljanak kommunikálni a külvilággal és részt tudjanak venni a közösség életében. A Kis Lépések Alapítvány szeretné elérni, hogy ez a módszer minél hamarabb tb-támogatott legyen. A kezelés most fizetős, sok szülő mégis vállalja, mert az állami ellátás kevés a gyerekük számára.

pilis közösségszervezés

Bujkálva tanítja a helyi cigányokat a pilisi közösségszervező

Esőben sártengerré változó homokutak, ivásra alkalmatlan víz és háromszáz forintos vizitdíj – ezek ellen küzd Balogh Fruzsina roma közösségszervező. A főállásban televíziós műsorvezető hetente egyszer a Pest megyei Pilisre utazik, és az itt élő szegény, főleg cigány lakosokkal együtt dolgozik azon, hogy életük valamivel komfortosabb legyen. Nincs könnyű dolga, mégis azt gondolja, előbb-utóbb már nem lesz rá szükség, nélküle is képesek lesznek ugyanis kiállni magukért azok, akik ma még inkább csak bujkálnak.

Rá se bagóznak a migránsozásra a polgármestert választó bódvarákóiak

Rá se bagóznak a migránsozásra a polgármestert választó bódvarákóiak

Vasárnap polgármestert választ a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvarákó népe, mert a falu korábbi polgármesteréről kiderült: egy lopási ügyben felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság, így már nem tölthette be tovább a tisztségét. A csavar, hogy az ex-polgármester most újra indul a címért, és a legegyszerűbb – és valljuk be, a jelenlegi kormánynak eléggé bevált – kampányszöveget használja: „ha rám szavaztok, itt nem lesznek migránsok!”. Úgy tűnik azonban, a rákóiak egy jó részét egyáltalán nem érdekli a menekültválság, és inkább egy csak félig-meddig bódvarákói építési vállalkozót támogatnak, akinek egy terve van: fellendíteni a rohamtempóban elöregedő határközeli falu közösségi életét.

kulturális örökség

Majd a városiak eldöntik, mi az érték a faluban

Szépen hangzik, hogy a helyi tökmag, a hímzésminta és a pirospaprika majd megmenti a haldokló vidéket, de ennél azért bonyolultabb a helyzet. Egy szociológus évek óta vizsgálja az őrségi és a Kalocsa környéki kistelepüléseket, van-e értelme a kulturális örökségre építeni. Kiderült, hogy ahol bejött a biznisz, ott nem a helyiek, hanem az odatelepülő városi középosztály víziói valósultak meg. Ha egy helyi közösség mégis a maga erejéből indulna el, nehéz dolga van, mert szinte senkitől sem tud segítséget kérni.

Nem tudtam, mit csinál az első aktusnál, csak hagytam, hadd csinálja 1

Nem tudtam, mit csinál az első aktusnál, csak hagytam, hadd csinálja

T. egy vidéki, néhány tízezres kisvárosban tanít évtizedek óta. Nagyon szoros kapcsolatban van a tanítványaival, leginkább a lányokkal. Harminc éve szerelembe is esett egyikükkel, pedig a lány akkor még csak 13 éves volt. Járni kezdtek, aminek a szex is része volt, a férfi az együttlétek után esemény utáni tablettákat adott neki. Az iskola és a lány szülei szótlanul nézték végig az egészet, a nő mára úgy érzi, ez a viszony valójában bántalmazó volt, és az egész életére rányomta a bélyegét. A férfi szerint mindketten jól érezték magukat, és ez a lényeg. Tanítványai apjukként szeretik, akivel a legmélyebb titkaikat is megoszthatják. És hiába bukkannak fel róla időről időre szexizmusról szóló pletykák, elmozdíthatatlan a pályáról.

Már nem elég, ha a multi önkéntesei mennek és lefestik a kerítést

Már nem elég, ha a multi önkéntesei mennek és lefestik a kerítést

A jelentősebb hazai vállalatok előszeretettel állnak be gyerekeket, szegényeket vagy fogyatékkal élőket támogató programok mögé. A közvélemény mégis sokszor PR-lufiként tekint a cégek társadalmi felelősségvállalási programjaira. Többek között amiatt, hogy kevés hozzáértő szakember dolgozik ezen a területen. Pedig az Y és a Z generáció tagjai már azt is megnézik a munkahelyválasztáskor, hogy az adott cég mennyit tesz a társadalomért.

Inkább tartogattam hazáig, és otthon elintéztem

Inkább tartogattam hazáig, és otthon elintéztem

Egyre több helyen van mozgássérült vécé, de hiába, ha telepakolják takarítószerekkel, vagy ha bezárják, és csak hosszas keresgélés után lehet hozzájutni a kulcshoz.

Azt mondtam, soha többé nem leszek szociális munkás. Magyarországon

Azt mondtam, soha többé nem leszek szociális munkás. Magyarországon

Lassan lasszóval kell összefogdosni a szociális munkásokat Magyarországon. Azoknak, akiknek elegük van abból, hogy éhbérért dolgoznak, csábító lehet, hogy elég csak egy áthidaló képzést elvégezniük, és máris külföldön folytathatják a munkájukat. A lehetőséget kihasználó szociális munkás riportalanyaink között van, aki külföldi munkahelyén az előrelépési lehetőségeket díjazza leginkább, van, aki azt, hogy a munka közben felmerülő dilemmáit, problémáit nem önszorgalomból, munkaidőn kívül, hanem a munkahét részeként beszélheti meg a kollégáival.

Pótnagymamákat kaptak a rászoruló gyerekek

Pótnagymamákat kaptak a rászoruló gyerekek

Néhány makói nagymama összefogott, hogy ingyenes tábort szervezzenek a helyi rászoruló gyerekeknek. Megtanítják őket kalácsot fonni, varrni, horgolni, együtt tornáznak, és még kutyás bemutatót is tartanak. Ez jó a gyerekeknek, mert végre foglalkozik velük valaki, és a nagymamák is örülnek, hogy egy kicsit pótolhatják a saját, külföldre költözött unokáikat. 

beolvasás0002

Túl gyorsan kell felnőni a beteg gyerekek testvéreinek

Hiába teljesítenek erejükön felül, mégis folyamatos lelkiismeret-furdalást éreznek azok az anyák, akik egyszerre nevelik tartósan beteg gyereküket és egészséges testvéreiket. Az elmaradt játszóterezés, az utolsó pillanatban meghiúsult balatoni nyaralás, és szóba sem jöhető közös erdei kirándulások a mindennapok részei ezekben a családokban, az egészséges testvérnek sok mindenről kell lemondania, és elfogadnia azt, hogy legtöbbször csak a második a sorban. Mégis, ha valakire haragszanak, az sosem a beteg tesó.

Szájról szájra terjed a rászorulókon segítő anyák híre 1

Szájról szájra terjed a rászorulókon segítő anyák híre

A munkájuk és gyereknevelés mellett döntöttek úgy anyukák, hogy segítenek más olyan anyáknak, akik nem adhatnak meg mindent a gyereküknek, mert nehéz körülmények között élnek. A Tündérpakk Alapítvány anyukái eleinte csak gyűjtéseket szerveztek, de ma már mindenben segítenek a rászorultaknak. Munkát, lakást szereznek, ügyvédet biztosítanak, házat újítanak fel és rendeznek be, iskolát festenek, de még idős embereken is segítenek.

Ide nem szégyen pénzért jönni (jóváhagyásra vár)

Ide nem szégyen pénzért jönni

A Baranya megyei Ágon két éve alakult egy csoport, hogy közös erővel gyűjtsék össze a házaik felújításához szükséges pénzt; azóta többen is a közösségi kassza segítségével tudták befejezni a régóta húzódó tetőfelújítást. Emellett saját vállalkozásba fogtak, a szociális szövetkez formájában működtetett emufarmtól és kenderültetvénytől azt remélik, hogy idővel kiválthatja a közmunkát.

Belerokkannak míg elérik a nyugdíjt

Belerokkannak, míg elérik a nyugdíjt

Néhány óra alatt elfáradnak, mindenféle egészségügyi bajjal szenvednek, közel vannak a 60-hoz vagy már el is múltak, de még mindig fizikai munkát végeznek. Ők az a korosztály, akik most tapasztalják meg, hogy mit is jelent a nyugdíjkorhatár kitolása. A munkájukból nincs menekvés, sőt a korhatár elérése sem hozza el a kánaánt, mert még a nyugdíj mellett is dolgozniuk kell majd, ha meg akarnak élni.

Álmukban sem hitték, hogy egyszer majd újra taníthatnak

Álmukban sem hitték, hogy egyszer újra taníthatnak

Mikor menekülni kényszerültek a háború sújtotta Szíriából, a Damaszkuszban tanárként dolgozó Kholoud és Saad felkészültek rá, hogy talán soha nem állnak majd újra a katedrára. A művészi pályára készülő Marwa is úgy volt vele, bármilyen munkát elvállal majd, hogy fenntartsa magát Ausztriában, ahol menekült-státuszt kapott. Most mégis úgy tűnik, Kholoud és Saad hamarosan újra angolt taníthatnak, Marwa pedig rajztanárként sokkal közelebb kerülhet ahhoz, amit igazán csinálni szeretne. Mindhárman a napokban kapták kézhez bizonyítványukat egy olyan képzésben, amit menekült tanároknak szervezett a Bécsi Egyetem, hogy osztrák iskolákban taníthassanak.

Gyűlöltem az alkoholista apámat (jóváhagyásra vár)

Gyűlöltem az alkoholista apámat

Dániel tizennyolc éves korára már keményen ivott, az alkohol volt a megoldás mindenre, nem tudta elképzelni az életét ivás nélkül. Az apja, János, ekkor próbált végleg felgyógyulni hosszú évtizedek óta tartó alkoholizmusából. Közösen mesélték el alkoholbetegségük és felépülésük történetét.

Aki itt éhen hal, az meg is érdemli

Aki itt éhen hal, az meg is érdemli

Ingyen jutnak ételhez, ruhához és gyógyszerhez is. Télen nem kell megfagyniuk, kéregetésből pedig annyi pénz összejön, hogy néhányan még az otthon élőknek is tudnak utalni. Úgy tűnik, ha az ember utcára kerül, jobban megéri Bécsben hajléktalannak lennie, mint Budapesten.

Jobban lesz attól, ha bilincsben visszük a pszichiátriára?

Jobban lesz attól, ha bilincsben visszük a pszichiátriára?

Egyáltalán mitől lesz valaki veszélyes? Egy falhoz vágott bögre vagy két doboz cigi például elég hozzá? A kötelező gyógykezelések sorra produkálják a jogsértéseket.

A Bagolykalács adott esélyt a bányatelepi nőknek 1

A bagolykalács adott esélyt a bányatelepi nőknek

A Heves megyei Szúcs-Bányatelepen egy maroknyi roma összefogott, hogy egy kicsit jobb legyen az élet a külvilágtól elzárt faluban. Az Autonómia Alapítvány támogatásával felújították a buszmegállót, klubhelyiséget alakítottak ki maguknak, ahol a felnőttek kikapcsolódhatnak. Megoldást kerestek és találtak a munkanélküliségre: sütödét indítottak, ahol azok a falubeli nők dolgozhatnak, akik korábban a gyereknevelés mellett nem jutottak biztos jövedelemhez.

Több százezeren vannak, mégsem sem beszélünk az alkoholista szülők gyerekeiről

Senki nem segít az alkoholista szülők gyerekeinek

Az ellátórendszer ugyanis többnyire csak a szülők felépülését támogatja, a gyerekekkel senki sem foglalkozik. Pedig a szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek életük végéig szenvednek a fiatalon elszenvedett traumáktól: a statisztikák szerint több mint harmaduk később maga is függő lesz. A most megjelent Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot című könyv ezen kíván változtatni.

A civileknek is meggyűlik a bajuk az új EU-s adatvédelmi rendelettel (jóváhagyásra vár) 1

Sokat bukhatnak a civilek az új EU-s adatvédelmi rendelet miatt

Több civil szervezet szerint nem egyértelmű, hogyan kéne megfelelniük a GDPR-nak. A Greepeace értelmezésében például egy webshop üzletszerzésre hivatkozva továbbra is kezelheti ügyfelei adatait, azok újboli hozzájárulása nélkül, egy civil szervezet viszont nem teheti meg ezt. A TASZ szerint viszont akik eddig is betartották a magyar szabályokat, azoknak ezután sem kell aggódniuk.

Aki problémás, azt kiszorítják Kazincbarcikáról (az önkormányzatnak jóvá kell hagynia az idézeteit)

Kazincbarcikáról kiszorítják a problémásakat

Pár év alatt szinte az összes szociális lakásától megválna az MSZP-s vezetésű önkormányzat. Cserelakást csak az kap, akinek nincs tartozása, a legszerencsétlenebb lakók pedig könnyen a környező településekre szorulhatnak.

Az Éhezők viadalát vagy Jókait olvassa a gyerek?

Az Éhezők viadalát vagy Jókait olvassa a gyerek?

Ki kell húzni Nyilas Misi debreceni vívódásait a kötelező olvasmányok listájáról? Mi a fontosabb: a magasirodalom, vagy, hogy a gyerek egyáltalán megszeresse az olvasást? Ha pedig utóbbi, akkor miért ne olvashatná az Egri csillagok helyett az Alkonyat-trilógiát. Ezekről is vitáztak magyartanárok és kutatók egy konferencián, meg arról, hogy milyennek is kéne lennie a magyarórának, és hogy miért még mindig a múltból haladunk a jelen felé, ahelyett, hogy a kortárssal indítanánk.

Hiába bomladoznak, nem az önkormányzat dönti le majd a gettó falait

Inkább kidobnak félmilliárdot az ablakon, csak a romáknak ne kelljen adni

Nagyon nehéz ésszel felérni, mi motiválhatta a Heves megyei Kerecsend képviselő-testületének felét, mikor úgy döntöttek, kidobnak az ablakon egy, a falunak összesen 480 millió forintos pluszforrást hozó pályázatot, amiből Kerecsend leginkább leszakadó lakossága juthatott volna hozzá mindenféle szociális és egészségügyi szolgáltatáshoz. 5-6 roma családot kellett volna kiválasztani, akik kiköltözhettek volna a Dankó utcai szegregátumból, de az önkormányzat, félve a lakosság reakcióitól, nem merte ezt meglépni.

Kinyílnak a tiszavasvári roma gyerekek, ha romani nyelven is megszólalhatnak az órán

Kinyílnak a tiszavasvári roma gyerekek, ha romani nyelven is megszólalhatnak az órán

Sokszoros hátrányból indulnak a magyar nyelvű iskolarendszerben azok a roma gyerekek, akikhez otthon valamelyik cigány nyelven beszélnek a szüleik. A megoldás azonban nem a cigány nyelv teljes elnyomása – akár a szülő, akár az iskola részéről -, hanem annak beemelése az iskolai környezetbe. Ezt próbálja bebizonyítani egy nyelvész és egy iskolaigazgató, akik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári egyik iskolájában nyelvközi vagy “transzlingváló” osztálytermi munkával kísérleteznek.

A közmunkások sem akarnak a földeken dolgozni

Letarolták a ruzsai paprikaföldet a közmunkások

Több helyről hallani, hogy egyre nehezebb idénymunkást találni a mezőgazdaságban; nincs aki leszedje az epret, leszüretelje a szőlőt, megmetsze a gyümölcsfákat. Hiába fizet jobban a napszám, a közmunkások nem kapkodnak a lehetőségekért.

Kihozná a rendőröket a konténerekből a baloldal józsefvárosi jelöltje

Kihozná a rendőröket a konténerekből a baloldal józsefvárosi jelöltje

Győri Péter kevesebb politikai dumát és több szociális bérlakást szeretne a nyolcadik kerületbe. Támogatja a teljes baloldal, és a Jobbik sem indít ellenjelöltet, mert nincs pénze.

Állásbörzén toboroz vasutast és rendőrt az állam

A fiataloknak sem ciki az államnak dolgozni

Most először külön állásbörzét rendeztek a legnagyobb állami vállalatok, hogy enyhítsék az egyre növekvő munkaerőhiányt. A fiatalok szerintük stabil és kiszámítható karriert biztosít az állami munkahely, ami fontosabb, mint a magas fizetés.

Szkindhedből lett cigánymissziós

Szkinhedből lett cigánymissziós

Gyűlölte a cigányokat, tagadta a holokausztot, Szálasi egy idézetét tetováltatta a karjára, felsőbbrendűnek érezte magát a többi rasszal szemben. Végül cigánymissziós lett belőle. Kis István történetét mutatjuk be arról, hogy fiatalkorában hogyan szippantotta magába a szkinhed mozgalom, hogyan fordult a saját családja ellen, mígnem jött a páli fordulat: úgy érezte, vissza kell adnia valamit a cigányságnak.

A legtöbb fogyatékos gyerek csak álmodhat róla, hogy nevelőszülőhöz kerül 3

A legtöbb fogyatékos gyerek csak álmodhat róla, hogy nevelőszülőhöz kerül

Ahogy a nevelőszülők száma folyamatosan csökken Magyarországon, úgy fogynak egyre azok a nevelőszülők is, akik fogyatékos gyerekek nevelését is vállalják. Hiába magasabb összegű az ellátmány, ha a gyerek tartósan beteg vagy fogyatékkal él, a megemelt összeg sem fedezi az ilyen gyerekek gondozásával járó plusz költségeket. A szakmai-lelki támogatás is hiányos a nevelőszülői hálózatokban, így a nevelőszülők sokszor egyedül maradnak a gondjaikkal.

Megszólalnék, dik, így cigányosan. Gyá, de égő lenne!

Megszólalnék, dik, így cigányosan. Gyá, de égő lenne!

Milyen lehet cigánynak lenni a mindennapokban? Hogyan lehet túlélni egy cigánytelepen, miért olyan fontos a rokonság, és miken lehet ott viccelődni? Ezekkel a kérdésekkel eddig alig foglalkozott a magyar tudományos élet, de Kovai Cecília antropológus új könyve most megpróbálkozott vele. 

Az árokparton kezeli a megerőszakolt kislányokat

Az árokparton kezeli a bántalmazott kislányokat

Tasi Kriszta az ország legszegényebb településein dolgozik pszichológusként, a körülmények miatt kénytelen unortodox módszerekhez nyúlni: árokparton vagy a gátoldalon tart rendelést, ha úgy hozza a szükség.

A címlapi illusztráción vizsgához előkészített terem látható, Szingapúrban. Forrása: flickr/Richard Lee CC BY-NC-ND 2.0 https://www.flickr.com/photos/70109407@N00/2097402250/

Egyre több gyereknek fáj a feje az iskolai stressz miatt

Egyre több olyan gyerek kerül a gyermekpszichológusok látóterébe, akik lelki okokból szenvednek visszatérő fejfájástól. Miközben az okok sokfélék lehetnek, az egyik leggyakoribb közülük az iskolai stressz okozta szorongás: az 11-18 éves diákok egészségükkel kapcsolatos magatartását vizsgáló kutatások szerint is a fejfájás a leggyakoribb pszichoszomatikus panasz, amit ráadásul a probléma globális kezelése helyett legtöbbször gyógyszerszedéssel csak tünetileg kezelnek a diákok.

Sok mindennek a gyerek itta meg a levét 2017-ben

Az állam még mindig szegénységük miatt bünteti a gyerekeket

Tavaly minden eddiginél jobban előtérbe került a gyermekkori szexuális bántalmazás kérdése, jogi válaszok születtek a gyerekek hatékonyabb védelmére a szexuális visszaélések ellen, ugyanakkor egy sor diszkrimináció elleni intézkedéssel továbbra is adós maradt az állam. Minden harmadik gyereket még mindig anyagi okok miatt emelnek ki a családjából, és a roma gyerekek iskolai szegregációjával sem tudott mit kezdeni a kormány – a gyerekjogokkal foglalkozó Hintalovon Alapítvány foglalta össze, hogy milyen volt gyereknek lenni 2017-ben.

Nekik is sikerült, mint a Talpas lányának (jóváhagyva)

Nekik is sikerült, mint a Talpas lányának

Szülői biztatásra és akaraterőre van szükség a szegénységből való kitöréshez – mondják azok a tiszabői lányok, akiknek sikerült befejezniük a középiskolát és érettségit szerezniük.

Indul a második tüntetés a demokráciáért

Több tízezren keseregtek a Fidesz győzelmén

Több tízezres tömeg tüntetett ismét Budapest belvárosában a Fidesz biztos győzelmét hozó áprilisi választási eredmények miatt. A tüntetők még nem hagyták el a kiindulási pont Kossuth teret, mire a tömeg eleje már a tüntetés helyszínére ért. A tömegben ismét együtt vonultak jobbikosok és baloldali ellenzékiek – tüntetésen pedig soha nem szólt még ennyi Wellhello.

Ismét együtt tüntettek a kormány ellen a jobbikosok és a baloldaliak

Szombaton hat órakor kezdődött a Mi vagyunk a többség 2.0 névre keresztelt tüntetés, ahova ismét több tízezren jöttek el pártállástól és ideológiától függetlenül. A tüntetők ezúttal a Kossuth térről indultak, a végállomás pedig a Szabad sajtó úton volt, ahol többek között korábbi tüntetések szervezői, diákok és Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere is felszólalt. A cél ugyanaz volt, mint az előző gigatüntetésen: nyomást gyakorolni a döntéshozókra, szabad sajtó és ellenzéki összefogás a Fidesz ellen.

Forrás: flickr/LongitudeLatitude CC BY 2.0 https://www.flickr.com/photos/longitudelatitude/13812283775

Személyzeti vezetőből ügyintézőt csinál a szülés

Amikor egy nő bejelenti a munkahelyén, hogy gyereket vár, mosolyokat, gratulációkat kap, és azt, hogy siessen vissza hozzájuk. De aztán hiába tenne eleget ennek a felszólításnak, a korábbi posztja egyszercsak nem létezik már. Nem garancia erre az sem, ha valaki vezető beosztásban dolgozik: több száz fős cég személyzeti vezetőjéből egyik napról a másikra kezdő ügyintéző lesz, mert merészelt elmenni szülni.

Abnormális, de kénytelenek vagyunk külföldieket felvenni (jóváhagyásra vár) 1

Abnormális, de kénytelenek vagyunk külföldieket felvenni

Tatabánya környékén hiába próbálnak embereket csábítani a keleti megyékből. A közmunkásokat magukhoz láncolják a polgármesterek, a legjobb szakemberek pedig elmentek máshová, leginkább külföldre vagy multi cégekhez. Egy cégvezetővel beszéltük át, milyen gondokat okoz a munkaerőhiány.

Anyaoroszlán védi meg a világtól a Down-szindrómás fiút 1

Anyaoroszlán védi meg a világtól a Down-szindrómás fiút

Dani gyerekkora óta megszállottan rajzol: tigriseket, mérges darazsakat, oroszlánokat. A Down-szindrómás fiúnak ez jelenti a legfontosabb önkifejezési formát, ezzel adja a külvilág tudtára, hogy mennyire fontos neki a család.

Minden sarkon migránsokkal riogattak a szegény falvakban

Minden sarkon migránsokkal riogattak a szegény falvakban

Hiba nélkül működött a szegény falvakban a kormány migránsellenes kampánya. A félelem felülírta a hétköznapi megélhetési gondokat, tömegek rettegtek attól, hogy ha bejönnek az idegenek, az a kevés is elvész, ami eddig megvolt. Szegény községekben működő civilekkel beszéltük át, hogyan húzta be a Fidesz a leginkább elesetteket. 

Megfér egymás mellett a CEU és a Kárpátia, ha Orbán leváltása a cél

Megfér egymás mellett a CEU és a Kárpátia, ha Orbán leváltása a cél

Új választásokért és az ellenzék összefogásáért tüntetett szombaton balostól a jobbikosig minden ellenzéki. Egy hét múlva újra utcára vonulnak.

Uniós és Árpád-sávos zászlók alatt vonulnak Orbán ellen 4

Tízezrek követeltek új választást a Parlament előtt

Azt is akarják, hogy összefogjon az ellenzék. Együtt vonult balos és jobbikos, a szervezők pedig megígérték, hogy jövő szombaton is a Kossuth térre mennek. A tüntetés előtt a kormánymédia anarchista provokációval ijesztgetett, a rendőrség pedig megfigyelőtornyot épített a Parlament közelébe. 

Az autista gyerekek belekényszerülnek az áldozat szerepbe

Az autista gyerekek belekényszerülnek az áldozat szerepbe

Belevágnak, belerúgnak, a fülükbe kiabálnak, lehülyézik az autista gyerekeket az óvodában és az iskolában, mert tudják, hogy nem fog szólni sem a tanárnak, sem a szüleinek. Az autista gyerekekben a bántalmazások folyamatosan gyűlnek, hogy aztán valamilyen formában kitörjenek, ami miatt olykor még őket büntetik meg. Sok iskolában sem a pedagógusok, sem az osztálytársak nem tudják hogyan kell egy autistával viselkedni, pedig létezik az program, ami játékosan készíti fel a diákokat. 

Úgy érzi magát az ember, mint egy kirabolt ridikül

Úgy érzi magát az ember, mint egy kirabolt ridikül

Színesebbé tették a rabok hétköznapjait, és olyanokon is segítettek, akik el sem tudták képzelni, hogy valaha kiszabadulnak. Mégis kirakták a Tévelygőkért Alapítványt a balassagyarmati börtönből.

Mihez kezd kétharmadával a Fidesz?

Mihez kezd kétharmadával a Fidesz?

Van még mit gyalulni a közjogi intézmények függetlenségén, a bírói testület autonómiája például pont ilyen, de abban már eltérnek a vélemények, hogy mennyire intenzíven használja majd a frissen megszerzett kétharmadát a Fidesz-KDNP a parlamentben. Egy biztos: egy sor kinevezésnél jól fog jönni a kormánynak, hogy nem kell az ellenzékkel egyezkedni, például alkotmánybírák, az Országos Bírósági Hivatal elnöke vagy a legfőbb ügyész személyét illetően.

Ahol egy csárda jelenti a kiutat a közmunkából

A csárda húzhatja ki a ricsei közmunkásokat a pácból

Egy faluban mindig nagy szám, ha új étterem nyílik. A Borsod megyei Ricsére ez különösen igaz, ahol nemcsak a vendéglátás lendült fel a tavaly indult csárdának köszönhetően, hanem a falu közmunkásai hatalmas lehetőséget kaptak.

Titokban a kormány is tudja, hogy baj van a magyar iskolákkal

Titokban a kormány is tudja, hogy baj van a magyar iskolákkal

A korai iskolaelhagyás súlyos probléma Magyarországon, az osztálytermekből kieső diákok száma csökkenhetne, ha kevesebb szegény lenne, és újra 18 év lenne a tankötelezettség korhatára. A problémát egy tavaly indult uniós program viszont inkább az iskolán belül kezelné, úgy, hogy élvezetessé teszik az ott eltöltött időt. Mert ha jó az iskola, a gyerek maradni fog, ehhez pedig a pedagógus a kulcs. Az ország általános iskoláinak felébe akarják elvinni a módszert.

Szociális ügyekben a Jobbik is baloldalibb a Fidesznél

Szociális ügyekben a Jobbik is baloldalibb a Fidesznél

Családpolitikában és a nemi szerepekben kifejezetten progresszív, és sok más dologban is balra áll a Fideszhez képest a Jobbik szociálpolitikája. Erre jutott egy új tanulmány.

A szülők szerint a gyerek is meleg lesz, ha a melegekről hall 3

A szülők szerint a gyerek is meleg lesz, ha a melegekről hall

Az iskolában a gyerekek sokszor semmit nem hallanak a védőnőktől vagy a pedagógusoktól a homoszexualitásról, pedig ez segítené a minél korábbi előbújást, a többieket pedig az elfogadásban. Néhány szülő inkább be sem engedi a gyerekeit az iskolába, ha tudja, hogy az egészségnevelésen szó lesz a melegekről. Volt olyan tanár, aki titokban szeretett volna előadót hívni a homoszexualitással kapcsolatban, mert az igazgató nem engedélyezte volna az órát.

Ki a fiáért, ki a közmunkáért megy el választani 1

Ki a fiáért, ki a közmunkáért megy el választani

A választásokat érzik az egyetlen beleszólási lehetőségnek a politikába, ezért mennek majd el nagy számban szavazni a Nógrád megyei Pásztó és Szirák szegényebb lakosai. Vannak, akik kivándorolni kényszerült gyerekeik miatt bánkódnak, vannak, akik az egyetlen munkalehetőségüket: a közmunkát féltik. De abban egyetértenek, hogy valamiféle állampolgári kötelességük voksolni két hét múlva vasárnap. Szirákon közös eredményvárás várható a falu központjában lévő vegyesbolt előtt.

Bántják az iskolában az autistákat

Magukra hagyják az autista gyerekek szüleit

Alig tanítja meg valaki az autista gyerekek szüleinek, hogyan tudnak boldogulni otthon a gyerekükkel. Rengeteg utánajárás, kapcsolati háló és pénz kell ahhoz, hogy a szülők hatékony tanácsadásra járhassanak, úgyhogy ez csak keveseknek adatik meg.

Bohócdoktorra és sakkoktatásra megy a gyűlölt Soros-pénz

Bohócdoktorra és sakkoktatásra megy a gyűlölt Soros-pénz

A kormányzati gyűlöletkeltéssel és a hiedelmekkel ellentétben Soros György a pénzét nem a migránsok betelepítésére fordítja. A listáján kórházban fekvő beteg gyerekek, autisták, a kisebbség, a sport és a környezetvédelem támogatása áll. A Nyílt Társadalom Alapítványok 100 millió forinttal támogatta a Somogy, Tolna és Baranya megyei civil és informális szervezeteket, hogy a helyi közösségeket erősítsék. A hatvan nyertes szervezet közül négyet be is mutatunk a cikkben.

Még pedikűrözni is jobban megéri, mint könyvtárosnak lenni

Még pedikűrözni is jobban megéri, mint könyvtárosnak lenni

Egy cipő télre, egy meg nyárra – ennyit engedhet meg magának ma egy könyvtáros, levéltáros. Közel tízezer ember dolgozik Magyarországon ebben az ágazatban, fizetésemelést utoljára több mint tíz éve kaptak. Megszűntek a pótlékok, a bérüket nem rendezik, sokan inkább elmennek tanárnak, mert még az is vonzóbb alternatíva, mint havi nettó 100 ezer forintért könyvtárosként dolgozni.

Se kiskád, se kiságy - már viszik is a roma gyerekeket

Se kiskád, se kiságy – már viszik is a roma gyerekeket

A Nógrád megyei gyerekvédelmi szakemberek túl sok roma gyereket emelnek ki családjukból, nagy részüket a szegénység miatt. Ezt állítja egy átfogó kutatásra hivatkozva az Európai Roma Jogok Központja, ami pert is indított az Emmi ellen. Szeretnék, ha bíróság mondaná ki, hogy jogsértő a rendszer működése, és ha hosszú évek után végre változna valami a gyerekvédelem területén. 

Felül a buszra a telepi romákkal, hogy olcsóbban utazhassanak kórházba

A vak bűdi Rómeó a helyi romák utolsó mentsvára

A tiszavasvári bűdi cigánytelep egyetlen nem-roma lakója egy 45 éves látássérült férfi, aki, miután a szeme tönkrement, abban találta meg magát, hogy a helyi szegények pártfogója lett. Ismerjék meg Kiss Zsoltot!

Nem bírták a gyerekeik nélkül, ők is külföldre költöztek 3

Nem bírták a gyerekeik nélkül, ők is külföldre költöztek

A 61 éves Marika férjével együtt ment Németországba a gyerekei után, hogy ne maradjanak le az unokájuk felneveléséről. A 63 éves Ilona azért szállt repülőre a fia után Írországba, hogy a háza hitelét ki tudja fizetni. A 45 éves Kinga pedig úgy döntött, hogy nem fog a lánya nélkül élni, ezért Angliába költözött. A jobb megélhetés miatt külföldre menekülő magyarok sokszor szívják magukkal a szüleiket, akik az életük legnagyobb részét hagyják maguk mögött, pedig korábban sosem hitték volna, hogy másik országban fognak élni. Mindennek ellenére még az idősebbek is remekül feltalálják magukat az idegen országokban.

gyöngyöspatai tanoda

A cigánygyülekezetben érdem házi feladatot kapni

Angolt és programozást is tanítanak a gyöngyöspatai Napsukár tanodában a helyi roma gyerekeknek. Céljuk, hogy a foglalkozások többről szóljanak, mint a felzárkóztatás, és a szülők szívesen viszik a tanodába a gyerekeiket, mert ott legalább nincs megkülönböztetés.

Kamerával figyelik meg a rabok ügyvédjeit a miskolci börtönben

A Magyar Helsinki Bizottság megfigyelői szerint törvénytelen és jogsértő, hogy kamera rögzíti az ügyvédek és ügyfeleik megbeszéléseit a miskolci börtönben. A jogvédő szervezet most kiadott jelentésében azt is kifogásolja, hogy a látógatófogadás után meztelenre vetkőztetik a rabokat, miközben plexifal választja el őket a rokonaiktól. 

Néhány száz kuka nem oldja meg a nyomortelepek szemétproblémáját

Patkányok és kóborkutyák túrják szét a nyomortelepek szeméthegyeit

Garmadában áll a szemét a legtöbb magyarországi szegregátumban, a nyomában pedig megjelennek a patkányok és a bűz. A telepi kóborkutyák csak tovább rontanak a helyzeten azzal, hogy amint kikerül a szemét az udvarra vagy az utcára – kukában vagy zsákban, esetleg csak kupacokba hordva -, azonnal széttúrják azt élelem után kutatva. A legtöbb helyen szándék sincs, hogy megküzdjenek a szeméttel, ahol mégis van, ott meg rendre kudarcba fulladnak a kísérletek.

Csak nem akar szárnyalni az oktatási rendszer (péntekig ne menjen ki)

Csak nem akar szárnyalni az oktatási rendszer

Öregednek a tanárok, fokozódik az iskolai elkülönítés, és egyre többen hagyják el az iskolát életképes végzettség nélkül. Itt vannak a legfontosabb grafikonok a magyar oktatásról.

Nem ők hagyták el a hazájukat, a hazájuk hagyta el őket 1

Nem ők hagyták el a hazájukat, a hazájuk hagyta el őket

Zsuzsanna kiborult, amikor botrány lett abból, hogy a helyi művházban levetített egy Jancsó-filmet, Eszternek, aki egy minisztériumban vezető beosztásban dolgozott, a migránsozás volt az utolsó csepp a pohárban, Adrienn pedig azt nem tudta volna elviselni, ha a gyerekét idegengyűlölővé nevelte volna az iskola. Olyanokat kerestünk meg, akik nem a könnyebb megélhetés miatt vándoroltak külföldre, hanem mert nem értettek egyet a politikai helyzettel.

Vidéken még nem utálják eléggé az állami oktatást

Nem bírják ki dolgozat és nyomasztás nélkül

Egyre több szülő próbálja a gyerekét valamilyen módon kiszedni az állami oktatásból, az alternatív és alapítványi iskolák korlátozott befogadóképessége pedig a tanulócsoportok ugrásszerű növekedését hozta magával. Bár Budapesten jóval több van, mint vidéken, és első látásra úgy tűnhet, hogy a fővárosban könnyebb is beindítani egy ilyen kezdeményezést, de a felmerülő nehézségek nagyon is hasonlóak. A szülők sokszor bizonytalanok, félnek tőle, hogy a gyerek lemarad, menet közben jönnek rá, hogy hiányolják a dolgozatírást és az osztályzatokat. De tanárt sem olyan könnyű találni: a fizetett nyári szünet és a központosított rendszer nyújtotta vélt biztonság még mindig többet ér, mint a pedagógusi szabadság. 

Mit adott Orbán a keményen dolgozó kisembereknek?

Mit adott Orbán a keményen dolgozó kisembereknek?

Nőtt a minimálbér és az átlagbér, hurrá! A szegényeket viszont továbbra is inkább büntetik: pénzt alig adnak nekik, és a családpolitika is a jobb helyzetűeknek kedvez. Közben elkezdték leépíteni a közmunkásokat, de kérdés, ez vajon rendes munkához vezet-e.

Végre egy focista, aki példát mutathat a roma gyerekeknek

Csak a sodrófát hiányolták

Hátrányos helyzetű roma gyerekek Carlo, a telepi focista történetén keresztül kaptak útmutatást, hogyan boldogulhatnak önerőből és törthetnek ki a szegénységből.

Nem lehet ajtóstul berontani a cigánytelepre, hogy jöttem segíteni (jóváhagyásra vár)

Nem lehet ajtóstul berontani a cigánytelepre, hogy jöttem segíteni

Hiába a jó szándék, sok buktató vár azokra, akik a legszegényebbeken akarnak segíteni. Vajon elég bekopogni, hogy „jó napot, itt vagyunk’? Vagy meg kell keresni a polgármestert is? De mi van, ha őt pont utálják a telepiek?

Nagyon oda kell most figyelni a Hős utcára

Ha nem figyelnek, nagyon megszívathatják a Hős utcai telep lakóit

Felszámolás előtt áll Budapest egyik legismertebb nyomortelepe, a Hős utca 15/A-B. Arról azonban még semmit nem lehet tudni, hogy használja majd az ölébe hullott több mint 2 milliárdos kormányzati támogatást a telep felszámolására a kőbányai kerületi önkormányzat.

Egy groteszk színházat játszottunk, amiben szó sem volt a haláláról

Groteszk színházat játszottunk, amiben nem szerepelt a halál

Az Ausztriában jogászként menedékkérőkkel dolgozó Nagy Viktor néhány hete vesztette el édesanyját, aki gyomorrákban halt meg másfél évvel azután, hogy a betegségét diagnosztizálták. Viktor egyetlen fiaként a kezdetektől magára vállalta, hogy édesanyja legfőbb segítsége és képviselője lesz. Interjúnk a rákbetegek világnapja alkalmából.

Ha becímkézel minket, nem láthatsz csodákat

Ha becímkézel minket, nem láthatsz csodákat

Petinek minden nap nyomasztó az iskolában, mert sokszor bántják a többiek. Már reggel úgy indul el, hogy azt reméli: hátha ez egy laza nap lesz. Szerencsére pár hónapja alakult egy rapegyüttes, ahol a barátaival elmondhatja, mi bántja őket az életben.

Pont úgy működnek az új tanodák, amitől óva intették őket

Pont úgy működnek az új tanodák, amitől óva intették őket

Több újonc tanodás szervezetet is megkerestünk, akik jelentik: működnek, és a projekt féltávjánál úgy érzik, van létjogosultsága a munkájuknak, amit a hátrányos helyzetű gyerekekkel az iskolán kívül, de azzal szorosan együttműködve végeznek.

Örökre megutáltatja a mozgást a testnevelésóra

Örökre megutáltatja a mozgást a testnevelésóra

A diákok utálják a tornaórákat, folyamatosak a megaláztatások és teljesíthetetlenek a követelmények. Ahelyett, hogy a heti öt órával megszeretetnék a mozgást a gyerekekkel, begyógyíthatatlan sebeket ejtenek rajtuk, amik egész életükben végig kísérhetik őket. Ötven éve ugyanazokat a gyakorlatokat ugyanazokkal a sokszor szadista módszerekkel oktatják, pedig olykor csak a tanáron vagy az iskolán múlik, hogy motiválttá tegye a diákokat.

Egy százlábú lesántulását jól el lehet adni az öregeknek // Azért, mert elesettek, még szeretik a kultúrát // Azért, mert elesettek, még nekik is kell kultúra

Harminc év után először látott színházat

Miért ne juthatna a kultúrából azoknak is, akik nem tudnak színházba menni? Idősek otthonában és hajléktalanszállón jártak a legmenőbb budapesti színészek. Kiderült, hogy Örkény-egypercesekkel és egy százlábú lesántulásának szomorú történetével nem nagyon lehet mellényúlni. 

Egy magyarországi iskola előtere | Fotó: Magócsi Márton

Jobbak mint az állami, mégsem kapnak elég pénzt a családi bölcsődék

Úgy érzik a családi bölcsődék, hiába nyújtanak rugalmasabb és személyre szabottabb ellátást, mint a rendes bölcsődék, az állam mégsem támogatja őket eléggé.

A címlapi illusztráció az amerikai hadsereg gyakorlatán készült, Gabonban. Forrása: flickr.com/US Army Africa CC-BY https://www.flickr.com/photos/usarmyafrica/35440953256/

Alig látnak beteget az orvostanhallgatók

Az orvoshiány nemcsak a betegellátásban okoz komoly gondokat, hanem az orvosképzésben is: fontos gyakorlati órák maradhatnak el, mert az adott orvosra inkább a műtőben van szükség. Maga a rendszer sem támogatja az orvosokat, hogy a tanítással foglalkozzanak; a plusz  feladatok és kötelezettségek mellett semmiféle anyagi előnnyel nem jár az oktatói pálya.

Menekülnek a vidékről, ahonnan nézve Nyíregyháza a világ közepe

Menekülnek a vidékről, ahonnan nézve Nyíregyháza a világ közepe

Az ország egyik leggyorsabban elnéptelenedő járásában jártunk, hogy megnézzük, milyen elvándorlási mintázatok rajzolódnak ki a statisztikai adatok mögött. Olyanokkal is beszéltünk, akik minden erejükkel azon vannak, hogy dobbanthassanak arról a vidékről, ahonnan nézve még Nyíregyháza is metropolisz, mégsem jutnak egyről a kettőre egy sor akadály miatt.

Behozhatatlan hátrányból indulnak a vidéki egyetemisták

Behozhatatlan hátrányból indulnak a vidéki egyetemisták

Hatalmas anyagi előnnyel indulnak a budapesti egyetemisták azokkal szemben, akik vidékről érkeznek a fővárosba tanulni. Még ha örökségként nem is hullik egy lakás az ölükbe, akkor is az egyetem évei alatt otthon élhetnek a szüleikkel vagy bármikor hazaköltözhetnek, ha nem tudják fizetni az albérletet. A vidékieknél nem is kérdés, hogy dolgozniuk kell az egyetem mellett vagy diákhitelt felvenniük, hogy finanszírozzák a megélhetésüket, ami sokszor a májkrémes kenyérig és a SPAR-os felvágottig terjed.

Munkát remélnek a falvak az erdő szélére költöztett fogyatékosoktól

Munkát remélnek a falvak az erdő szélére költöztetett fogyatékosoktól

Hozhat-e bármi eredményt, ha a fogyatékossággal élők ugyan kisebb intézményekbe, de a falu szélére, erdők mellé, megközelíthetetlen telkekre költöznek majd?

Az volt az álma, hogy a szegényeknek főzhessen (nincs jóváhagyva)

Az volt az álma, hogy a szegényeknek főzhessen

Amikor két és fél éve megnyitotta az ország első cigány lakáséttermét, nem várt csodát. De Várnai Annával mégis megtörtént, amire nem is számított: a pécsi négyemeletes aljában lévő, egyszerűen berendezett kis éttermébe nagykövetek járnak kakaspörköltet kóstolni, asztalt alig lehet foglalni, a helyiek szerint pedig ő az év embere Baranyában. És bár ezeknek mind nagyon örül, Anna a legnagyobb csodának mégis azt tartja, hogy ma már olyanoknak is főzhet, akik nem tudnak fizetni érte.

Fotó: Magócsi Márton

Teljesen berezelt tőlük a kormány, pedig csak segítenek a gyerekeknek

Azzal lettek híresek, hogy százmillió forintnyi Soros-pénzt fognak szétosztani a Dél-Dunántúlon. A kormány szerint idegen érdekeket szolgálnak ki, de vajon mit csinálnak valójában? Elmentünk a tanodájukba, hogy megnézzük.

Abcug link

https://abcug.hu/kozeposztaly/

A középosztály szabad, nem a rendszer rabszolgája

Erős, széles, szabad középosztály nélkül egy társadalom nem tud jól és igazságosan működni. Az erős középosztály dolga ugyanis, hogy hatékonyan ellenőrizze a politikai, gazdasági és kulturális hatalmat. Ma Magyarországon ebben a pillanatban ez a réteg egészen szűk, a társadalom ügyeit nem szabadon választott értékek, hanem önző politikai és gazdasági érdekek mentén irányítják. Összeállíátsunkban bemutatjuk, hogyan él és gondolkozik a szűk, félrecsúszott magyar középosztály. Mire költik a pénzüket azok, akik európai színvonalon élnek, és mivel küzdenek azok, akik méltatlanul csúsznak ki a középosztályból!

Megtudná, hogy jó orvost választott-e? Itthon nem fogja 2

A vacsora a szokásos lesz: margarinos kenyér ketchuppal

Dombóvár szegregált területein valósít meg három éven keresztül esélyteremtő fejlesztési programot az Autonómia Alapítvány. Azért, hogy minél többen értsék, miért is vágnak bele a munkába, négy kisfilmet készítettek helyi gyerekekkel arról, hogyan is élnek, milyenek a mindennapjaik, milyen álmaik vannak.

Imádja a Toldit az első magyar családban nevelkedő menekült gyerek 1

Imádja a Toldit az első magyar családban nevelkedő menekült gyerek

A negyvenes éveiben járó Samira Sinai az első Magyarországon, aki nevelőszülője lett egy menekült gyereknek. A tizenkét éves afgán fiú négy hónapja él együtt Samirával és lányával, magyar iskolába jár, imádja az irodalomórákat, és már a kutyákkal is megbarátkozott. Az idáig vezető út azonban nem volt egyszerű: korábban Magyarországon még senki nem vett magához menekült gyereket, de a fiú és családja bizalmát is idő volt elnyerni. 

Megtudná, hogy jó orvost választott-e? Itthon nem fogja 1

Megtudná, hogy jó orvost választott-e? Itthon nem fogja

Egyre gyakrabban és egyre több orvos tiltakozik a Magyar Orvosi Kamara döntései, működése ellen. Ez korántsem a szakma belügye, rengeteg pozitív hozadéka lehetne, ha az érdekvédelmi szervezet hatékonyan, demokratikusan működne.

A címlapi illusztráción a CEU 2017-es ballagási ünnepsége látható. Forrás: CEU/Végel Dániel CC-BY-NC-ND https://www.flickr.com/photos/ceuhungary/35548219545

Ha egyetemistaként jön egy iráni, az már nem zavarja a kormányt

Rohamosan nő a külföldi, főleg harmadik országbeli hallgatók aránya a magyar felsőoktatásban. Az egyetemek pénzt remélnek tőlük, a kormány pedig kapcsolati tőkét. Leginkább a kínai diákok száma nőtt meg 2013 óta, de kétezerhez közelít a szerb és az iráni hallgatók száma is a hazai campusokon. Van egyetem, amelyik idén százmilliókat költött ázsiai diákok toborzására a csökkenő hallgatólétszám miatt.

A roma középosztály kiviszi a szegényebb rokonait - vázlat

Mindig a legokosabb családtagot küldik előre a kivándorló romák

Míg az ezredforduló idején inkább Kanadába indultak el a mélyszegénységben élő, szegregált romák, addig manapság már inkább Anglia, Németország vagy Hollandia a cél. Az sem akadály, ha nincs meg a képzettségük, vagy a kiutazáshoz szükséges pénzük, a már kint lévő rokonok húzzák magukkal az itthoniakat. A segítségnek azonban ára van, és nemritkán hasonló alárendelt viszonyban találják magukat kint, mint amiben Magyarországon éltek.

Ha havonta kétszer van sajt, az már maga a kánaán

Ha havonta kétszer van sajt, az már maga a kánaán

Brutális árakon adják a laktóz-, a liszt- vagy éppen a cukormentes élelmiszereket. Még egy átlagos keresetű család sem bírja anyagilag, ha valakinél érzékenységet vagy cukorbetegséget állapítanak meg. A mélyszegénységben élők pedig havi 50 ezerből képtelenek tartani a diétát, ezért folyamatosan rombolják az egészségüket. A bolti árakon nem segít az sem, hogy divattá vált mentes élelmiszereket fogyasztani.

Üres osztályterem egy magyarországi kistelepülés általános iskolájában | Fotó: Magócsi Márton

Nem kell üvöltözni, ha megjelenik egy fallosz a táblán

Alig készítik fel a tanárokat arra, hogyan kell bánni a szegénységben élő gyerekekkel. A legtöbben amúgy is inkább az elitiskolákba vágynak, ahol sokkal kevesebb a baj. Más országokban viszont agyonfizetik azokat, akik rosszabb iskolába mennek tanítani.

Demens nénik között halnak meg a hospice ellátásból kiszoruló rákbetegek

Demens nénik között sínylődnek a hospice ellátásból kiszoruló rákosok

Krónikus vagy ápolási osztályokon, köznyelvi nevükön az elfekvőkön kötnek ki sokszor azok a gyógyíthatatlan rákbetegek, akik kiszorulnak a hospice ellátásból. Ha vannak is külön hospice ágyak ezeken az osztályokon, azok sokszor el sem különülnek a többi betegtől. így fordulhat elő, hogy egy 30-40 éves rosszindulatú daganatos beteg a kilencvenes éveiket taposó demens nénik-bácsik között várja a halált, ha már nem tudják tovább otthon ápolni a család tagjai.

Soros György a CEU új budapesti épületének átadóján, 2016. október 19-én. | Forrás: flickr.com/CEU/Tuba Zoltán/Képszerkesztőség CC-BY-NC-ND https://www.flickr.com/photos/ceuhungary/30459176142/

Sorosék vidéken szállnak szembe a kormánnyal

Több százezer dollárt osztanak szét Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon. Pécsen és Debrecenben még új irodák is nyílnak. Ez is illeszkedik az új stratégiába, amely aktívabban lép fel a kormányzati támadásokkal szemben.

Zoltán Ágoston és édesanyja a Tobii szemvezértelt eszköz és a hozzá tartozó kommunikációs szoftvert használják budapesti otthonukban | Fotó: Magócsi Márton

Előbb állítsuk lábra a gyereket, a többi ráér!

A társadalombiztosító csak a halló- és látásjavító készülékeket tartja államilag finanszírozható kommunikációs eszköznek, ezeken túl nem jár támogatás. Pedig számtalan más, korszerűbb módja létezik már annak, hogy a sérült gyerekek ki tudják magukat fejezni. Ezek azonban nagyon drágák ahhoz, hogy az ápolási díjból élő családok megvegyék őket. Az egészségügy hozzáállása jól tükrözi az egész rendszer szemléletét: a fogyatékossággal élőket előbb lábra kell valahogy állítani, pedig ennél sokkal fontosabb lenne, hogy a kommunikációjukat fejlesszük. Az azonban sokszor csak az iskolában kezdődik el, amikor már túl késő.

Fotó: Dimény András / Képszerkesztőség

Bosszút álltak a Lázár miatt dühöngő tanáron

Vári Anikót azért nem vették fel a makói szakgimnáziumba tanárnak, mert egy Facebook-posztban nem értett egyet Lázár Jánosnak azzal a kijelentésével, hogy a PISA-eredmények a tanárok lelkén szárad. Korábban az igazgató biztosra ígérte a tanárnőnek, hogy felveszik, de aztán váratlanul meggondolta magát. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság egyértelmű jogsértést állapított meg, az iskola azóta az EBH-t perli.

A címlapi illusztráción egy birminghami kórház folyosója látható 2010-ben, forrása: flickr/John Graghan CC-BY-NC-ND https://www.flickr.com/photos/johngarghan/4930707039

10-12 óra alatt nehéz a sürgősségit megúszni

Teljesen megszokott és általános, hogy a kórházak sürgősségi osztályain 10-18 órát kell várakozni, ez nem csak azért van így, mert kevés az orvos és az ápoló.

Esélyük sincs a menekült gyerekeknek, hogy bizonyítsanak

Esélyük sincs a menekült gyerekeknek, hogy bizonyítsanak

Nem derülhet ki, mennyire jók matekból a menekült fiatalok, ha hiányos magyar nyelvtudásuk miatt nem értik meg a szöveges feladatokat, és hiába érettségizhetnek magyar helyett magyar mint idegen nyelvből, ha a történelem érettségihez ettől magasabb szintű nyelvtudás kell. Ilyen és ehhez hasonló buktatók mutatják, mennyire nem érzékeny a magyar oktatási rendszer a nem magyar anyanyelvű fiatalokra. Pedig a menekülteket törvény szerint ugyanolyan oktatási jogok illetik meg, mint a magyar állampolgárokat.

Két kéz kevés három babakocsihoz

Két kéz kevés három babakocsihoz

Első ránézésre nem gondolnánk, hogy a három ikerfiút egy gyönyörű családi házban, idilli környezetben nevelő Tatjana és férje bármiben is segítségre szorulna. Pedig alig egy évvel ezelőtt nagyon is összecsaptak a fejük felett a hullámok: a rokonok messze éltek, nagyszülők nem voltak a közelben, Tatjana pedig szinte ki sem mozdult, mert két kézzel három babakocsit nem lehet tolni. Aztán jött Brigitta.

Konyhafelújítás | Forrás: flickr/Ellen Choi CC-BY https://www.flickr.com/photos/90832744@N05/8286397196/ https://www.flickr.com/photos/90832744@N05/8286397196/

Óriásit szív, aki ma építkezésre adja a fejét

Nincs jó szakember és a pocsék képzés miatt nem is lesz a következő 15 évben az építőiparban. A kicsit is jobb építómesterek külföldre mentek, így jobb híján, a megrendelőknek maguknak is szakemberrék kell válniuk.

Milliókat fizet Seszták városa, csak költözzenek már el a szegények 1

Milliókat fizet Seszták városa, csak költözzenek már el a szegények

Az önkormányzat másfélmillió forintot fizet a szociális bérlakások lakóinak, ha vállalják, hogy lakást vesznek belőle. De ennyi pénzből lehetetlen Kisvárdán lakáshoz jutni, úgyhogy az érintettek többsége kénytelen másik településre költözni. 

Nagyon meglepődtek, hogy itt nincs büntetés 1

Nagyon meglepődtek, hogy itt nincs büntetés

Tüzet rakni, csatárláncba állni, megvárni, követni, segíteni egymást, óriási feladat azoknak a gyerekeknek, akik állami gondoskodásban nevelkednek. Nekik tart nyaranta tábort az Élményakadémia Közhasznú Egyesület. Egy ilyen tábori kalandtúráról szól videónk.

Csak megkapta a 130 milliós állami támogatást a csaló orvos

Csak megkapta a 130 milliós állami támogatást a csaló orvos

Hiába ítélték el csalásért és magánokirat-hamisításért Vereczkey Attila  szülész-nőgyógyászt, ez sem volt elég indok, hogy végül ne kapja meg a nevéhez köthető cég a 130 milliós állami támogatást.

Folytatódik a halásztelki alsósok száműzetése

Hónapok óta görnyednek sörpadokon a halásztelki iskolások

Tíz osztálynyi gyerek ingázik nap mint nap az iskola és a városban szerteszét szórt ideiglenes tantermek között Halásztelken, mert az önkormányzat épp bővíti és felújítja az alsó tagozatnak helyt adó épületet. Az ígéret szerint a felújítás az őszi szünet végéig tartott volna, de közölték velük: egészen a tanév végéig marad a mostani felállás.

Senki nem panaszkodik, hogy értelmi fogyatékos húzza fel az ágyneműt

Ruhákat osztogattak, hogy befogadják őket

Amikor Erdőhorvátiba költöztek az értelmi fogyatékkal élők, ruhákat osztogattak a falusiaknak, hogy befogadják őket. Három éve élnek tízen egy lakásotthonban, ma már együtt járnak a falu lakóival szüretelni, de favágást is vállalnak egy kis zsebpénzért cserébe, az egyik lakó pedig a falunapon még dj is volt.

Európában nem a rémisztgetésre játszanak a rendőrök

Európában nem a rémisztgetésre játszanak a rendőrök

Szinte mindegyik nyugat-európai nagyvárosban történt már terrortámadás, mégis, a cikkünkben megszólaló külföldi magyarok szinte kivétel nélkül kevésbé érzik erősnek a rendőri jelenlétet városaikban, mint Magyarországon. Ha többen is vannak, jelenlétük kevésbé látványos és elrettentő, illetve a Magyarországon olyannyira divatos igazoltatás is sokkal ritkább.

Szörnyű az a kerítés, de most már inkább maradjon!

Szörnyű az a kerítés, de most már inkább maradjon!

2015-höz képest szinte minden párt másképp áll a kerítés kérdéséhez. Két évvel ezelőtt röpködtek a sajtótájékoztatókon és a Facebookon a ,,berlini fal”, „izraeli fal”, a „vasfüggöny felépítése” kifejezések. Ma viszont, a közelgő választások előtt mindenki úgy fogalmaz, hogy bár elvben továbbra is elítélik a határ menti kerítést, egyelőre még nem bontanák le, ha már úgyis áll.

Ne higgyük már, hogy kapálni biztos mindenki tud!

Ne higgyük már, hogy kapálni biztos mindenki tud!

Mit lehet kezdeni azokkal, akik még egy kapát sem tudnak a kezükbe venni, miért nem mindig ördögtől való a polgármesterek fölérendeltsége, és miért nem tud ugyanúgy működni egy szociális szövetkezet a borsodi kisfaluban, mint a nyugat-európai városban? Egy közgazdaságtan-kutatóból lett polgármester mesélt arról, miket tapasztal egy 600 fős település élén.

Visszaadnák a reményt a lakótelepen kallódó szakiskolásoknak

Visszaadnák a reményt a lakótelepen kallódó szakiskolásoknak

Néhány huszonéves frissdiplomásnak elege lett, hogy a tehetséges telepi diákok mellett elmegy az élet, ezért Kispesten elindítják a DEVISZONT Közösségi Teret. Lehet majd csocsózni és tanulni is, de nem úgy, ahogy az iskolában szokás.

A stressz nélküli tanításban hisznek a finnek

A stressz nélküli tanításban hisznek a finnek

Hogyan lehet olyan diákokat egyszerre tanítani, akiknek a tudásában hét évnyi különbség van? Erre kereste a választ Pekka Peura, finn tanár, aki kidolgozott egy olyan oktatási módszert a saját osztályában, amivel nagyon különböző képességű gyerekeket lehet hatékonyan, stressz nélkül tanítani.

98 százalékban rendben vagyok, igen

98 százalékban rendben vagyok, igen

Egy időre mindhárman elvesztették az önbizalmukat, mikor kerekesszékbe kerültek – ki azért, mert a rendszeres mozgás hiánya miatt kicsit meghízott, ki pedig azért, mert úgy érezte, máshogy néznek rá az emberek. A mozgássérültek önbizalom-növelésével foglalkozó Kerekesszékesekért Alapítvány szervezte esküvői ruhás divatbemutatón modellként felvonuló kerekesszékes férfiakkal, nőkkel beszélgettünk.

Törvényt kell szegni, ha egy mozgáskorlátozott bankszámlát akar

Törvényt kell szegni, ha egy mozgáskorlátozott bankszámlát akar

Ha valakinek eltörik a keze, de ügyeket kell intéznie például a bankjában, jó eséllyel talál egy segítőkész munkatársat, akivel megoldják, hogy alá tudja írni a papírokat. Ám, ha egy mozgáskorlátozott ül a pult a másik oldalán, oda a segítő szándék.  Attól, mert valaki a fogyatékossága miatt nem tud tollal aláírni, még ugyanúgy szeretne folyószámlát nyitni, intézkedni a hivatalokban vagy a szolgáltatókkal. Hiába lehetne erre egy jó megoldás a név pecsétek használata, Magyarországon ezt nem fogadják el.

Természetes, hogy a katolikus iskola befogadja a menekült gyerekeket

Természetes, hogy a katolikus iskola befogadja a menekült gyerekeket

Az elmúlt évben hat menekült gyerek kezdett tanulni a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban. Van közöttük elárvult kongói és muzulmán afgán diák is. Egyszerre kell őket magyarul tanítani, leadni a tantárgyakat és megakadályozni, hogy magányosak legyenek. Interjú Rubovszky Ritával, az iskola igazgatójával.

Harcot hirdetett a korrupció ellen a Momentum

Orbán brüsszelezett, az ellenzék az elvándorló fiatalokról beszélt

A Fidesz és az ellenzéki pártok is utcára vonultak október 23-án megemlékezést tartani. Orbán Viktor a Terror Házánál beszélt arról, hogy ránk akarják ereszteni a migránsokat, a Jobbik felvázolta a Vona-tervet, a Momentum pedig harcot hirdetett a politikai apátia ellen.

Tízezrek végzik helyettünk a házimunkát

Tízezrek végzik helyettünk a házimunkát

A magyarok több időt töltenek házimunkával, mint a hivatalos munkájukkal, mégsem jár utána pénz, sőt még a GDP-be sem számít bele. Más kelet-európai országokban ezt a munkát már rég kiszervezték külföldi házvezetők és dadák tízezreinek. Őket viszont sok helyen egyszerűen szolgasorban tartják.

Mindegy, van-e elég óvónéni, ha pár óra után hazamennek a gyerekek

Mindegy, van-e elég óvónéni, ha pár óra után hazamennek a gyerekek

Az álláshirdetés körüli médiafelhajtásnak köszönhetően – egy időre legalábbis – megoldódni látszik a tornanádaskai krónikus óvónőhiány, az intézmény legfőbb problémája, mint az ottjártunkkor kiderült, mégsem ez volt. Ha lesz is elég óvónő, akkor sincs ugyanis esély azoknak a gyerekeknek a sikeres óvodai fejlesztésére, akiket rögtön az ebéd után hazavisznek a szüleik.

A táppénz csak science fiction (vissza kell küldenem)

A táppénz csak science fiction

Egyre több cég nyitott a szegénységben élő, elsőre problémásnak tűnő dolgozókra is. Ők viszont sokszor azt sem tudják, mi fán terem a havibér, táppénzről szinte nem is hallottak még. A két fél találkozását próbálja segíteni az Utcáról Lakásba Egyesület projektje.

kerekesszékkel az egészségügyben

Előre rettegnek a rutinvizsgálatoktól a kerekesszékesek

Az egészségügy sokszor felkészületlen a mozgáskorlátozottakra: hiába akadálymentes a bejutás a kórházakba, rendelőkbe, ha az épület falain belül ennek már nyomát sem találni. Nincsenek állítható ágyak, akadálymentes mosdók és öltözők. A mozgáskorlátozott nők gyakran ezek miatt nem tudnak részt venni a kötelező szűréseken, ezért vagy elmennek magánorvoshoz, vagy ellátás nélkül maradnak.

Szűken méri a jót a kormány lakáspolitikája

Szűken méri a jót a kormány lakáspolitikája

Miközben a tehetősebbeknek kedvező lakástámogatási formákat és az azokra fordított állami forrásokat folyamatosan bővíti a kormány, a szegényebb, igazi lakhatási problémákkal küzdőkön szinte egyáltalán nem segít. A Habitat for Humanity Magyarország bemutatta a hazai lakhatási szegénységről szóló éves jelentését.

Két éve tombol a menekültgyűlölet, a civilek mégis meglepődtek, milyen elutasítóak a vidéki magyarok 1

Hogy okozhat még mindig meglepetést az idegengyűlölet?

Évek óta csúcsra jár az idegengyűlölet, mégis sokan meglepődtek, hogy két faluban is hisztériába torkollt a menekültek nyaraltatásának terve. Hogyan előzhette volna meg a bajt a Migration Aid? Vagy annyira bejött a kormányzati kampány, hogy már késő?

Blokkolná a túlhatalmi törekvéseket, ha átmenne az új választási rendszer

Blokkolná a túlhatalmi törekvéseket, ha átmenne az új választási rendszer

A Jobbik kivételével nyolc ellenzéki párt választási reformjavaslatot fogadott el, amely alapjaiban változtatná meg a jelenlegi, a 2014-es választások előtt íródott választási törvényt. A kulcsszó az arányosság lett, azaz, hogy a pártok az országosan rájuk leadott szavazatok arányát a leginkább tükröző számú mandátumot kapjanak az országgyűlésben.

Megjelenek a koktéllal, és látom az arcukon, hogy örülnek

Megjelenek a koktéllal, és látom az arcukon, hogy örülnek

Kulai Szabolcs bármixer tizenegy éve minden hétfőn reggel tízkor bemegy a Szent László Kórházba, és gyümölcskoktélt kever a beteg gyerekeknek.

Nőtt az oktatásra szánt pénz, már majdnem ott tartunk, ahol 15 éve

Nőtt az oktatásra szánt pénz, már majdnem ott tartunk, ahol 15 éve

Oktatás, egészségügy, szociális védelem: összeszedtünk néhány fontos területet, és megnéztük, mennyi pénzt költöttünk rájuk az elmúlt húsz évben.

Rosszul vannak, ha megjelenek a kerekesszékkel

Rosszul vannak, ha megjelenek a kerekesszékkel

Kerekesszékben ülők meséltek arról, mivel néznek szembe nap, mint nap, amikor megpróbálnak úgy élni, ahogy a többség. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak szeretnének aláírni egy hivatalos papírt a bankban, elmenni a nőgyógyászhoz méhnyakszűrésre, vagy a lakóotthonban tartott szentestén nem már délben megenni a halászlevelet.

A kormány válasza a romló oktatási eredményekre, hogy nem értek még be a reformok

Még várni kell, hogy beérjen a kormány oktatáspolitikája

Nehéz elhinni, de érdemi vitát folytatott kedden délután a magyar oktatás irányáról Palkovics László oktatási államtitkár és Hiller István, volt szocialista oktatási miniszter, az MSZP jelöltje az oktatási tárcára.

Százezer rendőrt is bevethetnek, a nyomor maradni fog

Százezer rendőrt is bevethetnek, a nyomor maradni fog

Rendőrök lepték el az utóbbi hetekben Budapest legrosszabb hírű nyomortelepét, a Hős utcát, hogy felszámolják a környéken tapasztalható drogbűnözést. Hiába azonban a sok rendőr, a folyamatos igazoltatás egyáltalán nem számít hatékony fegyvernek a bűn ellen, pedig Magyarország az élen jár ebben.

Adókedvezmény nélkül maradnak a rettenetes albérletárak

Adókedvezmény nélkül maradnak a rettenetes albérletárak

Szigorúbb szabályozással, adócsökkentéssel és szocális lakásügynökségekkel lehetne megoldani a bérlakásválságot. Addig is maradnak a horribilis árak.

A helikopterek sem bírnak az elszabaduló parlagfűvel

A helikopterek sem bírnak az elszabaduló parlagfűvel

Úgy látszik, az állami erőfeszítések hasztalanok a parlagfűvel szemben. Vannak, akik annyira szenvednek, hogy inkább külföldre menekülnek.

Állandó bűntudatot okozott a nővérhívó megnyomása

Állandó bűntudatot okoz a nővérhívó megnyomása

A kórterem tiszta, az ápolók kedvesek, de olyan leterheltek, hogy már-már a betegnek okoz lelkiismeretfurdalást a nővérhívó-gomb megnyomása. Az Abcúg újságírója négy napot töltött el betegként egy nagy kórház traumatológiáján, a végletekig türelmes ápolókkal találkozott, de közben gyógyszermérgezést kapott, és kétszer is elrontották a zárójelentését.

A fiatalok negyede ahogy megkapja a pénzét, már el is veri

A fiatalok negyede ahogy megkapja a pénzét, el is veri

Szerintük a pénz arra való, hogy elköltsük, holnap meg majd csak lesz valami. Egy kutatás szerint így van ezzel a magyar fiatal felnőttek negyede, úgyhogy nem ártana odafigyelni a témára az iskolában. 

Soha nem volt még ilyen könnyű menekültként munkát találni

Soha nem volt még ilyen könnyű menekültként munkát találni

A hazai munkaerőpiacon különösen nagy hátránnyal indulnak a magyarul nem beszélő, a társadalomban még javában a helyüket kereső frissen befogadott menekültek, az óriási munkaerőhiány miatt viszont most éppen nagyon könnyű munkát találni még nekik is. A Menedék Egyesület főleg építőipari és vendéglátóipari cégeknek közvetít menekült munkavállalókat, és azt mondják, aki most megkeresi őket, annak majdnem biztosan tudnak valami munkát ajánlani.

Tíz osztály szorult ki az őszi szünetig a bővülő iskolából

Tíz osztálynyi diáknak nem maradt hely a halászteleki iskolában

Iskolapad helyett a városháza tanácstermében, vagy a régi polgármesteri tárgyaló asztalain nyitották ki a füzeteiket a halásztelki általános iskola alsó tagozatos tanulói hétfőn, a tanév első rendes tanítási napján, mert az önkormányzat nem tudta időben befejezni az iskolaépület bővítését. Az alpolgármester azt mondja, azért, mert arra vártak, hogy a kormány jóváhagyja az önkormányzat hiteligénylését. Milyen a tanulás, ha a diákokat szerteszét szórják a városban?

Kegyelemkettessel jutalmaz a magyar pedagógus

Kegyelemkettessel jutalmaz a magyar pedagógus

Míg a magyar iskolákban jellemzően a tanár jóindulatán múlik, hogyan bünteti meg a rossz magatartású diákot, addig Angliában ez a legapróbb részletekig szabályozva van. Ha valaki megbontja a rendet, a tanárok ugyanúgy reagálnak, nincs kegyelemkettes, meg koki a fejre. Neumann Eszter kutató hónapokat töltött angliai és magyar iskolákban, azt figyelve, hogyan kezelik a pedagógusok magatartási problémákat.

Orosz mintára beszélnék le a nőket az abortuszról

Orosz mintára beszélnék le a nőket az abortuszról

A kormánynak megtetszettek az orosz abortuszmegelőző központok, amelyek egy részében az ortodox egyház is nyakig benne van. Kérdés, pontosan mit másolna le belőlük a kormány, és minek, ha már úgyis vannak Családvédelmi Szolgálatok.

Putyin már olyan gyakran jár Magyarországra,mint az ázsiai diktatúrákba

Putyin már olyan gyakran jár Magyarországra, mint az ázsiai diktatúrákba

Vlagyimir Putyin Oroszországa pénzzel, internetes katonákkal és hírszerzőkkel vívja a háborúját a Nyugat ellen, Orbán Viktort azonban ez cseppet sem érdekli: idén már másodszor fogadta szívélyesen az orosz elnököt Budapesten, és vígan elüzletel vele.

A munkába menekülnek a tízezrekből nyomorgó nyugdíjasok (jóváhagyásra vár)

A munkába menekülnének a tízezrekből nyomorgó nyugdíjasok

Egymásnak adják a kilincset a nyugdíjas szövetkezetekben. A többség a pénz miatt megy, de sokan örülnek, hogy kiszabadulhatnak a négy fal közül. Az iskolák és a kórházak pedig alig várják, hogy végre elég emberük legyen.

Vidéken nem éri meg betegnek lenni

Vidéken nem éri meg betegnek lenni

Mást se nagyon éri meg vidéken csinálni, de legalább nincs akkora bűnözés. Íme pár érdekes grafikon népesedésről, fizetésekről, oktatásról és egészségügyről.

Tízezreket buknak a legtapasztaltabb dadák

Tízezreket buknak a legtapasztaltabb dadák

Sok bölcsődében a bölcsőde vezetője próbálja arra sarkallni a régóta ott dolgozó kisgyermeknevelőket, hogy végezzék el a főiskolát, mert nem bírják elviselni, hogy a legjobb alkalmazottaik keresnek a legkevesebbet. Ők egy régi rendszer áldozatai, akiknek még nem járt diploma a szakmájukhoz, most mégis megkövetelik tőlük, amennyiben nem létminimumon szeretnének élni.

Felér egy arconcsapással, hogy ott egy kerekesszékes 1

Felér egy arconcsapással, hogy ott egy kerekesszékes

Csilla Majkát szereti, Ágoston a Belgát, Dániel pedig a Szigetre jár ki. Mindhárman mozgássérültek, segítség nélkül egy métert sem tudnak megtenni, mégis állandó vendégei a pesti éjszakának. Ez nem volt mindig így, mi veszi rá a mozgássérült fiatalokat, hogy elmenjenek bulizni?

Pintér Sándor szívesen elnéző az erőszakos rendőrökkel 2

Pintér Sándor szívesen elnéző az erőszakos rendőrökkel

Évente ezer feljelentés születik erőszakos rendőrök miatt, de alig jut el néhány a bíróságokig. Ha valakit mégis elítélnek, belügyminiszteri engedéllyel simán rendőr maradhat.

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák 1

A zárkaajtóban derült ki, hogy fogyatékos, fogva sem tarthatnák

A fogyatékosoknak, az írni-olvasni nem tudóknak, az anyagilag rászorulóknak vagy más hátrányos helyzetűeknek plusz segítségre van szükségük, hogy a hatóságokkal szemben ugyanúgy érvényesülhessenek jogaik, mint bárki másnak. A szabálysértési eljárások során ezt most egyáltalán nem kapják meg.

Nem lehet nyavajogni, az felesleges időkidobás

Nem lehet nyavalyogni, az felesleges időkidobás

Dobos Réka nincs három éve, hogy autóbalesetet szenvedett, és melltől lefelé lebénult, a kezeit is csak korlátozottan tudja használni. Idén mégis először országos bajnok, majd világbajnok lett karatéban. A formagyakorlatokból, katákból álló nyári versenyekre tavasszal kezdte a felkészülést édesanyja és edzője segítségével, első versenyét pedig egyből meg is nyerte a kerekesszékes kategóriában. Nézze meg felkészülését és első versenyét multimédiás kisfilmünkben!

Alig van hatalmuk, de az a biztos, ha fideszesek az iskolaigazgatók

Alig van hatalmuk, de az a biztos, ha fideszesek az iskolaigazgatók

A kistelepüléseken felnéznek az igazgatókra, úgyhogy a választások előtt nem mindegy, kik vezetik az iskolákat.

Alig, hogy a régi bezárt, új iskola indul Csobánkán

Alig, hogy a régi bezárt, új iskola indul Csobánkán

Kétes vállalkozás iskolát nyitni egy olyan faluban, ahol egy évvel ezelőtt azért zárt be a régebbi intézmény, mert a szabad iskolaválasztás miatt szép lassan elszivárogtak a jobb anyagi és szociális hátterű családok gyerekei, a maradó hátrányos helyzetű gyerekek pedig egy forráshiányos, fásult tanárokkal vegetáló falusi iskolában találták magukat.

A címlapi képen egy franciaországi luxusautógyár látható. Forrása: Flickr/Automotive Rhythms CC BY-NC-ND https://www.flickr.com/photos/artvlive/32650010342/

Multiknak dolgoznak, jól keresnek, és imádják a Jobbikot

A külföldi cégeknek dolgozó magyar munkáselit jobban áll az átlagnál, mégis utálja a nyugatot, a multikat, és csak a szélsőjobbnak hiszi el, hogy van remény.

Az volt a furcsa, hogy felvettek, nem az, hogy kirúgtak

Az volt a furcsa, hogy felvettek, nem az, hogy kirúgtak

A következő években hárommilliárd forint uniós pénzt oszt szét az állam 360 magyar település között, hogy beindítsa a helyi civil életet, a programot legkomolyabban vevő munkatársakat viszont már az indulásnál kirúgták. Átbeszéltük velük, hogyan telepedik rá a politika a pályázati pénzekre.

Inkább megvonom a gyerekek szájától, csak tisztességesen el tudjam temetni

Inkább megvonom a gyerekek szájától, csak tisztességesen el tudjam temetni

Egy szolnoki temetkezési vállalkozó szerint gyakran előfordul, hogy az üzletben esnek össze a hozzátartozók, amikor meghallják, mibe kerül a temetés. Sokszor nem is tudják kifizetni, ezért a hamvakat otthagyják a temetkezési vállalkozónál, majd 1-2 év múlva visszamennek.

Mi maradt a Gyerekesély programok után?

Milliárdokat ölnek bele, de csak pillanatnyi javulást hoznak a Gyerekesély programok

Értelmetlen pénzköltés, felszínes megoldások a valódi problémakezelés helyett. Ez az egyik olvasata a több éven keresztül tartó, és többmilliárd forint uniós pénzbe kerülő Gyerekesély programnak. Kicsit közelebbről nézve azonban látszanak azok az eredmények, amiket helyi szinten fontosnak tartanak. Ami a szakemberek szerint kudarc, azt a polgármesterek és gyerekházvezetők egészen másképp gondolják.

Rendőrök hurcolták intézetbe a gyerekeket

Rendőrök hurcolták intézetbe a gyerekeket

Tíz rendőr tört rá Horváthékra, hogy állami godozásba vegyenek öt gyereket. Egy év múlva a bíróság kimondta, hogy a gyámhivatal egy sor szabálytalanságot csinált. A gyerekeket visszakapták, de azt az egy évet már nem fogják.

Senki nem kérdezi meg egy csomó pénzt elköltő kisgyerektől: hol az anyukád? 1

Gyerekek vernek el százezreket kütyüre. Tilos, de kit érdekel?

Egy 11 éves fiú három nap alatt háromszáz ezer forintot költött el egy webáruházban és egy elektronikai üzletben. Az eladóknak fogalmuk sem volt, hogy törvénytelenséget csinálnak.

interjú

A beteg csak egy zavaró körülmény a kórházakban

A recepción sötétség, az ápolók ingerültek, a főorvos nem is köszön, a beteg pedig azt sem tudja, mit kellene tennie. A magyar kórházak egyáltalán nem betegbarátak, egy szervezetfejlesztő alapítvány, a PAF Hungary azonban elhatározta, hogy társadalmi munkában tesznek azért, hogy az orvosok és a nővérek jobban működjenek együtt, és a beteggel is figyelmesebbek legyenek. Interjú.

Madár? Nem. Akkor gólya!

Madár? Nem. Akkor gólya!

Hetente összegyűlik pár Huszár-telepi roma édesanya, hogy mesét olvassanak. Néha csak egymás között, de van, hogy a gyerekeik is köztük ülnek. Van, aki folyékonyan olvas, szépen hangsúlyoz, más többször is elakad a szövegben, és ettől zavarba jön. De nem is az a fontos, kinek, hogy megy. Inkább az, amikor délután úgy mennek haza, hogy már tudják: a gólya is egy madár.

Isten engem is szeret és a többi meleget is

A meleg keresztények csak másodrendű hívők

Judit, Ákos és Gazsi mindannyian buzgó hívők voltak, a legszorgalmasabb ministránsok és a legjobb hittanosok. Mindhárman melegek. Mindannyijuk életében a kezdetektől fontos szerepe volt a vallásnak, de amikor ráébredtek arra, hogy a saját nemükhöz vonzódnak, akkor valamilyen formában elfordultak az addigi keresztény közösségtől, miközben a hitüket megtartották.

Épp csak azt nem adja a magyar iskola, ami a boldoguláshoz kell

Épp csak azt nem adja a magyar iskola, ami a boldoguláshoz kell

Mint oly sok mindenben, a magyar diákok a problémamegoldási készségeket mérő teszteken is cudarul teljesítenek. Pedig mindennél fontosabb lenne, hogy gyorsan tudjanak reagálni az állandóan változó világra.

Herbál a képernyőn egy észak-kelet magyarországi zsákfaluban | Fotó: Magócsi Márton

Szabolcsban már örülnek, ha valaki csak alkoholista

Nem elég, hogy dobozszám szívják a cigit, a szintetikus szerek is jól futnak a szabolcsi romatelepeken. Az állami gondozottaknál sem jó a helyzet, az egyik lakásotthonban a gyerekek fele kábítószerezik. Kutatók négy szabolcsi faluban nézték meg, hogyan drogoznak a fiatalok.

Délután négykor a mozgássérült kipattan a kerekesszékéből

Délután négykor a mozgássérült kipattan a kerekesszékéből

Egy folyamatos segítést igénylő mozgássérültnek nem opció az önálló élet. Két lehetősége van: vagy intézetbe megy, vagy a szülei gondozzák, ameddig bírják, esetleg támogató szolgálatot vesz igénybe. Muntág Vincének és Kiss Csabának megadatott az a lehetőség, hogy egy aktív és önálló életet éljenek. Szerintük ez egy valóságos csoda.

Egy szép kert a nyomortelepen olyan, mint oázis a sivatagban 1

Egy szép kert itt olyan, mint oázis a sivatagban

Joli és Angéla pont olyan szegények, mint a monori és a toldi cigánytelepeken bárki más, de büszkén kalauzoltak minket virágokkal vagy zöldségekkel teleültetett kertjeikben, ahol azért is szeretnek időzni, mert minden szögletét a magukénak érzik.

Tizenkilenc jogvédőtől várja az állam húszezer gyerek megmentését

Se idő, se pénz, se ember nem jut az állami gondozattak védelmére

A gyermekjogi képviselők elvileg azért vannak, hogy képviseljék a gyerekek jogait. Képviselnék is, de tizenkilencen vannak húszezer gyerekre, és vajmi keveset ér a szavuk a gyámhivatallal szemben.

Nem bízhat a férjére egy forintot se, mert eljátssza

Nem bízhat a férjére egy forintot se, mert eljátssza

Ágnes férje nem tud leállni a online pókerrel, hiába a gyerekek, a család, két hét alatt elveri minden pénzüket. Másnak az édesanyja kenózik minden egyes nap, de van olyan vállalkozó, akinek a fia az üzletből nyúlta a pénzt a szerencsejátékra. A rokonok egy sor érzelmen mennek keresztül, mire eldöntik, hogy kitartanak-e a függő családtagjuk mellett vagy inkább elhagyják őket.

Ha a polgármester leveszi a zakóját, már tudjuk, hogy minden rendben

Ha a polgármester leveszi a zakóját, már tudjuk, hogy minden rendben

Hiába a jó szándék, sok falu vezetője nem látja szívesen azokat a civileket, akik a helyi szegényeknek akarnak segíteni. De ha a polgármester is beszáll kosarazni, már lehet bizakodni.

Elpusztult két sas, teljesen felpörgött a magyar állam

Elpusztult két sas, teljesen felpörgött a magyar állam

Több mint egy éven keresztül tartó nyomozás, titkos lehallgatások, a tanúk és vádlottak többszöri, kemény kihallgatása – nem, nem egy korrupciós ügyről van szó, hanem két elpusztult sasmadárról. Az ügy felderítésére azonban olyannyira rápörögtek a hatóságok, hogy még a tanúk is megijedtek tőlük.

Hiába csúsztak át az érettségin, az egyetem felejtős lehet a szakgimnazistáknak

Hiába csúsztak át az érettségin, az egyetem felejtős lehet a szakgimnazistáknak

Előre tudni lehetett, hogy bajok lesznek a szakmai érettségikkel, a kormány mégsem tett semmit. De vannak dolgok, amikért utólag is lehet reklamálni, ezért a Tanítanék Mozgalom fellebbezésre biztatja a diákokat, és külön oldalon gyűjti a panaszokat. 

Nem fog boldog-boldogtalan szülés után rögtön hazamenni

A pénz miatt tartják bent a szülő nőket napokig

Eddig se feltétlenül a biztonság miatt tartották bent a kórházban a szülő nőket, hanem azért, mert csak három nap ellátás után fizet az állam. Ez változik most, az egynapos ellátásért is kapnak pénzt a kórházak.

Egy krumpliszállító furgonban vittem őket az első meccsre

Egy krumpliszállító furgonban vittem őket az első meccsre

Lugosi Zoltán hat éve a diákhiteléből hozott létre egy sportegyesületet, amelyben hátrányos helyzetű gyerekek focizhatnak. Mindezt egy olyan térségben, ahol akkor még egy focilabdát megvenni is nagy dolognak számított. Mostanra már nem teljesen ráfizetéses a csapat, de a mezeket még így is a felesége mossa.

Hegymenet a szentendrei aluljárón

A kerekesszékes atlétát is elijeszti a felújított szentendrei aluljáró

2016 márciusában adták át a 34 millióból felújított szentendrei HÉV-aluljárót, ami egy kétszer két sávos út alatt vezet át. A felújítás, úgy tűnik, hogy csak festésben és a burkolat javításában merült ki, mert az aluljáróba vezető rámpa olyan meredek, hogy felfele hegymászói képességek, lefele pedig egy adagnyi bátorság kell.

Bevállalták, hogy mindenüket feladják a szüleikért 1

Bevállalták, hogy mindenüket feladják a szüleikért

Tamás Londonból költözött haza, mert nem merte egyedül hagyni a demens édesanyját. Attila a munkáját adta fel, Zsófi pedig adósságokba verte magát, mikor magatehetetlenné váltak a szüleik. Egyre több az idős, beteg ember Magyarországon, a rokonaik pedig nem tudnak mit kezdeni velük. Az ápolás a szülőnek és a gyermeknek is nagy áldozatot jelent. Bemutatjuk, mekkorát.

Elsírtam magam, ahányszor nekiálltam angolozni

Elsírtam magam, ahányszor nekiálltam angolozni

Milyen érzés ötvenhét évesen csupa fiatal lengyel lány között egy csirkeüzemben dolgozni, és három unokát csak Skype-ról ismerni? Éva és Ildikó ötvenévesen döntöttek úgy, hogy külföldön kezdenek új életet.

Apuka GYES-en | Fotó: Magócsi Márton

Még mindig a nő dolga a gyereknevelés

A társadalomban továbbra is a klasszikus családmodell az uralkodó, ciki ha a férfi marad otthon a gyerekkel és a kormány semmit nem tesz azért, hogy ez ne így legyen. Sok apa csak papíron vagy anyagi okokból megy GYES-re, de elvi meggyőződésből kevesen.

A menekült fiú, aki levideózta, ahogy romba dől az élete 2

A menekült fiú, aki levideózta, ahogy romba dől az élete

A 19 éves Tamer szeret filmezni, csinált videókat a szüleiről, amatőr filmet az öccsével. Aztán jött a szíriai háború, az otthonukat lerombolták, apját és öccsét megölték, ő pedig 2015-ben Európába menekült. De ekkor sem állt le a filmezéssel, töredékes felvételeit pedig most megosztotta velünk.

Pest felé menne? Felejtse el! 1

Pest felé menne? Felejtse el!

Bár egyre több vonalon futnak akadálymentes vonatok, az ország legkorszerűbb vasútvonalán több helyen is csak kerekesszékkel járhatatlan, kétemelet magas vasúti gyalogoshidakon, azaz repülőhidakon lehet átjutni az állomásépülettől távolabb eső vágányokra.

Önkéntes mentorprogram a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pere településen, 2017. május 27-én | Fotó: Magócsi Márton

Minek ide önkéntes? 110 százalékos a közmunka!

Kezdetben boldog volt a perei polgármester, hogy budapesti önkéntesek jöttek segíteni a helyi gyerekeknek. Mostanra viszont úgy érzi, rátelepedtek a falura.

A VIP az, ha egyáltalán bejutsz a kórházba

A VIP az, ha egyáltalán bejutsz a kórházba

Az MSZP képviselőjének száz kilométert kellett utaznia, hogy kezeltetni tudjon egy fülgyulladást, a PM vezetője pedig végignézte, ahogy egy nővér intubál egy beteget a felkészületlen orvos helyett. Ellenzéki politikusok beszélgettek arról, miért rossz a magyar egészségügy.

Lassan elfogynak a bérlakások a nagyvárosokban

Lassan elfogynak a bérlakások a nagyvárosokban

Alig van kiadható bérlakás, ezért a vidéki városokban másfélszeresére, Budapesten duplájára nőttek a lakások bérleti díjai az elmúlt öt évben. A magas adók miatt kevésbé éri meg a hosszú távú bérbeadás, pörög az Airbnb,  és egyre több bérbeadó feketézik. Ettől végsősoron a bérlők válnak kiszolgáltatottá.

Nem látja a gyerek a monitort, de miből vegyek szemüveget? 1

Nem látja a gyerek a monitort, de miből vegyek szemüveget?

Akár a továbbtanulás is múlhat rajta, a szegény gyerekek mégis alig jutnak szemüveghez. Civil szervezetek fogtak össze, hogy ne kelljen fájó fejjel az első padsorban ülniük.

Még a wc is reng alattam, ha ráülök

Még a wc is reng alattam, ha ráülök

Több, mint száz szigetvári család életét keserítik meg az ablakuk alatt megállás nélkül elszáguldó kamionok és mezőgazdasági gépek. A házaik szétrepedtek, minden tiszta por, állandó zaj. A minisztérium pedig évek óta nem tesz semmit.

A magyar férfiak tízszer annyi alkoholt isznak, mint a nők

A magyar férfiak tízszer annyi alkoholt isznak, mint a nők

Gondolt már arra, hogy többet kellene futnia, és kevesebbet cigiznie? Ha nem, akkor épp ideje elkezdeni, mert rengeteg problémát okoz a magyar egészségügynek az, hogy az ország fele túlsúlyos, az emberek alig mozognak, viszont rengetegen cigiznek és isznak.

Inkább a tanárok nemtörődömsége, nem az osztályozás tesz be a diszes gyerekeknek

Inkább a tanárok nemtörődömsége, nem az osztályozás tesz be a diszes gyerekeknek

Erős túlzás azt mondani a frissen elfogadott köznevelési törvény-módosításra, hogy gyerekellenes, vagy hogy páros lábbal rúgja fenékbe a tanulási nehézségekkel küszködőket.

Méhekkel állítanák meg a külföldre készülő fiatalokat 1

Méhekkel állítanák meg a külföldre készülő fiatalokat

Egy borsodi kisváros fiatalja, ha nem talál munkát, elmegy mosogatni külföldre, de minimum elköltözik valamelyik nagyvárosba. Ezt a folyamatot próbálja a méhészkedés segítségével megállítani az egyik edelényi általános iskola tanára. Szakkört szervezett a diákoknak, az oda járó tízéves gyerekek pedig már most tudnak szinte mindent, ami a méz előállításához kell. Ha csak egy gyereknek sikerül annyira megszeretnie ezt a szakmát, hogy a környéken maradjon, már akkor megérte az a pár méhcsípés.

A Faág Baráti Kör tanodája Pécsett, 2015. január 27-én | Fotó: Magócsi Márton

Hiába rugdossák a problémás gyerekeket, kizuhannak az oktatásból

A kormány a Híd-programmal mentené meg a korai iskolaelhagyókat, de nem is vizsgálja, működik-e a dolog. Leginkább úgy tűnik, hogy nem.

Érthet bármihez, ha mozgássérült nincs rá szükség

Érthet bármihez, ha mozgássérült, nincs rá szükség

Hiába van szakképesítésük vagy akár felsőfokú végzettségük, a mozgássérülteknek mégis minimális esélyeik vannak, hogy elhelyezkedjenek a munkaerőpiacon. A védett munkahelyek csak az állami támogatásra hajtanak, de nem foglalkoznak a mozgássérült dolgozóikkal, a nyílt munkaerőpiacra pedig csak az jut be, akinek óriási szerencséje van.

Testvére születése mentette meg a leukémiás kislány életét | Fotó: Hajdú D. András

Testvére születése mentette meg a leukémiás kislány életét

Kistestvére születéskor levett köldökzsinórvére, vagyis az abból kinyert őssejtek gyógyították meg a 7 éves mezőkövesdi kislányt, Nyeste Alettát, aki leukémiája miatt szorult őssejt-transzplantációra. Ezután működő immunrendszer híján 3 hétig egy steril boxban élt, mostanra azonban néha már a szájmaszkot is leveheti, sőt, kutyája is van. Ami Alettának segített, az viszont egyelőre kevesek kiváltsága, Magyarországon ugyanis még hiányzik a közösségi, ezért ingyenes őssejt-tárolás infrastruktúrája.

Nem csak azokat lehet szeretni, akiknek semmi bajuk nincs

Nem csak azokat lehet szeretni, akiknek semmi bajuk nincs

Mit várunk a gyerekektől, ha gyakran még felnőtt emberek sem képesek úrrá lenni félelmükön vagy irtózásukon, amikor szembetalálják magukat egy fogyatékkal élővel? Egy 11. kerületi általános iskola nem nézi tétlenül, hogy egy újabb generáció nőjjön fel így: inkább meghív magához vakokat, mozgássérülteket és Down-szindrómásokat. Két perc utazás az elektromos moped hátulján, és Viktória többé nem egy fura nő, aki valamiért egy székben ül, hanem a legmenőbb arc.

Egy barcelonai meleg pár | Forrás: flickr/Oriana Eliçabe CC: BY-NC-ND https://www.flickr.com/photos/orianomada/66264548

Elméletben voltam meleg, úgy éltünk mint egy házaspár

Egy negyvenéves, heteroházasságban élő, egyébként leszbikus nőnek vagy homoszexuális férfinak szinte esélye sincs az előbújásra, pláne ha vidéken él.

Ebből a néhány napból bármikor erőt tudunk meríteni

Ebből a néhány napból bármikor erőt tudunk meríteni

Egy kisgyermek krónikus betegsége az egész család életére óriási hatással van, ezért a Bátor Tábor olyan turnusokat is szervez, amelyen a testvérek és a szülők is részt vehetnek, és ami messze nem csak arról szól, hogy közös élményeket szereznek. Sokan hosszú évek után először a táborban élik át azt, milyen kettesben maradni néhány nyugodt percre a párjukkal, először találnak olyan közegre, ahol értik és nem számít tabunak, hogy mi történik velük.

A káros lignit helyett fát követelnek a szegényeknek 2

A káros lignit helyett fát követelnek a szegényeknek

Hat hazai civil szervezet kampányba kezdett, hogy elérjék: a kormány ahelyett, hogy további – a lakosságot olcsó, de rossz szénnel ellátó – lignitbányák nyitására adna engedélyt a borsodi szénmedencében, gondoskodjon a lignit kivezetéséről a lakossági tüzelőanyagok piacáról. De úgy, hogy ezzel ne tolja még inkább az ingyen elérhető, de még durvábban egészségkárosító hulladék elégetése felé a legszegényebbeket.