11 nap alatt 31-en fagytak meg Magyarországon, akik közül 14-en saját lakásukban hűltek ki. Október eleje óta ezzel 76-ra emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma – közölte a Magyar Szociális Fórum kedden.
Október eleje és december 28. között 45-en, a december 29. és január 8. között eltelt 11 napban pedig 31-en szenvedtek fagyhalált. A 31 megfagyott ember közül a legfiatalabb 41 éves, a legidősebb pedig 92 éves volt. Hét nő volt köztük.
A Magyar Szociális Fórum összesítése szerint 2014. október eleje és 2015. január 8. között bekövetkezett rendkívüli kihűléses haláleset 76 áldozata közül 34-en a szabad ég alatt, 26-an saját fűtetlen otthonukban, 16-an pedig kórházba szállításuk közben, illetve kórházba érkezésük után hunytak el. Közülük mindössze 13-an voltak nők. A 76 megfagyott személy közül a legfiatalabb 36 éves volt, a legidősebb pedig 92.
Az elmúlt négy évben összesen 1200-1300 ember fagyott meg.
Nehéz megítélni, hogy mennyi a valódi fagyhalál
Ma Magyarországon nagyon nehéz pontos információkat szerezni arról, hogy pontosan hány ember hal meg kihűlés miatt. Vecsei Miklós szerint a statisztikák meglehetősen esetlegesek, egzakt, pontos kimutatás nem is létezik: „a mentősökön múlik, hogy mit neveznek meg a halál okaként. Gyakran szívmegállást vagy valamilyen betegséget jelölnek meg, de ugyanilyen erővel a kihűlés is bekerülhetne a hivatalos papírokba” – nyilatkozta még tavaly decemberben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a Népszavának.
Mindeközben teljes kihasználtsággal működnek a Magyar Vöröskereszt hajléktalanszállói, nappali melegedői, éjjeli menedékhelyei és átmeneti szállásai – közölte a szervezet még tavaly decemberben.