A hajléktalanok emberi méltóságát sértő riportja miatt 5 és fél millióra bírságolta a Médiatanács a TV2-t. A riport 2016 novemberében a Tények című hírműsorban hangzott el.
5 és fél millió forintra büntette a Médiatanács a TV2-t, amiért a Tények című hírműsorban, 2017. november 7-én leadott Bűz és mocsok az aluljárókban című riportjukkal figyelmen kívül hagyták az emberi méltósághoz való jogot azzal, hogy a hajléktalanokat deviáns, elszigetelt kisebbségként egyoldalúan, sematikusan ábrázolták – írta pénteken a 444.
A döntésről szóló közleményben hozzátették, hogy
„a szerkesztő olyan megalázó kifejezéseket használt, amelyekkel megbélyegezte a hajléktalanokat. Mindez alkalmas volt arra, hogy a riport elősegítse, felerősítse a velük kapcsolatos torz vélekedéseket, előítéleteket, sztereotípiákat a közvéleményben, és olyan képet festett, mintha ezek a társadalom többsége számára elfogadottak lennének”.
Az 5,5 milliós bírság megfizetése mellett a csatornának a jogsértésükről szóló közleményt is közzé kell tennie: három napon belül a Tények elején, az átlagos néző számára a közlemény elolvasására elegendő időtartamban kell közzétenni és ezzel egyidejűleg fel is olvasni, valamint meg kell jelentetniük a www.tv2.hu és a www.tenyek.hu honlapok nyitóoldalain úgy, hogy a honlap megnyitásakor a teljes információ egy héten át folyamatosan olvasható legyen.
A Médiatanács közleményében megjegyezte: nem a műsorszámban szereplő személyek személyiségi jogainak védelmében jártak el, nem egyéni jogsérelmek lehetőségét vizsgálták, hanem azt, hogy a médiaszolgáltató tiszteletben tartja-e műsoraiban az emberi méltóságot az egyes társadalmi közösségekre vonatkozóan.
Hozzátették, hogy a Médiatanács tartózkodik a társadalmi problémák bemutatásának, kiváltképp azok választott hangnemének tabusításától, de leszögezi, hogy a médiaszolgáltatók műfajtól és feldolgozási módtól függetlenül kötelesek tiszteletben tartani az emberi méltóságot.
A Médiatanács három bejelentés alapján indított eljárást Andy Vajna tévéje ellen, amelyeket a Párbeszéd Magyarországért Párt, az Utcajogász Egyesület és egy magánszemély adott be.