Így akarták kideríteni a dömsödi általános iskolában, ki piszkított a WC mellé.
A Blikk információi szerint a Pest megyei Dömsöd általános iskolájában valaki az illemhely mellé piszkított, a tanárokból és a takarítónőkből álló bizottság pedig úgy próbálta kideríteni, ki volt a tettes, hogy a 2. b és 3. c osztályos diáklányokat egyszerre kihívták az udvarra, ahol sorba kellett állniuk. Majd ezután hármasával behívta őket az egyik terembe, ahol mindenkinek le kellett vennie a bugyiját és pucsítania kellett a tanároknak.
“Egy 8-9 éves kislánynak hogy magyarázzuk meg szülőként, hogy ez természetes, kicsikém, a tanár néni nem téged akart ezzel büntetni?” – fakadt ki dühében a Blikk szerint az egyik helyi édesanya. Hozzátette, van olyan kisgyerek, aki azóta iskolába sem ment. A szülők panaszaira viszont az egyik tanár flegmán csak azt mondta: 5 év múlva úgyis lehúzzák a kislányok bugyiját.
A szülők a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz (Klik) fordultak panasszal. A Klik vizsgálatot indított, amelynek következtében a takarítónőt elbocsátották, a pedagógusokat pedig azzal büntették, hogy két évig nem kaphatnak fizetésemelést, illetve mindhárom pedagógus megbüntetését javasolták a Pest megyei tankerületi igazgatónál. Az ügyben a rendőrség is nyomoz.