Keresés

300 milliós csalás után nyomoznak a roma önkormányzatnál

300 millió forintos szabálytalanság után nyomoz az EMMI az ORÖ-nál.

Az EMMI a korábbi ellenőrzéseknél jóval nagyobb, 300 millió forintot is meghaladó összeggel kapcsolatban folytat szabálytalansági vizsgálatot az ORÖ botrányos EU-s projektjével kapcsolatban – tudta meg az Index az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A tartósan munkanélküli romák álláshoz jutását segítő Híd a munka világába projektet a múlt héten zárták le, a projekttel kapcsolatban azonban több minden is gyanús.

Az EMMI először tavasszal indított vizsgálatot, akkor még csak 17 millió forint elköltéséről állapították meg, hogy azok szabálytalanok voltak. Az EMMI most pedig arról tájékoztatta az Indexet, hogy a projekttel kapcsolatban egy újabb,  300 millió forintnál is nagyobb összeget illetően is szabálytalansági vizsgálatot indítottak.

A lap szerint a júniusban megkezdett vizsgálatnak feltehetően az ORÖ egészére nézve is súlyos következményei lehetnek. Ha ugyanis a szabálytalansági vizsgálat miatt nem hívhatják le a problémás bő 300 millió forintot, az mindenekelőtt az ORÖ gazdálkodását lehetetlenítheti el. Az 5 milliárdos EU-s projekt fő megvalósítója ugyanis a nemzetiségi önkormányzat, a projekt költségvetésének hiánya őket terhelné, és ezzel az ORÖ akár csődbe is mehet. A NAV nyomozói eközben három ügyben nyomoznak költségvetési csalás gyanújával a projekttel kapcsolatban.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!