Keresés

Az önkéntesek beszélgetéssel űzik el az idősek magányát

Az önkéntesek beszélgetéssel űzik el az idősek magányát

Magyarországon több mint félmillió 65 évnél idősebb ember él egyedül, miközben egyre leterheltebbek az ápolók. Az Idősek Barátai Program önkéntesei, bár nem helyettesítik a szakemberek munkáját, heti egy-egy órában biztosítják, hogy az idősek kevésbé érezzék magukat egyedül.

Távozott a bántalmazási ügybe keveredett vezető a gyöngyöspatai iskolából

Új igazgatót neveznek ki a gyöngyöspatai iskolában, mert a régi ellen múlt héten tankerületi vizsgálat indult testi bántalmazás miatt. Az édesanya beszámolt, hogy hétfőn már be is mutatkozott neki az új vezető, kedden pedig hivatalosan is leváltják a régit.

Jobb híján nyugtatóval tömik a drogfüggő tinédzsereket (MÉG NINCS JÓVÁHAGYVA)

Jobb híján nyugtatóval tömik a drogfüggő tinédzsereket

Az ellátórendszernek egyszerűen nincs válasza arra, hogy tizenévesek is drogoznak, sokszor egy-egy elhivatott szakemberen múlik, hogy kapnak-e szakszerű segítséget. Az iskolai prevenció hatástalan, pont azokat nem érik el vele, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. Pedig egy kutatásból az derült ki, hogy a rossz szociális helyzetben lévő fiatalok sokkal gyorsabban jutnak el a napi szintű droghasználatig és válnak függővé, mint a felnőttek.

Falhoz vágtak egy diákot a gyöngyöspatai iskolában 5

Falhoz vágtak egy diákot a gyöngyöspatai iskolában

Tankerületi vizsgálat indult az egyik vezető ellen testi bántalmazás miatt a gyöngyöspatai iskolában. Az egyik édesanya azért tett feljelentést, mert állítása szerint az egyik vezető a szeme láttára olyan erővel nyomta fel a tizenkét éves gyerekét a falra, hogy a fia testén zúzódások keletkeztek.

X milliós kártérítésért kaptak a szegregált gyöngyöspatai roma tanulók 1

99 milliós kártérítést kaptak a szegregált gyöngyöspatai roma tanulók

Három év pereskedés után a bíróság másodfokon is kártérítésre kötelezte az államot, amiért a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el roma és nem roma gyerekeket.

(JÓVÁHAGYVA) Minél több szörnyűséget tudtam meg, annál jobban szorongtam a klímaváltozástól

Minél több szörnyűséget tudtam meg, annál jobban szorongtam a klímaváltozástól

Az elmúlt években a klímaváltozás mindennapjaink részévé vált: nem telik el nap apokaliptikus erdőtüzekről és olvadó gleccserekről szóló hírek nélkül, hatásait saját bőrünkön érezhetjük. Kevesebb szó esik arról, hogy a közelgő klímakatasztrófa mentális problémákat is okozhat. A klímaszorongás nagyon is valós jelenség, hasonlóan más típusú pszichés problémákhoz alvászavarokkal, gyomorgörccsel és pánikrohamokkal járhat.

Az államnak ideje lenne figyelembe venni, hogy kialakult a bérlő generáció az albérletpiacon

Gyerekhez kötni a lakástámogatást, olyan mintha a szerveinket kérnék

Az elmúlt évek lakáspiaci változásai, az egekbe szökő lakás- és albérletárak, a szociális bérlakásállomány szinte teljes hiánya nehéz helyzetbe hozták az első lakásuk megszerzését tervező fiatalokat. A Habitat for Humanity jelentése szerint egyre több fiatalnak nincs saját lakása, és Magyarországon is kialakult egy fiatal bérlői generáció, akik akár életük végéig albérletben fognak lakni.

Na, mész vissza a mamahotelbe?/Inkább anyám, mint egy főbérlő

Inkább anyám, mint egy főbérlő

Különböző okai lehetnek annak, hogy valaki úgy dönt, felnőtt fejjel, 30 éves kora fölött visszaköltözik a szüleihez. Sokszor ez tűnik a leggazdaságosabb és legkényelmesebb megoldásnak, mert ha nem kell albérletet fizetni, akkor lehet saját lakásra spórolni, és az sem hátrány, ha minden nap meleg étellel várnak haza. A sokszor magányos, egyedül maradt szülők is örülnek, legtöbbjük ebben a korban már segítségre szorul. Ezek az emberek bár nem büszkék arra, hogy még mindig a szüleikkel élnek, legtöbbjük mégis jól elvan.

Völgyzugolyház a Kacifántosokért

Az életemet kaptam vissza a zugolydában

Megoldatlan a halmozottan sérült gyerekek ellátása: kevés olyan intézmény van, ahol fogadják őket és a megfelelő fejlesztést is megkapják. Ezen próbált meg változtatni pár sorstárs szülő, közös víziójukból született meg a zugolyda ötlete, ahol gyerekeik közösségben lehetnek és szakemberek foglalkoznak velük. A kezdeményezésért a Völgyzugolyház Alapítvány a Kacinfántosokért 2018-ban Jószolgálat-díjban részesült. 

Ferde szemmel néznek rájuk, ha az emberi jogokról tanítanak (jóváhagyásra vár)

Ferde szemmel néznek rájuk, ha az emberi jogokról tanítanak

Sok iskolában gyanúsnak számít, ha egy tanár az emberi jogokról akar beszélni a gyerekeknek. Pláne, ha ez azt jelenti, hogy romákról, melegekről vagy menekültekről tanítja őket. Vannak tanárok, akik az elutasító közeg ellenére is hajlandóak önszorgalomból képezni magukat, és részt venni egy ilyen témájú tréningen. Mi viszi őket erre, és hogyan lehet bevinni ezeket a témákat az iskolába?