Keresés

Embertelen lett a hajléktalanok elleni eljárás (jóváhagyásra vár)

Nem elég a büntetés, az eljárással külön megalázzák a hajléktalanokat

A bíróságok tehetnek legtöbbet azért, hogy megsemmisítsék az október közepén életbe lépett hajléktalantörvényt, ami büntetéssel sújtja azokat, akik a rendőrség szerint életvitelszerűen tartózkodnak az utcán, mondta Kalota Ágnes, a hajléktalan embereket segítő Utcajogász egyik alapítója, miután a kaposvári testület pénteken alkotmányellenességre hivatkozva megszüntette az eljárást. Interjú az Utcajogász ügyvédeivel.

Egymás mellett élnek itt a kemény csávók és a kifinomultak

Józsefváros mindig is sokszínű volt, de az utóbbi évek lakosságcseréjével ez csak fokozódik. Sokfelé drága lakások és bevásárlótáskás fiatalok váltották fel a nyomort, máshol közös lépcsőházban élnek a fiatal értelmiségiek és a szegény, népes családok. Bemutatunk néhány arcot a nyolcadik kerületből, akikről elsőre nem mondaná meg, hogy mindössze pár saroknyira laknak egymástól. Ha érdekli Józsefváros megújulásának […]

Lebontani mindent, mintha nem is létezett volna

Egyesek ízléstelennek és szociálisan érzéketlennek, mások totális sikernek tartják a Corvin-projektet, amely a megújuló Józsefváros emblematikus beruházása lett. A régi házakat lebontották, a helyükre plázát és drága lakásokat építettek, amelyekbe módos külföldiek költöztek. A környéken máshol is felmentek az árak, alternatív fiatalok jelentek meg, és hozták magukkal a kocsmáikat is. Ahová régen nyűg volt elvillamosozni, […]

Nemcsak kicsiszolni, hanem a mélyére nyúlni

A józsefvárosi Magdolna-projekt igazi sikertörténetként indult. A lakosok bevonásával, valódi közösség építésével akartak fejlesztéseket indítani a hírhedt Magdolna negyedben anélkül, hogy bárkinek el kellene költöznie. A program mégis csak részsikereket ért el, és végig elszigetelt maradt. Az önkormányzat az egyik oldalon segítette a szegényeket, a másik oldalon viszont keményen odalépett nekik. Mindez a gazdasági változásokkal […]

Az egész családot bűnbe sodorhatják a börtönbe kerülő apák 1

Az egész családot bűnbe sodorhatják a börtönbe kerülő apák

A börtönbe kerülő családfenntartók gyakran negyon nehéz helyzetben hozzák a családtagjaikat, akik alig bírják átvészelni ezt az időszakot. A gyerekeiknek nem tudnak enni adni, a fizetetlen számlák miatt lekapcsolják otthonaikban az áramot, napról napra, szinte a semmiből élnek. Állami segély nincs, a civil szervezetek pedig alig tudnak segíteni, mióta ellehetetlenítették a civil szférát.

A részmunkaidő kevés lesz a gyerekbummhoz

A részmunkaidő kevés lesz a gyerekbummhoz

Sokan, köztük a kormány is azt gondolja, hogy ha több részmunkaidős állás lenne, a gyerekes nők előbb visszamehetnének dolgozni, és végül többen is vállalnának gyereket. Ez szépen hangzik, de nem ilyen egyszerű. A részmunkaidős állások rosszul fizetnek, bizonytalanok, és még inkább a nőkre tolják a házimunka terheit. Ettől még nem biztos, hogy kukába kell dobni a tervet, de önmagában nem fog csodát tenni. 

Pert nyertek a Gyöngyöspatán szegregáltan oktatott romák

Pert nyertek a Gyöngyöspatán szegregáltan oktatott romák

Az állam köteles kártérítést fizetni azoknak a roma gyerekeknek, akiket éveken keresztül szegregáltan oktatott a gyögyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskola – mondta ki hosszú évek óta tartó pereskedés után első fokon az Egri Törvényszék. A diákokat képviselő alapítvány ügyvédje szerint a kártérítési per fő kérdése az volt, hogy be lehet-e árazni ma Magyarországon a szegregációt. Most először léptek fel tömegesen az állammal szemben a hátrányba hozott diákok.

Eddig is hajléktalan voltam, de most leszek csak igazán az

Eddig is hajléktalan voltam, de most leszek csak igazán az

Megsemmisíthetik a hajléktalanok holmijait, őket pedig akár elzárással is sújthatják az október 15-től érvényes szabályok szerint. Sokuk ennek ellenére nem akar szállóra menni, és nemcsak azért, mert ott nem lehet alkoholt inni. Mit szólnak a hajléktalanság kriminalizálásához maguk az érintettek? Lestyánszky Ádám és Pivarnyik Balázs videója.

Nappal kisdiák voltam az orvosin, este cégvezető

Nappal kisdiák voltam az orvosin, este cégvezető

László még özönvíz előtti technológián tanulta az informatika alapjait, majd huszonöt évvel később, már egy működő vállalkozással a háta mögött elhatározta, hogy átképezi magát. Negyvenévesen kezdte el az orvosi egyetemet és túl lesz az ötvenen, mire befejezi a rezidensi képzést. Mindezt úgy, hogy az érsebésznek készülő László diszlexiás és diszgráfiás.

100 ezer forintra emeli a kormány az ápolási díjat 1

100 ezer forintra emeli a kormány az ápolási díjat

Hatalmas eredményt értek el az otthonápolás körülményeinek javításáért küzdő civil szervezetek: a kormány végre megemeli a beteg gyereküket otthon ápolók havi juttatását.