Keresés

Blokkolná a túlhatalmi törekvéseket, ha átmenne az új választási rendszer

Blokkolná a túlhatalmi törekvéseket, ha átmenne az új választási rendszer

A Jobbik kivételével nyolc ellenzéki párt választási reformjavaslatot fogadott el, amely alapjaiban változtatná meg a jelenlegi, a 2014-es választások előtt íródott választási törvényt. A kulcsszó az arányosság lett, azaz, hogy a pártok az országosan rájuk leadott szavazatok arányát a leginkább tükröző számú mandátumot kapjanak az országgyűlésben.

Németország is próbálkozott a közmunkával, de hamar megszabadult tőle

Németország is próbálkozott a közmunkával, de hamar megszabadult tőle

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatásról és a szociális gazdaságról szóló nemzetközi konferenciájának slusszpoénja volt, amikor a Német Szövetségi Munkaügyi Hivatal vezetője magyarázta, miért nem ér semmit a közmunka, ha nincs mellette képzés, átképzés, tanácsadás.

A Pécsi Úti Általános Iskola Kaposváron | Forrás: Google Street View

Bezárják a szegregáló iskolát, de mi lesz a gyerekekkel?

Egy kaposvári iskolába hosszú évek óta csak roma gyerekek járnak. A Kúria most kimondta, hogy ebben a formában vége az iskolának: a diákokat a következő években fokozatosan át kell tenni másik intézménybe, úgy, hogy közben felkészítik a változásra a fogadó iskolák tanárait, diákjait és azok szüleit.

Évekig kellett bizonygatnia a bíróságon, hogy nem értelmi fogyatékos 1

Évekig kellett bizonygatnia a bíróságon, hogy nem értelmi fogyatékos

Gábor évtizedekig állt gondnokság alatt, pedig a mentális állapota teljesen rendben van. Évekig pereskedett, míg a bíróság kimondta, hogy nem értelmi fogyatékos, és maga is el tudja dönteni, mire költse a pénzét.

Későn kezdett ömleni a pénz a magyar egészségügybe

Későn kezdett ömleni a pénz a magyar egészségügybe

Százmilliárdokat tol a kormány 2015 óta az egészségügybe, mégis elképzelhető, hogy három év múlva már egymillió embernek nem lesz háziorvos a közelében. Hiába ugyanis a beinduló béremelés: az utóbbi tíz évben a főváros költségvetésének hatszorosával egyenértékű pénz tűnt el az ágazatból, ez pedig már a halálozási adatokon is meglátszik.

Nőtt az oktatásra szánt pénz, már majdnem ott tartunk, ahol 15 éve

Nőtt az oktatásra szánt pénz, már majdnem ott tartunk, ahol 15 éve

Oktatás, egészségügy, szociális védelem: összeszedtünk néhány fontos területet, és megnéztük, mennyi pénzt költöttünk rájuk az elmúlt húsz évben.

A helikopterek sem bírnak az elszabaduló parlagfűvel

A helikopterek sem bírnak az elszabaduló parlagfűvel

Úgy látszik, az állami erőfeszítések hasztalanok a parlagfűvel szemben. Vannak, akik annyira szenvednek, hogy inkább külföldre menekülnek.

Családlátogatás helyett papírokat töltögetnek a védőnők 1

Családlátogatás helyett papírokat töltögetnek a védőnők

Szeptembertől kétszer gyakrabban kell a védőnőhöz státuszvizsgálatra vinni a két év alatti gyereket. A most elindult koragyermekkori program célja ugyan nagyon nemes: minél előbb kiszűrni a fejlődési rendellenességeket, csak éppen utána nincs hova fejlesztésre vinni a gyereket, és a védőnők nyakába is elképesztő papírmunka szakadt. Új kötelező feladat van, a beígért informatikai rendszer viszont nem működik, a folyamatos adminisztráció pedig a családlátogatástól veszi el az időt.

Horváth Leon Orbánon kéri számon a bicikliversenyre költött pénzt

Tavaly pert nyert a gyámhivatal ellen, most levelet írt Orbánnak, amiért sportra költi a bérpótlékra szánt pénzt. Személyesen is elmondaná neki, mi a baj a gyermekvédelemmel. 

A kormány válasza a romló oktatási eredményekre, hogy nem értek még be a reformok

Még várni kell, hogy beérjen a kormány oktatáspolitikája

Nehéz elhinni, de érdemi vitát folytatott kedden délután a magyar oktatás irányáról Palkovics László oktatási államtitkár és Hiller István, volt szocialista oktatási miniszter, az MSZP jelöltje az oktatási tárcára.