Keresés

Egy debrecennyi pénz folyik a feketéző orvosokhoz

Egy debrecennyi pénz folyik a feketéző orvosokhoz

Az állami egészségügy egyre több problémával küzd, a magán viszont közben szépen lassan kivirágzik, egy felmérés szerint tavaly majd háromszáz milliárd forintot költöttek a magyarok különböző magánrendelőkben. Hiába erősödik azonban a piac, már most nagy problémát okoz, hogy közel százmilliárd forint feketéző orvosok zsebébe megy.

Nagy Bandó poénjaival csábítanak a civilek

Nagy Bandó poénjaival csábítanak a civilek

Országjáráson magyarázzák el budapesti civilek, mi értelme a létezésüknek, miután az elmúlt évtizedekben elfelejtkeztek erről. Az első állomás Győr volt, ahonnan a szóviccek sem maradtak el.

Harcot hirdetett a korrupció ellen a Momentum

Orbán brüsszelezett, az ellenzék az elvándorló fiatalokról beszélt

A Fidesz és az ellenzéki pártok is utcára vonultak október 23-án megemlékezést tartani. Orbán Viktor a Terror Házánál beszélt arról, hogy ránk akarják ereszteni a migránsokat, a Jobbik felvázolta a Vona-tervet, a Momentum pedig harcot hirdetett a politikai apátia ellen.

Javítóintézetbe küldenék a menekült gyerekeket

A kormány szerint a fiatalkorú bűnelkövetők közelében lesznek a legjobb helyen, de hogy miért, az egyelőre rejtély.

Megjelenek a koktéllal, és látom az arcukon, hogy örülnek

Megjelenek a koktéllal, és látom az arcukon, hogy örülnek

Kulai Szabolcs bármixer tizenegy éve minden hétfőn reggel tízkor bemegy a Szent László Kórházba, és gyümölcskoktélt kever a beteg gyerekeknek.

Meggyógyul a beteg, mire a gyógytornász odaér

Meggyógyul a beteg, mire a gyógytornász odaér

Hónapokat kell várni egy csonttöréssel arra, hogy a gyógytornász házhoz menjen egy járásképtelen beteghez. A magángyógytornász 4-5000 forint is lehet alkalmanként.

Visszacsábítanák az őcsényiek a kiebrudalt polgármesterüket

Visszacsábítanák az őcsényiek a kiebrudalt polgármesterüket

Mindenki Fülöp Jánost akarja, miközben megindultak a találgatások, ki lehetne az utódja. Az alpolgármester hallgat, de van, aki már a szekszárdi trafikmutyis, Fajszi Lajos nevét is bedobta.

kerekesszékkel az egészségügyben

Előre rettegnek a rutinvizsgálatoktól a kerekesszékesek

Az egészségügy sokszor felkészületlen a mozgáskorlátozottakra: hiába akadálymentes a bejutás a kórházakba, rendelőkbe, ha az épület falain belül ennek már nyomát sem találni. Nincsenek állítható ágyak, akadálymentes mosdók és öltözők. A mozgáskorlátozott nők gyakran ezek miatt nem tudnak részt venni a kötelező szűréseken, ezért vagy elmennek magánorvoshoz, vagy ellátás nélkül maradnak.

Szűken méri a jót a kormány lakáspolitikája

Szűken méri a jót a kormány lakáspolitikája

Miközben a tehetősebbeknek kedvező lakástámogatási formákat és az azokra fordított állami forrásokat folyamatosan bővíti a kormány, a szegényebb, igazi lakhatási problémákkal küzdőkön szinte egyáltalán nem segít. A Habitat for Humanity Magyarország bemutatta a hazai lakhatási szegénységről szóló éves jelentését.

Két éve tombol a menekültgyűlölet, a civilek mégis meglepődtek, milyen elutasítóak a vidéki magyarok 1

Hogy okozhat még mindig meglepetést az idegengyűlölet?

Évek óta csúcsra jár az idegengyűlölet, mégis sokan meglepődtek, hogy két faluban is hisztériába torkollt a menekültek nyaraltatásának terve. Hogyan előzhette volna meg a bajt a Migration Aid? Vagy annyira bejött a kormányzati kampány, hogy már késő?