Keresés

Rémálommá teszik a hatóságok a bántalmazott nők életét

Hiába kapott több száz obszcén sms-t, a rendőrség szerint ez nem zaklatás, és hiába folyik nyomozás a volt férje ellen, a gyámhivatal őt akarja elmarasztalni. A párkapcsolati erőszak kezelése még mindig nehezen megy a magyar hatóságoknak: sokszor próbálják meg lebeszélni az áldozatot a feljelentésről, az eljárások hónapokon keresztül tartanak, az ügyintézés pedig körülményes. Ismerje meg Emma történeten keresztül, milyen ma Magyarországon családon belüli erőszak áldozatának lenni!

Strasbourg szerint a rendőrség nem védte meg a devecseri romákat a szélsőjobboldaliaktól

A magyar bíróságok szerint minden rendben volt azzal, hogy a rendőrség nem lépett fel a cigányok házait dobáló tüntetőkkel szemben. A strasbourgi bíróság viszont nem így látta, és fejenként csaknem 11 ezer eurót ítéltek meg két devecseri férfinek.

Amnesty: biztonságunk védelmére hivatkozva korlátozzák jogainkat

Az európai uniós tagállamok nagy része vezetett be a párizsi és berlini merényletek óta „terror elleni védekezés” címén komoly jogkorlátozó intézkedéseket. Magyarország sem kivétel.

Küldtem nekik egy Rákosi képet is, akasszák a falra

Hat önkormányzat a végsőkig kitartott amellett, hogy náluk maradhasson az iskolájuk fenntartása, de végül az állam győzött. A Klik el is vette, ami neki jár: övé lett a falu sportcsarnoka, a tornaterem, de azt nem bánják, ha a fűtést és a konyhásnénik fizetését továbbra is a település fizeti.

Egyre több beteget kell kezelnie egy-egy orvosnak Magyarországon

Egy betegre még hat perc sem jut.

Már a gimnáziumokban toborozzák a határvadászokat

A rendőrség középiskolásokat csábít a határ védelmére.

Nagy árat fizet József gyerekei túró rudijáért

K. József ötven év körüli családapa. Évek óta Szentesen dolgozott ápolóként, havi nettó 140 ezer forintért. A fizetése felét egyből elvitte egy OTP-s hiteltartozás, a többiből kifizette a 13 ezer forintba kerülő nővérszállót, a maradékot pedig hazautalta a családjának. Állítása szerint neki így már nem maradt pénze, ezért éveken keresztül a belgyógyászati osztályon fekvő idős, gyakran magatehetetlen betegektől lopott. Volt, hogy csak ötszáz forintot, máskor többezret, vagy arany ékszereket. Több év börtön várhat rá.

Hónapokig élt fűtés nélkül egy autista fiú egy Békés megyei otthonban

A 24 éves Feca tavaly letépte a radiátort. A fűtőtestet senki sem rakta vissza, egészen addig, amíg az édesanyja meg nem vette hozzá a kellékeket, és nem tette közzé az egészet a Facebookon.

Rugdosódott és buzizott a nagykanizsai nevelőintézet rendésze

Az egyik fiút lebuzizta, a mosókonyhába lökte, és ott ütötte, egy másik fiút pedig tarkón csapott. A nevelők egyetlen esetben sem jelezték az esetet.

Kovács Zoltán szerint a civilek terroristákkal cimborálnak

Abszurd koalíciót lát a kormányszóvivő.