Keresés

Az európai országok egészségügyi rendszerit értékelő lista végén kullog Magyarország

A betegek szempontjai alapján Magyarország egészségügyi rendszere a 30. helyen áll egy 35 versenyzős európai listán.

Minden bagi felnőtt sikeresen levizsgázott

Jó jegyeket és dicséretet is kaptak azok a bagi felnőttek, akik most végzik az általános iskolát, és kedden volt az osztályozó vizsgájuk. Ketten elvégezték a nyolcadikat, a többiek tanulnak tovább.

Különdíjazott lett az Abcúg két újságírója

Prókai Eszter és Szurovecz Illés a „Szegénységről – méltósággal” idén útjára indított pályázat két különdíját hozta el.

Bentlakásos iskolákba terelnék a hátrányos helyzetűeket

Az oktatási államtitkárság az iskolaszerkezeten, a tanterven és a pedagógusok bérezésén is változtatna a tragikus PISA-eredmények után.

Elege van belőle, hogy szobanövényként bánnak vele

A 32 éves Gábor születése óta mozgássérült. Sok intézményt megjárt már, most egy észak-alföldi kis faluban működő, viszonylag kis létszámú otthonban lakik – ahonnan legszívesebben már holnap elköltözne, annyira sivárnak és eseménytelennek érzi ott az életét. A cél Budapest lenne, ahol több mint 15 évet élt már, és barátai is ott vannak. A főváros egyetlen mozgássérült otthonába bekerülni azonban jelenleg csak kihalásos alapon lehet. Gábor történetén keresztül kirajzolódnak a hazai fogyatékos-ellátás legégetőbb problémái.

Két sajtófotó-díjat is nyert az Abcúg munkatársa

Hétfő délelőtt kihirdették a 35. Magyar Sajtófotó Pályázat nyerteseit. Az Abcúg fotóriporterért, Magócsi Mártont két kategóriában is díjazták: egy félreeső falu áramnélküli családjait bemutató képeiért, valamint az energiaszegénység enyhítésével foglalkozó képriportjáért. A MÚOSZ Nagydíjat egy Down-kóros diákokról szóló sorozat nyerte. Íme egy válogatás az év legjobb munkáiból.

Bakancstalp nyoma is volt a börtönőrök által megvert rab arcán

A fél életét börtönben töltő rab a verés után meghalt.

Lerohanta a politika a magyar médiát

A kormányváltás óta eltelt hét évben teljesen átalakult a magyar médiapiac, újságok alakultak és szűntek meg, a politika pedig eddig sosem látott mértében vásárolta be magát a sajtóba. Összeszedtük, hogyan változott a magyar médiapiac az elmúlt években.

L. Simon László fogja megújítani a Figyelőt

A századvéges Lánczi Tamással, a volt államtitkár L. Simon Lászlóval és a Terror Háza Múzeum programigazgatójával, Tallai Gáborral újítják meg a Figyelőt, amely nemrég került kormányközeli kézbe. A laptól távozik Brückner Gergely rovatvezető, a Figyelő legismertebb újságírója.

Rendeletben szabályozná Kocsis Máté a hangoskodó szomszédokat

Rendeletben szabályozná a lakóházak életét Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, legalábbis erre utalnak abban a konzultációs levélben, amelyben az önkormányzat a rendről kérdezi a VIII. kerületi lakosok véleményét.