Az ombudsman szerint jogsértő a szakmai érettségi
Négy hónappal az érettségi előtt derült ki, mit fognak pontosan számonkérni. A megoldáshoz viszont össze kellene hívni a parlamentet.
Négy hónappal az érettségi előtt derült ki, mit fognak pontosan számonkérni. A megoldáshoz viszont össze kellene hívni a parlamentet.
Egyre többen szorulnak ki az oktatásból, és egyre jobban zavarja őket a létbizonytalanság. Összefoglaltuk a 2016-os ifjúságkutatás legfontosabb eredményeit.
Ötezer forintból lázcsillapítót kaphat három rászorult gyermek, ötvenezerből fel tudnának szerelni egy tanodát. Fél millió forint elég arra, hogy ki lehessen perelni eltitkolt közérdekű iratokat, ötmillióból pedig egy teljes hajléktalanszállót meg lehetne újítani, vagy épp egy évig foglalkoztatni egy mozgássérülteket segítő gyógypedagógust. Összeszedtünk kilenc civil szervezetet, és megkérdeztük, mire költenék az idei egyszázalékos adófelajánlásokat.
Egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség, de Szabó Ferenc volt körmendi KDNP-s alpolgármester ellen érkezett a feljelentés, aki egy gimnazista lánnyal járt a híresztelések szerint.
A középiskolások nagy része szorong a jövőtől és problémája van a testével. A szegényebb családok gyerekei pesszimistábban néznek előre és elégedetlenebbek magukkal. Az SOS Gyermekfalvak legfrissebb kutatása szerint minden tizedik magyar gyerek külföldön képzeli el az életét.
Látássérültként sportolónak, egyetemistának vagy dolgozó családapának lenni azt az örök dilemmát veti fel, hogy mi az a határ, ameddig a segítséget el kell fogadni, és mi az, ahol már terhessé válik.
Évértékelőt tartott a miniszterelnök, Orbán szerint Magyarország elképesztően sikeres, még Nyugat-Európából is ide fognak menekülni az emberek.
A hajléktalanok emberi méltóságát sértő riportja miatt 5 és fél millióra bírságolta a Médiatanács a TV2-t. A riport 2016 novemberében a Tények című hírműsorban hangzott el.
Több mint 700 ezer forintjába került és programokat kellett visszamondania a Krétakörnek, hogy végigvigye a kormány által követelt hatósági ellenőrzéseket.
A magyar kormány 2015 óta fenekestül felforgatta a korábban nem sok vizet zavaró menekültügyi rendszert. Kerítést húztak a határra, menekülttáborokat számoltak fel, a leghatásosabb fegyverük pedig egy nyolckilométeres sávban alkalmazható jogszabály volt, amit most még tovább bővítenének. Közben a határ tövében szükségtáborok alakultak, az állam pedig majd kétszerannyit költ idegenellenes plakátokra, mint a menekültek integrációjára. Mit ért el a kormány az igyekezetével? Infografika.