Keresés

A munkába menekülnek a tízezrekből nyomorgó nyugdíjasok (jóváhagyásra vár)

A munkába menekülnének a tízezrekből nyomorgó nyugdíjasok

Egymásnak adják a kilincset a nyugdíjas szövetkezetekben. A többség a pénz miatt megy, de sokan örülnek, hogy kiszabadulhatnak a négy fal közül. Az iskolák és a kórházak pedig alig várják, hogy végre elég emberük legyen.

Azokkal is kell valamit kezdeni, akik ide születnek

Csodát nem várnak, de azért húsz éve pályáznak

Az ormánsági Kémes egy pici falu, ami szépen lassan lekerül a térképről: fejlesztés, beruházás, ha érkezik is ide, abból munkahely nem lesz. Valamit azonban mégiscsak kezdeni kell azokkal a nagyon szegény gyerekekkel, akik pont ide születnek – ezt gondolja legalábbis egy alapítvány és a helyi iskolavezetés. Pontosan tudják, hogy csodát ilyen körülmények között nem lehet várni, mégis húsz éve rendületlenül pályázatokat írnak.

Vidéken nem éri meg betegnek lenni

Vidéken nem éri meg betegnek lenni

Mást se nagyon éri meg vidéken csinálni, de legalább nincs akkora bűnözés. Íme pár érdekes grafikon népesedésről, fizetésekről, oktatásról és egészségügyről.

A fiatalok negyede ahogy megkapja a pénzét, már el is veri

A fiatalok negyede ahogy megkapja a pénzét, el is veri

Szerintük a pénz arra való, hogy elköltsük, holnap meg majd csak lesz valami. Egy kutatás szerint így van ezzel a magyar fiatal felnőttek negyede, úgyhogy nem ártana odafigyelni a témára az iskolában. 

Tízezreket buknak a legtapasztaltabb dadák

Tízezreket buknak a legtapasztaltabb dadák

Sok bölcsődében a bölcsőde vezetője próbálja arra sarkallni a régóta ott dolgozó kisgyermeknevelőket, hogy végezzék el a főiskolát, mert nem bírják elviselni, hogy a legjobb alkalmazottaik keresnek a legkevesebbet. Ők egy régi rendszer áldozatai, akiknek még nem járt diploma a szakmájukhoz, most mégis megkövetelik tőlük, amennyiben nem létminimumon szeretnének élni.

Nem lehet nyavajogni, az felesleges időkidobás

Nem lehet nyavalyogni, az felesleges időkidobás

Dobos Réka nincs három éve, hogy autóbalesetet szenvedett, és melltől lefelé lebénult, a kezeit is csak korlátozottan tudja használni. Idén mégis először országos bajnok, majd világbajnok lett karatéban. A formagyakorlatokból, katákból álló nyári versenyekre tavasszal kezdte a felkészülést édesanyja és edzője segítségével, első versenyét pedig egyből meg is nyerte a kerekesszékes kategóriában. Nézze meg felkészülését és első versenyét multimédiás kisfilmünkben!

Nem kell orvosit végezni ahhoz, hogy valaki tolni tudjon egy kerekesszéket

Nem kell orvosit végezni ahhoz, hogy valaki tolni tudjon egy kerekesszéket

Kata egyből megtalálta a közös hangot Bencével, Edit görcsölt rajta, hogyan kellene hozzáérnie Ciaranhoz, de végül kiderült, hogy felesleges volt. Dániel pedig viccelődni szokott, így később már a közös vécézés is oldottan megy. Ismerkedjenek meg azokkal az önkéntesekkel, akik a Szigeten mozgássérült fiatalokat segítenek!

Felér egy arconcsapással, hogy ott egy kerekesszékes 1

Felér egy arconcsapással, hogy ott egy kerekesszékes

Csilla Majkát szereti, Ágoston a Belgát, Dániel pedig a Szigetre jár ki. Mindhárman mozgássérültek, segítség nélkül egy métert sem tudnak megtenni, mégis állandó vendégei a pesti éjszakának. Ez nem volt mindig így, mi veszi rá a mozgássérült fiatalokat, hogy elmenjenek bulizni?

Pintér Sándor szívesen elnéző az erőszakos rendőrökkel 2

Pintér Sándor szívesen elnéző az erőszakos rendőrökkel

Évente ezer feljelentés születik erőszakos rendőrök miatt, de alig jut el néhány a bíróságokig. Ha valakit mégis elítélnek, belügyminiszteri engedéllyel simán rendőr maradhat.

A szíriai gamer játékot csinált a saját meneküléséből

A szíriai gamer játékot csinált a saját meneküléséből

Abdullah Karam szíriai menekült, aki 2015-ben érkezett Európába. Szüleit maga mögött hagyta, a bátyját majdnem megölték, egy hordóban úsztatták át a török-szír határon. Játékot készített a saját meneküléséből, amelyet a Sziget Fesztiválon mutatott be. Milyen érzés egyedül egy sötét erdő közepén aknákat kerülgetni?