Keresés

Sírásig vallattak a rendőrök egy nyolcéves kislányt

Negyedszerre is behívtak vallomást tenni a hatóságok egy nyolcéves kislányt, akit tavaly szexuálisan zaklattak, pedig a Helsinki Bizottság szerint erre már semmi szükség nem volt. A kislány már előtte is pszichológusi segítségre szorult, most sírógörcsöt kapott, az édesanyja pedig végül nem engedte el a kihallgatásra.

Az iskolaigazgatóknál dobja fel a KELLO azokat a gyerekeket, akik szerintük tartoznak a tankönyvekért

Szerintük az iskoláknak eddig is nagyrészt tudomásuk volt arról, hogy kik azok, akik fizettek időben és kik azok, akik nem.

Megjelent a tiltakozó tanárok 12 pontja

A tanulók terheinek csökkentése, a roma gyerekek szegregációjának visszaszorítása és a szabad tankönyvválasztás mind rajta van a listán.

Elfogadták a postatörvényt

Kiveszik az infótörvény alól a Jegybank alapítványait és a Magyar Posta gazdálkodására vonatkozó adatokat. Ugyanebben a javaslatban a Matolcsy Györgynek járó eddigi 2,5 millió körüli havi bért 5 millió forintra, az alelnökök fizetését 4,5 millió forintra emelik.

Úgy próbáljuk segíteni a romákat, hogy azt sem tudjuk, kik azok

Annyi romastratégia született már egész Európában, mint égen a csillag, de valami mégsem működik. Vajon miért? A CEU kutatójának van egy válasza.

Pukli István bevallotta, hogy nagyapja ávós volt, a testvére pedig börtönben ül

Nem akarja, hogy a kormányközeli sajtó hozza nyilvánosságra családja kényes ügyeit, ezért inkább ő maga beszélt róluk.

Szembement az NVB a saját elnökével, Erdősiné kérdését hitelesítették

Patyi András azt javasolta, ne hitelesítsék Erdősiné népszavazási kezdeményezését, de a bizottsági tagok többségének ez nem tetszett, így végül a nyugdíjas asszony örülhetett, noha délután még nem erről szóltak a hírek.

Ököllel ütik és rugdossák a gyerekeket a kalocsai gyerekotthonban

Ez derült ki az alapvető jogok biztosának jelentéséből. A gyerekek nem is tudják, hogy bántalmazzák őket, mert azt hiszik, ez csak egy nevelési eszköz.

Szüleim mondták, hogy mindenképp jöjjek

Egy pesti gimnáziumba mentünk el megnézni, hogyan is néz ki élesben a hétfői oktatásügyi tiltakozó akció. Több osztály is volt, ahol a tanulók kétharmada, vagy még többen hiányoztak. Az órák lazák voltak, ha egyáltalán megtartották őket, de volt olyan tanár, aki csak a termet nyitotta ki.

Mégis átengedhetik az MSZP népszavazási kezdeményezését

Erdősiné azért bukhat el, mert bár négy másodperccel gyorsabb volt, nem személyesen ő pecsételt, hanem az egyik segítője.