A 444 teljes szerkesztőségét kitiltották a parlamentből
Bizonytalan ideig nem léphet be az országházba a 444.hu egyik újságírója sem, az indoklás szerint azért, mert megszegték az országházi sajtótudósítás szabályait
Bizonytalan ideig nem léphet be az országházba a 444.hu egyik újságírója sem, az indoklás szerint azért, mert megszegték az országházi sajtótudósítás szabályait
A hajléktalanok által árult lapban 12 oldalas Népszabadság-melléklet lesz.
Hiába zuhog az eső és van éjszakánként akár 5 fok alatt a hőmérő, Körmenden még mindig sátrakban helyezik el a menekülteket. Férőhely ugyan lenne rá, hogy ezt a pár embert jobb körülmények között helyezzék, de a BÁH ehelyett inkább beszerzett egy-egy fatüzelésű kályhát, azt is csak a közelmúltban, arról pedig nem beszélnek, meddig tervezik nyitvatartani a sátortábort.
Lekapcsolták az ócsai lakóparkot létrehozó programot. A bedőlt hiteleseknek épített házak nagyon drágán készültek el, és nehezen teltek be.
Oktatással sok mindenen lehetne javítani, mégsi ebben zajlik a legnagyobb rombolás a TÁRKI Társadalmi Riportja szerint. Pedig a gazdasági helyzet megengedné, hogy a kormány csendesen építkezzen.
Tizenöt magyar tért vissza éremmel a nyakában a riói paralimpiáról. Most megmutatjuk, mi várta néhányukat idehaza.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) gyakorlatilag elismerte, hogy több esetben hibázott, amikor több tapasztalt tanodás civil szervezet pályázatát nem ítélte állami támogatásra érdemesnek a legutóbbi tanodák támogatására kiírt, 5,3 milliárd forintos keretösszegű pályázatán. A néhány hete belengetett új pályázat ugyanis az előző körben „érthetetlenül” elbukott pályázókat fogja helyzetbe hozni.
Bővül a hátrányos helyzetű gyerekek korai fejlesztését és a szülői kompetenciák fejlesztését célzó Biztos Kezdet program. Országszerte 50 új Biztos Kezdet Gyerekház létesülhet, az ezernél kevesebb lakosú településeken komplex kistelepülési gyerekprogram indul.
Húszezer önkéntest vonnának be, és jöhetnek a katonai alapismeretek az iskolában, hogy minél többen gondolkodjanak hazafiasan. Sorkatonaság viszont nem lesz.
A következő tanévben a kormány tervei szerint már egyetlen olyan szakma sem lesz, amit az ország összes megyéjében korlátozás nélkül támogat az állam.