Keresés

Börtönökbe zsúfolják a szexmunkásokat

Bujkálva, a főutak mentén, az időjárásnak és az erőszaknak kitéve dolgoznak a prostituáltak, miközben 15 éve törvény kötelezné az önkormányzatokat, hogy ezt a helyzetet megszüntessék.

Tudtad-e? Nem kell beletörődnöd a bírságba

Ha jogszerűtlen vagy túlzó helyszíni bírságot kapsz, nem vagy köteles aláírni azt, és nyolc napod van fellebbezni ellene.

Szégyenlős polgármesterek miatt éheznek a gyerekek

Hiába vannak éhező gyerekek, sok településen mégsem igénylik a nyári szünetekre a szociális gyermekétkeztetést. A polgármesterek gyakran szégyellik, hogy az ő falujukban ilyen előfordulhat, ezért inkább nem is pályáznak. Pedig a gyerekeknek nagy szüksége lenne a a napi egy adag ebédre: a leghátrányosabb térségekben a hó vége felé már csak az uzsorás hűtőjében van étel, tésztát esznek krumplival, de arra is van példa, hogy annyira éhesek, hogy megeszik az éretlen gyümölcsöt is.

Távolodunk az Unió közös céljaitól

Már csak öt évünk van teljesíteni az Európai Unió közös stratégiáját, és egyelőre nem állunk jól. Brüsszel most összefoglalta, mi a helyzet a magyar gazdaságban, az oktatásban és a szociális szférában. Mi az utóbbi kettővel foglalkozunk.

Tudtad-e? – Civil szervezetek a tudatos társadalomért

Márciusban izgalmas civil kampány indul: a projektben részt vevő közel harminc emberi jogi civil szervezet karikatúrákkal illusztrált, egyszerű mondatok segítségével szeretnének érthetőbbé, és a mindennapi tudás részévé tenni olyan aktuális társadalmi és emberi jogi témákat, mint a menekültkérdés, a hajléktalanok és a fogyatékkal élők helyzete, vagy a szexuális kisebbségek ügye.

A szegény gyerekek gyógyszerpénzét is elnyelte a csaló brókerház

Nincs pénz gyógyszerre, se a tanárok bérére, a hátrányos helyzetű gyerekek pedig elbukhatják az ösztöndíjukat. Évtizedes munkát tehet tönkre az Igazgyöngy Alapítványnál a brókercsalás.

Tömegek állnak sorban a bankok előtt

Dühös tömegek sorakoznak a DRB csoport bankjai előtt, miután a Nemzeti Bank 60 ezer forintos pénzfelvételi limitet hirdetett meg. Siklóson minden harmadik ember a DRB-ben tartja a pénzét, ezért a polgármester Orbán Viktortól kérne segítséget.

Az önkormányzat szerint nem tiltották be a tűcserét. Csak leállt.

A tűcsereprogramját beszüntetni kényszerülő Drogprevenciós Alapítvány szerint az önkormányzat a kerületben egyáltalán nem engedélyezte a program folytatását, a kerület viszont azt állítja, hogy a felajánlott ingatlanok között voltak olyanok is, ahol a tűcsere maradhatott volna.

Otthon született a kislány? Már viszi is a gyámhivatal

Otthon született a kislány? Már viszi is a gyámhivatal

Amikor Juli érezte, hogy megindulnak a fájások, rögtön hívta a mentőket, de mire kiértek, világra jött a második gyermeke, Brigi. Minden rendben lett volna, de akkor közbeszólt a gyámhivatal. Megmutatjuk, hogy zajlik egy másfél éves háború a gyerekekért egy Borsod megyei faluban.

Megbénította az Igazgyöngy Alapítványt a brókercég bedőlése

Beragadtak a bankban a pályázati pénzek, és fizetést sem tudnak adni.