Keresés

Eltemették Göncz Árpádot

Az Óbudai temetőben tartják a volt köztársaság elnök búcsúztatását.

Szegények, de legalább jól kijönnek a szüleikkel a magyar gyerekek

A magyarok egészsége még mindig katasztrófális, a keresetük alacsony, félmillió embernek pedig még budija sincsen. De a munkahelyek biztonságban vannak, nem kell órák hosszan robotolni, a gyerekek pedig jól érzik magukat az iskolában. Milyen az élet Magyarországon az OECD friss statisztikái szerint?

Tömi a pénzt az állam a hajléktalanszállókba

Havonta több tízezer forintot költ az állam arra, hogy egy hajléktalan lepukkant szállókon vagy az utcán éljen. Drága az orvosi ellátás, és még a gyakori rendőri igazoltatások is pénzbe kerülnek. Egy friss kutatás szerint ezeknek az embereknek egy részét párosával lakásba lehetne költöztetni, kevesebb pénzért. Ott pedig nagyobb eséllyel találhatnának munkát, és az egészségük is javulna.

A kormány szerint nem kell titkosszolgákat alkalmazni a sajtóban

Előírhatják, hogy titkosszolgálati embereket kellejen alkalmazni a tévéknél az internetes lapoknál, rádióknál. Legalábbis így is értelmezhető egy Pintér Sándor által jegyzett múlt heti törvénymódosító javaslat.

Szexuális asszisztensek segítik a cseh fogyatékosokat

Állami támogatásoból indítottak szexuális asszisztensi szolgálatot Csehországban, amely a testi fogyatékos embereknek nyújt segítséget.

Hetedszerre kaptam esélyt

Legtöbbjük már egész fiatalon megismerkedett az alkohollal, van köztük, aki 24 éves koráig egy kortyot sem ivott, életük azonban egy ponton biztosan összekapcsolódik. A Váltó-Ház lakói mindannyian alkoholbetegek és hajléktalanok, és azért költöztek be az otthonba, mert változtatni szeretnének az életükön. József már három éve tiszta, István hetedszerre próbál új útra térni. Hogyan vezet az út pár pohár Éva vermuttól napi hat liter kannás borig, és hogyan lehet húsz év hajléktalanság után, közel az ötvenhez új életet kezdeni?

Nem küldik vissza hozzánk a menedékkérőket, mert nem lennének biztonságban

Kilenc európai ország döntött úgy, hogy nem küldenek vissza menedékkérőket Magyarországra, mert itt nem lennének biztonságban. Van, ahol ez már általános szabályként működik.

Jaj annak, akit kipécéz egy családgondozó

Jaj annak, akit kipécéz egy családgondozó

Kesznyétenen feltűnően sok gyereket emeltek ki családokból, így jártak Barbaráék is. Mit ronthattak el?

Sorra kerülnek napvilágra a betegek erőszakos cselekményei a Merényi kórház pszichiátriáján

Október utolsó hetében egy gyilkosság és egy öngyilkossági kísérlet is történt a budapesti Merényi Gusztáv kórház pszichiátriai részlegének zárt osztályán: az első esetben az egyik beteg az ágyának vasrácsával agyonverte betegtársát, a hét végén pedig egy másik beteg ugrott ki a kórház zárt osztályának második emeletéről. Az Index.hu hétfőn arról értesült, hogy idén augusztusban is történhetett egy öngyilkossági kísérlet.

“Át kellett vernem a szüleimet, hogy egyetemre mehessek”

Mikor kiderült, hogy egyetemen folytatják, egyértelmű volt, hogy a szüleik nem tudják majd anyagilag támogatni őket – sőt, az is valószínű volt, hogy lehet majd olyan alkalom, amikor nekik kell kisegíteni a szüleiket. Sokaknak ösztöndíjak, szociális támogatás és diákmunka mellett is muszáj felvenniük a diákhitelt – így van, aki milliós adóssággal lép majd ki a munkaerőpiacra. Bemutatjuk, milyen kihívások előtt állnak az első generációs egyetemisták a felsőoktatásban.