Keresés

Levelet írt a rendőrségnek a Röszkénél véresre vert újságíró

A lengyel Jacek Tacik szerint a magyar rendőrök ok nélkül verték meg gumibottal a teljesen kaotikus rendőrattak során, majd utána azzal az indokkal állították elő, hogy ő támadt rá a rendőrökre.

A finneket irigyeltük, a menekülteket kevésbé

A nyugat-európai oktatásról, a lyukóvölgyi nyomorról, a menekültekről és sérült gyerekekről olvastak idén legszívesebben az Abcúg látogatói. Íme 2015 legolvasottabb cikkei.

Majd négyszázezer migránst fogtak el idén a rendőrök

Az év végén viszont már senki sem jött Magyarországra.

Volt segély, nincs segély

Eltűnő segélyek, dráguló házi segítségnyújtás, a gyerekek napközbeni ellátásának átalakítása, csak pár azok közül a változások közül, amiket 2015 hozott a szociális rendszerben. Ami eddig kérdés nélkül járt, az idén már az önkormányzatok jószándékán múlt, és ugyan sokkal kevesebb segélyt osztottak ki, mint korábban, de legalább jövőre állítólag már minden gyerek ingyen eszik a szünidőkben is.

Szándékosan gyújthatták fel egy roma család házát szenteste

Még csak a bútorokat pakolták be, máris tűz ütött ki a család frissen vásárolt házában Gyöngyöspatán. Egy héttel korábban ismeretlenek azt írták a kapura: „Meghalsz!!!”.

Azokat is szeressük, akik minket nem szeretnek

Marhahúsleves és szabolcsi töltött káposzta volt a karácsonyi menü egy tizenegy fős Vaskapu utcai családnál. Erika és Ferenc közösségi felajánlásokból főztek vacsorát, amit a romos bérház többi lakójával, rokonaikkal, ismerőseikkel osztottak meg. Videó.

8500-an tanítják németre a menekült gyerekeket

A német kormány speciális osztályok ezreit indította el, hogy segítse a menekült gyerekek nyelvi felzárkózását. Egy szakszervezeti vezető szerint ez még mindig kevés.

Jó lépés

Hajdú D. András fotóriporter egy év után újra felkereste Száraz Sándor volt budapesti sakkfőtitkárt, sokszoros magyar csapat-sakkbajnokot, aki tavaly karácsonykor majdnem megfagyott. Akkor nagy sajtóvisszhangja volt a történetének, a közösségi médiában csoport alakult a megsegítésére, munkaajánlatokkal keresték meg, többen megfogadták, hogy közreműködnek az egykor elismert, de mára a hajléktalanság peremére került sakkozó megsegítésében. Egy ideig úgy tűnt, a volt sakkozónak sikerül összeszednie magát, de a szerencse elpártolt mellőle. Nézze meg a 2015 karácsonya előtt készült képeket, ismerje meg Száraz Sándort!

Csak egy régi óra maradt az évtizedes hajléktalanságból

Félévnyi felújítási munka után decemberben beköltözhetett az új lakásába Gábor, aki 15 éven keresztül élt hajléktalanként egy városszéli kunyhóban. Többé már nem kell a sötétedéssel neki is nyugovóra térnie, hívhat magához vendégeket, és megtanulja használni a mobiltelefont is. A szomszéd már felajánlotta a segítségét a mosáshoz, ő pedig az első estéjén hosszú idő után először megnézett egy filmet.

A karácsonyfában egy manó lakik

Van, akinek a mesebeli karácsonyfája egy kis manó lakhelye, van, aki akkora csizmákat rajzolt, mint egy többemeletes ház, hogy mindenkinek férjen bele ajándék. Karácsonyi rajzaikon keresztül most megismerhet tíz, szegénységben élő gyereket Berettyóújfalu térségéből. És nem is akármilyenek a rajzok, hisz a gyerekek mindannyian az Igazgyöngy Alapítvány művészeti programjában vesznek részt.