Keresés

176 millió forintot fizethetünk a kormány egyháztörvénye miatt

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 176 millió forint kár- és költségtérítésre kötelezte a magyar államot az egyháztörvény miatt. A kormány 2011 óta számtalan figyelmeztetést kapott hazai és nemzetközi szereplőktől – írja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleménye.

A mai döntés értelmében a magyar állam 176 millió forint kár- és költségtérítést köteles fizetni annak a kilenc egyháznak, amelyeket az Alaptörvény és az egyháztörvény bevezetésével kiforgatott jogaikból. A jogsértést az EJEB már két éve megállapította, most már csak arról döntött, hogy mennyi kártérítést kell ezért fizetnünk. A teljes összegből másfél milliárdot egyezségek keretében, még magától fizetett ki tavaly a kormány, így a mai ítélet azon egyházakkal kapcsolatos kártérítésről szól, amelyekkel nem sikerült a kormánynak egyezséget kötnie – írja a TASZ közleménye.

A kártérítés összegének megállapításakor az EJEB a 2012. január 1. és 2015. szeptember 15. között eltelt időt vette figyelembe. Mivel a jogsértés megállapítása már 2014-ben véglegessé vált, az azóta eltelt időre vonatkozóan is kártérítést kell fizetni. Sőt, a jogsértés folyamatos, hiszen jelenleg is hatályban van at érintett törvény.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!