A gázszolgáltató, a vízmű, a rovarirtó, de még a zongorahangoló is késve kapta meg a pénzét a KLIK-től Borsod megyében. Az iskolákat működtető intézményfenntartó ugyan már elkezdte törleszteni az adósságait, de február elején még több mint egymilliárd forint tartozása volt az ország legszegényebb megyéjében.
Több mint egymilliárd forint hátraléka volt a Klebersberg Intézményfenntartó Központnak (KLIK) Borsod-Abaúj-Zemlén megyében február elején – derül ki abból a válaszból, amit a KLIK az Abcúg adatigénylésére adott. Az iskolákat fenntartó KLIK folyamatos tartozásai egyes helyeken már a tanítást is akadályozták, a gyöngyöstarjáni általános iskolában febuárban szünetet kellett elrendelni, mert a tartozások miatt lekapcsolták a fűtést az iskolában, Tarnazsadányban pedig az iskola szennyvízszippantása került veszélybe azért, mert az intézményfenntartó nem fizetett időben a szolgáltatónak.
Az Abcúg február elején közérdekű adatigényléssel fordult a KLIK-hez, azt szerettük volna megtudni, hogy mennyivel tartozott február első napján az egyes szolgáltatóknak a KLIK az ország egyik legszegényebb megyéjében, Borsod megyében. Az intézményfenntartó végül március 11-én válaszolt a kérdéseinkre.
A KLIK válasza szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megye vonatkozásában a szolgáltatók felé esedékes tartozásállomány összesen 1 012 061 350 forint volt február elején. Ez az összeg azóta már biztosan változott. A KLIK szerint a közüzemi tartozásokat általában egy hónapos tartozás után rendezni szokták, általánosságban egy-két hónapon belül pedig minden tartozásukat kiegyenlítik (helyettük azonban értelemszerűen újabbak keletkeznek).

Lázár János miniszter februárban azt mondta, hogy a KLIK teljes, egész országot érintő adósságállománya 17 milliárd forintot tesz ki. A kormány a pedagógustiltakozások hatásra február végén lecserélte a KLIK vezetőjét, és megígérték, hogy március végére kifizetik a KLIK összes számláját. Ebből elvileg 8,6 milliárd forintot már törlesztettek.
Rendszeresen késtek a fizetéssel
Az Abcúgnak megküldött adatokból látszik, hogy a KLIK-nek leginkább a gázdíjak kifizetésével gyűlt meg a baja Borsod megyében, de a hátralékokat soroló lista több mint kétezer tételt tartalmaz. A KLIK szerint általánosságban 50 és 700 ezer forint közé tehetőek az egyes cégekkel szemben fenálló tartozásaik, a listán ugyanakkor több esetben is milliós tételek szerepelnek. A közműtartozásokon kívül tartoztak a tankönyvekért, tűzifáért, uszodahasználatért, fénymásoló szervízdíjjal, tonerek árával, a rovarirtás árával, sőt még a zongorahangolóval szemben is volt tartozásuk.
Megkerestünk több, a KLIK-el szerződésben álló borsodi céget, azután érdeklődtünk, hogy milyen rendszerességgel egyenlíti ki a KLIK a tartozásait. A Zempléni Vízműnél azt mondták, általánosságban elmondható a KLIK alá tartozó intézményekről, hogy rendszeresen késnek a kifizetésekkel, általában 2-3 hónapot. “A február 1-jével kimutatott kintlévőség a 2015. október-november fizetési határidős számláktól halmozódik.” – írták.
A Veolia Energia Magyarország Zrt.-nél azt közölték, hogy náluk is volt példa arra, hogy KLIK késve fizetett, de a tartozásaikat végül minden esetben rendezték.
A gázszolgáltatást végző Tigáz szóvivője az Abcúgnak azt írta, hogy a cégtől a KLIK még a fűtési szezon megkezdése előtt kikapcsolási moratóriumot kért. Azaz azt kérték, hogy hiába késnek a számlák kiegyenlítéssel, a szolgáltató ne kapcsolja ki a gázt az iskolákban. A szóvivő azonban azt is hozzátette, hogy március elején a KLIK több mint 700 millió forint értékben rendezte lejárt tartozásait. Ez valószínűleg a kormány által elrendelt adósságtörlesztés egyik első lépése volt, viszont a KLIK-nek még így is maradt 131 millió forintnyi tartozása a gázszolgáltatóval szemben.
A február eleji állapot szerint a legnagyobb tartozása egy ózdi gimnáziumnak volt, majd negyvenmillió forint. Míg a legkevesebb a KLIK Szikszói tankerületi intézényének, mindössze 15 ezer forint.
A feburári állapot szerint ennek a tíz iskolának volt a megyében a legtöbb tartozása:
-
Ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium: 39 815 972 Ft
-
B-A-Z Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Ózdi Tagintézménye: 38 073 106 Ft
-
Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium: 37 647 631 Ft
-
B-A-Z Megyei Kossuth Lajos Gimnázium: 32 943 644 Ft
-
Kazinczy Ferenc Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola: 29 234 380 Ft
-
B-A-Z Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Sályi Tagintézménye: 28 215 158 Ft
-
Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium: 26 315 033 Ft
-
B-A-Z Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Girincs Székhelyintézménye: 23 677 231 Ft
-
Kántor Mihály Általános Iskola: 16 368 962 Ft
-
B-A-Z Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kurityáni Tagintézménye: 16 228 265 Ft