Hétfő délután úgy tűnt a Nemzeti Választási Bizottság hitelesíteni fogja az MSZP vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezését. Patyi András elnök erre tett javaslatot, a bizottság többsége azonban szembement vele, és a múlt kedden a Választási Irodánál kigyúrt, kopasz férfiak által megtámogatott Erdősi Lászlóné kérdését hitelesítette
A Nemzeti Választási Bizottság mai ülésén döntött a botrányba fulladt, vasárnapi zárva tartásra vonatkozó népszavazási kezdeményezések ügyében is. Az ülésen először videókat néztek Erdősiné, a kopasz férfiak és Nyakó István harcáról. A videón látszott, hogy az Erdősiné-féle kezdeményezést nem ő, hanem az egyik segítője adta le, Nyakó útjában pedig ott álltak a kopaszok, így négy másodperccel később ért oda az időbélyegzőhöz.
Patyi András szerint a kopaszok magatartása „látszólag” arra irányult, hogy kérdéséket adjanak le, ezért a Nemzeti Választási Iroda nem követett el mulasztást. A kopaszok „jogsértő magatartása” csak azután derült ki, hogy kérdés beadása nélkül távoztak az épületből. Az elnök szerint a kopaszok „fizikai érintkezés nélkül” is akadályozták a többi beadványozót, és ez a magatartás nem felel meg az alapelveknek.
Az NVB 10-2 arányban helyt adott Nyakó panaszának, és megállapította a választás rendjének megsértését. Az NVB szerint „a kopaszok viselkedése alkalmas a választási eljárás alapelveinek megsértésére, nem fogadható el az NVI székházában”.
Az Index korábban úgy értesült, hogy az ülésen végül nem Erdősiné, hanem az MSZP kérdését fogják hitelesíteni, mivel nem Erdősiné adta le a saját kezdeményezését. Patyi András elnök javaslata ezzel összhangban azt javasolta, hogy ne hitelesítsék Erdősiné kérdését, a bizottsági tagok azonban 7-5 arányban szembementek az elnökkel.
A kormány javaslata átment
Az NVB döntött a kormány kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazási kezdeményezéséről is, amelyet hitelesített.. A kérdés így szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
Nemmel szavazott Fábián Adrián választott tag, illetve Bodolai László, az LMP és Litresits András, az MSZP delegáltja. Patyi András elnök azért érvelt a hitelesítés mellett, mert a választók el tudják dönteni, hogy igennel vagy nemmel válaszoljanak. Az MSZP és az LMP delegáltjai azonban azzal érveltek, hogy nemzetközi jogi kérdésekben nem lehet népszavazást kiírni, az elnök azonban úgy látta, a kérdés nem esik tiltott tárgykörbe.