Keresés

Pukli: Úgy tűnik, kihúztam a gyufát

Nem fél a Klik nyomásgyakorlásától az egyik leghangosabban tiltakozó gimnázium vezetője. Pukli Istvántól, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatójától kedden kértek dokumentumokat arról, hogy milyen körülmények között mentek tüntetni Miskolcra az iskola tanárai. Pukli az ATV-ben azt mondta, nem tart attól, hogy kirúgják, március 15-én pedig újabb tüntetés jöhet. 

„Úgy tűnik, kihúztam a gyufát” – monda Pukli István, a XIV. kerületi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerda este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) kedden levélben szólította fel Puklit, hogy mutassa be, milyen körülmények között mentek el tüntetni Miskolcra az iskola tanárai, és hogyan tájékoztatták a szülőket miskolci gimnáziumot támogató nyílt levelükről. Az Index felsorolása szerint a következő dokumentumokat kérték be az iskolától (a levelet kedden 11-kor kapta meg az igazgató, a határidő pedig aznap este volt):

  • az órák elmaradásáról és pótlásáról szóló intézményvezetői dokumentumokat,
  • az osztályok február 3-i órarendjét,
  • az osztálynaplók február 3-i bejegyzéseit,
  • valamennyi osztály e-naplójának február 3-i bejegyzését kinyomtatva,
  • a félévi nevelőtestületi értekezletről szóló jegyzőkönyvet,
  • a félévi szülői értekezletről szóló jegyzőkönyveket vagy emlékeztetőket.

Pukli jelezte a Kliknek, hogy ilyen rövid határidővel nem tudja kiadni a papírokat, ráadásul a szülői értekezletről szóló jegyzőkönyv teljesen abszurd kérés, ilyen soha nem készült. „Kezdődik, mondták a kollégáim, amikor megjött a levél” – mondta a műsorban Pukli. Az igazgató nem fél attól, hogy kirúgják. „Nem fognak tudni ellehetetleníteni, most már itt vagyok” – mondta.

Pukli arról is beszélt, hogy az igazgatók által létrehozott Civil Közoktatási Platformon leteszik egy új közoktatási törvény alapjait, tárgyalnak a sztrájk lehetőségéről, és újabb tüntetést szerveznek március 15-re.

Szerdán Szalayné Tahy Zsuzsa, a Szent István Gimnázium informatikatanára írt nyílt levelet Mogyorósi Attilának, a zuglói Klik vezetőjének a Facebookon. Azt írta, a február 4-i Klik-fórum idején több tanárnak órája volt, amelyek így elmaradtak. „Eldöntheti, hogy tanítottam-e vagy sem, dolgoztam-e vagy sem. Úgy gondolja-e, hogy a fórumra meghívott vagy sem. Kérem, gondoljon bele, hogy Ön 2 év után állt ki először beosztottjai elé, akkor is felsőbb utasításra” – írta. Szalayné így zárta a posztot:

Lenne egy javaslatom Önnek: Nézzen a tükörbe és döntse el, hogy egy rendszer becstelen kiszolgálója vagy a XIV. kerület oktatásáért tenni akaró ember szeretne-e lenni. Szerintem a kettő nem egyeztethető össze

Eközben a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban a tanárok és a diákok is tiltakozásba kezdtek, miután Klinghammer István volt felsőoktatási államtitkár azt mondta, „olyan pedagógusokra van szükség, akik okosak, erkölcsösek, és ezeket adják át a diákoknak. Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kockás inges tanári kar grasszál”. A tanárok hétfőn kockás inges fotóval tiltakoztak Klinghammer ellen, szerdán pedig az iskola két diákja intézett felhívást társaik felé: „Kedves Diáktársaink! Most rajtunk a sor! Buzdítunk titeket, hogy a most következő pénteken (2016.02.19.), mindannyian bújjatok kockásba, tanáraink támogatásáért! Lehetőleg fotózzatok-posztoljatok minél többet, a #kockástámogatás hashtaggel! Hadd lássa a világ a támogatásunkat!!! Hajrá! OSZTANI ÉR!!!!!” – írták a Facebookon.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
Olvasna még több ilyet? Kövesse az Abcúgot a Facebookon is!